Sötét mód ikon
2026 szeptember 25
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Most kiderül, hogy mire számíthatunk jövőre

A kormány szeretné megőrizni a magyar gazdaság eddig elért eredményeit, az Európai Unió átlagos növekedési üteméhez viszonyított 2 százalékpontos előnyt, ezért február-márciusban olyan újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket kíván életbe léptetni, amelyek segítik a növekedési előny megtartását – mondta Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) ülése után, kedden Budapesten.

EXTRA

Maradt az alapkamat és a kamatfolyósó is

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem változtatott sem az alapkamat 0,90 százalékos szintjén, sem a kamatfolyosón kedden.

EXTRA

Folyamatban Szíria infrastruktúrájának helyreállítása

Oroszország több száz millió dollárt szán Szíria háborúban elpusztított infrastruktúrájának helyreállítására – jelentette be Jurij Boriszov miniszterelnök-helyettes Bassár el-Aszad köztársasági elnökkel folytatott megbeszélését követően.

EXTRA

Változnak a levélfeladási díjak a Magyar Postán

Folytatja a levéltermék-portfólió egyszerűsítését a Magyar Posta, valamint változnak a levélfeladási díjak is 2020. január elsejétől – közölte a posta az MTI-vel kedden.

EXTRA

Lehet, hogy a legnagyobb gazdasági növekedést értük el

A Századvég Gazdaságkutató várakozásai szerint a magyar gazdaság növekedése 2019-ben megközelítheti vagy akár el is érheti az 5 százalékot, ami az uniós országok között az egyik legnagyobb növekedés lehet. Jövőre az ideinél mérsékeltebb, 3,9 százalékos bővülésre számítanak. A növekedésben, az ideihez hasonlóan, nagy szerepe lesz a fogyasztásnak, amelyhez elsősorban a béremelkedések járulnak hozzá, illetve a hitelállomány növekedése is segíti.

EXTRA

Nem költünk adatvédelemre

Az adatvédelmet tartják a legfontosabb biztonsági kihívásnak a hazai technológiai vállalkozások, mégis alig költenének fejlesztésekre – derül ki a SzeBIT informatikai kiállítás résztvevőivel készített felmérésből. A Panda Security kérdőívét kitöltő magyar szakemberek az egészségügyi adatok kiszivárgásától tartanak a legkevésbé.

EXTRA

Nem indult jól a kereskedés Európában

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.

EXTRA

Hozamcsökkenés a diszkont kincstárjegynél

Enyhe hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

EXTRA

Nagyobb a többlet, mint azt várták

Októberben a vártnál magasabb, két és fél éve a legnagyobb áruforgalmi többlete alakult ki az euróövezetnek a világ többi részével folytatott árukereskedelmében az Európai Unió statisztikai intézete, az Eurostat kedden publikált jelentése szerint.

EXTRA

Táplálkozással kapcsolatos problémák sújtják térségünket

Alacsony mértékű az éhezés Európa és Közép-Ázsia országaiban, de mérsékelt formája sokak számára jelent problémát, ahogy a túlsúly és elhízás is, olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) új jelentésében.

EXTRA

Vegyük, vigyük a halat karácsonyra

Bőséges az ünnepi halkínálat, mivel az időjárás kedvezett a tenyésztésnek, a fogyasztói árak tavalyhoz képest változatlanok – közölte a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője az MTI érdeklődésére.

EXTRA

Átadásra került az első ellenőrzési terv

Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke kedden átadta a számvevőszék 2020. első félévi ellenőrzési tervét Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének az Országházban.

EXTRA

Jogosulatlan széfszolgáltatót tiltott el a piacról az MNB

Az MNB engedély nélküli széfszolgáltatási tevékenység miatt 5,5 millió forint bírságot szabott ki a Herőcz Trade Kft.-vel (korábbi nevén ÉRTÉKBOX Értékmegőrző és Szolgáltató Kft.) szemben, és megtiltotta, hogy a jövőben engedély nélkül pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végezzen.

EXTRA

Magyarország a harmadik legnagyobb növekedést érte el

Novemberben az alacsony bázisadat miatt nőtt a forgalomba helyezett személygépkocsi száma az Európai Unióban az előző évihez képest az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA kedden publikált kimutatása alapján. Magyarország a harmadik legnagyobb növekedést érte el az Európai Unióban a fogalomba helyezett autók számában.

EXTRA

Kisebb erősödést ért el a forint

Szerény erősödést ért el a forint a főbb devizákkal szemben hétfő estétől kedd reggelig a nemzetközi devizakereskedelemben.

EXTRA

Befejezték ennek a típusnak a gyártását

Januártól felfüggesztik a 737 MAX típusú repülőgépek gyártását – jelentette be hétfőn késő délután kiadott közleményében a Boeing amerikai repülőgépgyártó óriásvállalat.

EXTRA

Megvásárolta az Intel a Habana Labs start upot

A világ vezető mikroprocesszor-gyártó vállalata, az Intel bejelentette hétfőn, hogy kétmilliárd dollárért (közel háromszázmilliárd forintért) megveszi a Habana Labs nevű izraeli technológiai start up céget, amelynek szakterülete a mesterséges intelligenciát vezérlő mikrochipek fejlesztése – jelentette a Globes nevű gazdasági szaklap Izraelben hétfőn.

EXTRA

Kilencmilliárdnál többen repülnek 2040-ben

Évente csaknem 4 százalékkal növekedik és meghaladja az évi 9 milliárdot a légiutasok száma a következő húsz évben a német légiközlekedési és űrhajózási kutatóintézet (Deutsches Zentrum für Luft- und Raumfahrt – DLR) hétfőn közölt előrejelzése szerint.

1 … 1 512 1 513 1 514 1 515 1 516 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.