Úgy tűnik az OTP-t nm lehet megállítani
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,43 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 44 207,50 ponton zárt pénteken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,43 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 44 207,50 ponton zárt pénteken.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki a Facebookra; ez az eddigi legnagyobb összegű, fogyasztóvédelmi ügyben kiszabott bírság a versenyhivatal történetében.
Budapest, 2019. december 6., péntek (MTI) – A kormány elkötelezett abban, hogy segítse a vállalkozások fejlődését – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Vállalkozók napja rendezvényen.
A 4iG Nyrt. nagy összegű szerződést kötött a Nemzeti Adó és Vámhivatallal (NAV) pénteken – tette közzé az informatikai társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Indexemelkedéssel folytatták az előző nap szerény pozitív eredményét a pénteki nyitáskor az amerikai tőzsdeindexek.
Az építőipar termelési értéke a január-szeptemberi időszakban 28 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, éves szinten az idén 25-30 százalékkal bővülhet – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) évzáró közgyűlésén pénteken Budapesten.
A vártnál nagyobb mértékben nőtt a privátszektorban a foglalkoztatás novemberben az Egyesült Államokban, a munkanélküliségi ráta pedig ötven éves mélypontra esett a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics (BLS) pénteki jelentése szerint.
A Szolnoki Törvényszék jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki két éve feltörte a Magyar Telekom szerverét. A fiatalembert folytatólagosan elkövetett, információs rendszer vagy adat megsértése miatt mondták ki bűnösnek – közölte a Szolnoki Törvényszék pénteken az MTI-vel.
Novemberben még soha annyi autót nem értékesített a Mercedes-Benz mint az idén, elsősorban a kínai, az amerikai, a német keresletbővülés hatására.
A magyar ipar októberi teljesítménye arra utal, hogy a negyedik negyedévben is folytatódik a lendületes növekedés annak ellenére, hogy Németországból rossz hírek érkeztek – értékelték az MTI-nek nyilatkozó elemzők az ipari termelés októberi alakulásáról pénteken megjelent előzetes adatokat.
Csökken Ukrajna államadóssága idén tavalyhoz képest és a tervek szerint jövőre tovább mérséklődik.
Kína állami támogatást nyújthatna a jövőben az ott gyártott Tesla járművekért, azok ugyanis felkerültek a támogatásra javasolt új energiával működő járművek listájára.
Tovább erősödött a 4G-hálózatok jelentősége, 2019 második negyedévére a mobilinternet-forgalom több mint 95 százaléka, míg a belföldön indított hívásforgalom 17 százaléka már 4G-hálózaton zajlott, előbbi 1,4 százalékponttal, utóbbi 5 százalékponttal nagyobb a 2018 év végihez képest – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss mobilpiaci jelentéséből.
Az általános forgalmi adó csökkentések hatásait értékelte a fenntartható kifehérítési folyamat szempontjából az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb elemzése és arra a következtetésre jutott, hogy az áfakulcs csökkentése az elemzett termékcsoportok mintegy felénél nem mérsékelte a fogyasztói árakat, ezért a további áfacsökkentés átgondolt értékelése szükséges.
Kína mentesíteni készül egy bizonyos mennyiségű amerikai szójababot és sertéshúst a két ország között zajló kereskedelmi háború során kivetett pótvámok alól – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség a pekingi kormányzat vámügyi bizottságának pénteki közlésére hivatkozva.
Korszerű, digitális megoldásokkal nyit a fiatalok és a városi lakosság felé a Takarékbank, de az átalakítások után is megőrzi hagyományos értékeit, a helyi családok, közösségek és vállalkozások bankja marad – mondta a Mediaworks vidéki napilapjaiban pénteken megjelent interjúban Vida József, az új Takarékbank elnöke.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 22,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a nedolgozz.hu internetes honlap működtetőjére, mert jegybanki engedély nélkül végzett portfóliókezelést, befektetési elemzést, illetve függő ügynöki tevékenységet, amelyeket az MNB azonnali hatállyal meg is tiltott – közölte a jegybank pénteken az MTI-vel.
2019 októberében az ipari termelés volumene 6,1%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 6,4%-kal emelkedett.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.