Trendvonala tartotta a Richtert
Két nap korrekció után az emelkedő trend jelentett támaszt a gyógyszergyártó árfolyama számára.
Két nap korrekció után az emelkedő trend jelentett támaszt a gyógyszergyártó árfolyama számára.
Részben a fokozódó amerikai szankciók hatására tavaly folytatódott Venezuela olajexportjának évek óta tartó csökkenése.
Küzd a 2860 forintos értéktől történő elszakadással az olajvállalat árfolyama.
Korábbi kitörési szintje tartotta meg a hazai index árfolyamát a korrekcióban.
Szerdán már emelkedni tudott a bankpapír, 15000 forintos lélektani szintjét célozhatja meg újra.
Amerikai magántőketársaság veszi meg a Netrisk.hu 75 százalékát – közölte a Netrisk.hu szerdán.
Budapest, 2020. január 8., szerda (MTI) – Néhány kivétellel indexnyereséggel zártak szerdán a főbb európai értékpapírpiacok.
Budapest, 2020. január 8., szerda (MTI) – A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,38 pontos, 0,99 százalékos emelkedéssel, 44 932,18 ponton zárt szerdán.
Csaknem 900 millió forint értékben adott el befektetési aranytömböt a BÁV Zrt. tavaly, ezzel az előző évhez képest 60 százalékkal nőtt a forgalma ebben a piaci szegmensben – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
A Bank of England kormányzója szerint a világgazdaság likviditási csapda kialakulása felé tart, ami azt jelenti, hogy a nagy jegybankok szinte üres monetáris eszköztárral lennének kénytelenek szembesülni egy esetleges recesszióval.
Még az idén megkezdődhet a próbagyártás az Inpark Tatabánya ipari park legújabb üzemében. Az építkezéshez szükséges négyhektáros területet a NIPÜF Csoport értékesítette a dél-koreai Soulbrain magyarországi leányvállalatának. Az új gyárban lítiumion-akkumulátorokban használható elektrolitokat állítanak majd elő. A beruházás első ütemével negyven új munkahely jön létre.
A vártnál nagyobb mértékben nyolc havi csúcsra emelkedett decemberben az Egyesült Államok nem mezőgazdasági ágazataiban a foglalkoztattak számának a növekedése az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett jelentése alapján.
Tatabánya, 2020. január 8., szerda (MTI) – A tatabányai ipari parkba települhet a dél-koreai Soulbrain, a felépítendő új üzemben lítiumos akkumulátorokhoz szükséges elektrolitot állítanak majd elő. Az építkezéshez négyhektáros területet értékesített a Soulbrain magyarországi leányvállalatának a NIPÜF csoport – közölte a NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. szerdán az MTI-vel.
A tanulók pénzügyi tudatosságát erősítheti, hogy az ország összes iskolájára kiterjedhet a készpénzmentesség – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.
A Wizz Air repülőgépei biztonsági okokból nem érintik az iraki és az iráni légteret, a Dubajba közlekedő járatok Szaúd-Arábia felől közelítik meg az úti célt – közölte a légitársaság szerdán az MTI-vel.
Továbbra sem valószínű a totális háború kirobbanása az Egyesült Államok és Irán között, több más ok mellett azért sem, mert Irán egy ilyen konfliktus esetén hatalmas gazdasági árat fizetne – áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett tanulmányában.
Az OTP Bank lezárta a szlovén SKB Bank felvásárlását, ezzel a szlovén piacon is megjelent – közölte Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón Ljubljanában szerdán.
A Ford 18 százalékos növekedést ért el tavaly a magyarországi újautó-piacon 23 327 személyautó és haszonjármű eladásával, amellyel sikerült megerősítenie 12 százalékot meghaladó részesedését és második helyét a márkák sorrendjében – értékelt Szamosi Viktor, a Ford Magyarország leköszönő ügyvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.