Sötét mód ikon
2026 szeptember 25
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Jó hír – beesett 229 forint alá az euró ára

Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon hétfőn.

EXTRA

Bezzeg Európában jó volt a hangulat

Emelkedéssel zárták hétfőn a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék, a kedvező hangulat továbbra is annak volt köszönhető, hogy az Egyesült Államoknak és Kínának sikerült tető alá hozniuk a hónapok óta várt kereskedelmi részmegállapodást.

EXTRA

A végére sem javult meg a hangulat

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,23 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 45 603,92 ponton zárt hétfőn.

EXTRA

A spanyol jegybank eléggé pesszimista

A spanyol gazdaság növekedési ütemének fokozatos lassulására számít a dél-európai ország központi bankja a fogyasztás csökkenése és a befektetési tevékenység lanyhulása miatt.

EXTRA

Beindult az amerikai magánszektor

Enyhén gyorsult az amerikai magánszektor növekedése decemberben az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport hétfőn közzétett jelentésének tanúsága szerint.

EXTRA

BAMOSZ: 1,5 százalékkal nőtt a vagyon

Novemberben 1,5 százalékkal, 91 milliárd forinttal emelkedett a befektetési alapokban kezelt vagyon, a hónap végén a BAMOSZ-tagok együttesen 6281 milliárd forintot kezeltek – közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) az MTI-vel hétfőn.

EXTRA

Bővíti termékportfólióját a Hauni 2020-ban

A dohányipari gépek iránti kereslet csökkenése miatt logisztikai, papíripari, csomagolóipari eszközök gyártását fejleszti, egyben átalakítja a foglalkoztatottak munkaidőkeretét a Hauni Hungária Gépgyártó Kft. 2020-ban – közölte a pécsi székhelyű vállalat az MTI érdeklődésére.

EXTRA

Több mint 29 milliárd forinthoz jutott a Hell Energy

A Hell Energy Magyarország Kft. 29,057 milliárd forintnyi forrást vont be a jegybank növekedési kötvényprogramja (NKP) keretében tartott hétfői kötvényaukción.

EXTRA

Határon átnyúló euróügyletek díja csökken

Érvénybe lépett hétfőn a határon átnyúló euróügyletekre vonatkozó uniós jogszabály, amelynek révén az euróövezeten kívüli tagállamokban a fogyasztók és vállalkozások számára alacsonyabb lesz az euróban teljesített fizetések díja – közölte az Európai Bizottság hétfőn.

EXTRA

ALDI: 2,5 milliárd forinmegy bérfejlesztésre

Az ALDI 2,5 milliárd forintot fordít 2020-ban bérfejlesztésre, jövő év január 1-jétől minden pozícióban az inflációt meghaladó emelést hajt végre – közölte a vállalat az MTI-vel hétfőn.

EXTRA

New York-ban szinte már ünnepi a kedv

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei hétfőn, miután Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselője kijelentette, hogy a Kínával tető alá hozott kereskedelmi részmegállapodásnak köszönhetően megduplázódik a Kínába irányuló amerikai export.

EXTRA

Társaság a Lakásépítésért: közhasznú bérlakás rendszer kiépítésérevan szükség

Budapest, 2019. december 16., hétfő (MTI) – Közhasznú bérlakás rendszer kiépítését javasolja a Társaság a Lakásépítéséért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE), hogy azok a gyermekvállalás előtt álló fiatalok is lehetőséget kapjanak az otthonteremtésre, akik a piaci árak mellett nem tudnak saját lakást vásárolni – közölte a TLE az MTI-vel.

EXTRA

Mentőövet dobnak a becsődölt banknak

Közel egymilliárd euróval segíti a Dél-Olaszország legnagyobb pénzintézeteként ismert Banca Popolare di Barit a római kormány a vasárnap késő esti bejelentés szerint.

EXTRA

Szomorú, de gyengélkedik az euróövezet

A feldolgozóipar decemberi teljesítménye alapján 2013 óta a leggyengébb gazdasági teljesítményt nyújthatja az idei negyedik negyedévben az euróövezet a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) tanúsága szerint.

EXTRA

Gyorsan megérkezett a hidegzuhany

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 3,82 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.

EXTRA

Keményen belehúzott Európa

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.

EXTRA

Szép – az ünnepek alatt nem kapcsolják ki a gázt

Önkéntes kikapcsolási moratóriumot vállal a lakossági áram- és földgázszolgáltatás területén az NKM Nemzeti Közművek Zrt. a 2019. december 13. és 2020. január 5. közötti időszakban – közölte a társaság az MTI-vel hétfőn.

EXTRA

Karácsony: mindenki mindenkit ellenőriz

Országszerte ellenőrzéseket tartanak a hatóságok az adventi és karácsonyi vásárokon, mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen helyeken lehet a legtöbb szabálysértéssel találkozni – mondta Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

1 … 1 513 1 514 1 515 1 516 1 517 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.