Javulnak a Norwegian Air Shuttle mutatói
Sokat javult a Norwegian Air Shuttle jövedelmezősége az elmúlt évben az egy évvel korábbihoz képest, miután a cég a korábbi, nagy arányú fejlődés helyett a profitmarzs növelésére kezdett koncentrálni.
Sokat javult a Norwegian Air Shuttle jövedelmezősége az elmúlt évben az egy évvel korábbihoz képest, miután a cég a korábbi, nagy arányú fejlődés helyett a profitmarzs növelésére kezdett koncentrálni.
A Magyar Bankszövetség elkötelezett az azonnali fizetési rendszer sikeréért, amely új pénzforgalmi korszakot hoz a gazdaságba, de ahhoz, hogy az ennek egyik alappillére, a fix-díjas elektronikus számlacsomag fogyasztóbarát lehessen, elengedhetetlennek tartja az elektronikus lakossági ügyletekhez kapcsolódó illeték kivezetését.
Tíz év alatt több mint felével nőtt a takarékoskodó fiatalok aránya, a K&H csoport pályakezdők, 19-29 évesek körében végzett felmérése szerint 2012-2019-ben a megtakarításuk átlagos összege 204 ezer forintról 517 ezer forintra emelkedett, a megtakarítással rendelkezők aránya pedig 34 százalékról 57 százalékra nőtt.
Sürgősségi rendelettel módosította idei első ülésén az új jobbközép román kormány az adótörvénykönyv módosításait, amelyek hatályon kívül helyezik a szociáldemokrata elődje által egy éve elfogadott úgynevezett "kapzsisági rendelet" előírásait.
Januártól Istenesné Solti Andreát nevezték ki a Shell Hungary Zrt., a Royal Dutch Shell nemzetközi energiavállalat magyarországi leányvállalata igazgatóságának elnökévé – közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
2019. novemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 6,8, naptárhatástól megtisztítva 7,3%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit.
A 2019. szeptember-novemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 517 ezer fő volt, 23 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,2%-ra emelkedett. A férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemezte, mint a nőket, és körükben a javulás is jelentősebb volt.
Rosszul alakult a tavalyi év az Aston Martin sportautógyártó szempontjából, mert visszaestek az eladásai különösen az európai és a brit kereslet mérséklődésére.
Az idén lezáruló beruházásoknak köszönhetően Eger és Sopron négysávos úton lesz elérhető, az M0-tól Abonyig elkészül az M4, kiépül a második sztrádakapcsolat Románia felé, az autósok birtokba vehetik az új komáromi Duna-hidat is. A kormány a fenntartható gazdasági növekedés alapfeltételeként kezeli a magas szolgáltatási színvonalú közlekedési hálózatok fenntartását, folyamatos bővítését – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.
A tavaly szeptember-novemberi három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 163 ezer, a munkanélküliségi ráta változatlanul 3,5 százalék volt – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Nőtt a Rolls-Royce és a Bentley luxusautók iránti kereslet tavaly.
Emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden, mivel az amerikai-iráni viszály kockázatainak alaposabb elemzése után csillapodtak a befektetők aggodalmai.
Az utóbbi évek leggyengébb évkezdetét hozta 2020: az eladó lakások iránti kereslet január első napjaiban közel 30 százalékkal csökkent éves szinten.
A piaci lejtmenetben sem mutatott bármi igazán negatív elmozdulást. Maradt az euró árfolyama 330 forint alatt.
A teljes hazai áramtermelés több mint 20 százalékát is elérte vasárnap egy rövid időre a nap- és szélerőművek termelése a többórás napsütés és erős szél idején. E két technológia együttes súlya éves átlagban jóval kisebb, 2018-ban együttvéve a három százalékot sem érte el – írja keddi számában a Világgazdaság.
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon kedd reggel.
Trendvonala felé korrigálhat tovább a gyógyszergyártó árfolyama a csúcstól látott lefordulás után.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.