Sötét mód ikon
2026 szeptember 26
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Egyre jobb úton halad a görög gazdaság

Gyorsult a görög gazdaság növekedése a harmadik negyedévben éves összevetésben elsősorban az export élénkülése hatására.

EXTRA

Véget ért az ingatlanpiac átmeneti fellendülése

Az erősebb őszi hónapok után nyári mélypontjára esett az ingatlanpiac, az idén novemberben országosan 10 945 ingatlan adásvétele bonyolódott le, szemben az egy évvel korábbi több mint 12 ezerrel – közölte a Duna House.

EXTRA

Trump pénzügyeiről érdeklődnek ismét

Enyhe plusz az amerikai indexekben. Unalmas, alacsony forgalmú nap volt a tegnapi Amerikában.

EXTRA

A hivatal szerint erős tempót diktált a hazai ipar

Az ipari termelés októberi előzetes adatait közli ma első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

EXTRA

Enyhén állt rosszabbul a forint reggel

Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákhoz mérve péntek reggelig a csütörtök esti szinthez képest a nemzetközi bankközi piacon.

EXTRA

Újra mindenkori csúcs az OTP-nél

Nagy forgalommal, jelentősen emelkedett és ért el új csúcsot a bankpapír árfolyama.

EXTRA

Kritikus támaszról korrigál a MOL

Újra megtartotta a 2800 forintos szint az olajvállalat árfolyamát, egyelőre nem nyílt ki további tér a gyengülés előtt.

EXTRA

Egymilliárdért fejlesztett a Varga Pincészet

Egymilliárd forintos beruházással állított üzembe modern, a palackok tisztaságát, épségét és a töltési szintet is ellenőrző gépsort a Varga Pincészet badacsonyörsi üzemében.

EXTRA

Putyin orosz-mongol-kínai gázvezetékről álmodik

Elrendelte egy Mongólián át Kínába vezető gázvezeték megvalósíthatóságának tanulmányozását Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki csütörtökön Szocsiban fogadta Uhnángín Hürelszüh mongol kormányfőt – közölte Alekszej Gorgyejev orosz miniszterelnök-helyettes csütörtökön a TASZSZ hírügynökséggel.

EXTRA

Szemétben utazik az Opus érdekeltség a Balatonnál

Az Opus Global Nyrt. közvetett tulajdonában lévő Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. fejlesztheti nettó 2,752 milliárd forintért az Észak-Balatoni térség hulladékgazdálkodási rendszerét – tette közzé az Opus Global csütörtökön, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

EXTRA

Figyelem, 330 forinthoz közelített az euró árfolyama

Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben csütörtök késő délután a reggeli szintekhez képest.

EXTRA

860 millió forintos bírságot szabott ki a GVH

Budapest, 2019. december 5., csütörtök (MTI) – Összesen több mint 860 millió forintra bírságot kell fizetnie öt cégnek, amiért közbeszerzési eljárásokban összejátszottak egymással – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csütörtökön az MTI-vel.

EXTRA

Ismét csúcsot döntött az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 104,05 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 44 182,07 ponton zárt csütörtökön.

EXTRA

Gyorsul a konszolidáció a régiós bankszektorban

A kedvező makrogazdasági környezetben rekord eredményeket értek el a bankok a közép- és kelet-európai régióban az elmúlt két évben; a hatékonyságra irányuló törekvések gyorsuló bankpiaci konszolidációhoz vezetnek – mondta Bíró Balázs, a Deloitte közép-európai régiós pénzügyi tanácsadási üzletágának vezetője csütörtökön Budapesten, a tanácsadó cég most megjelent felméréseit bemutatva.

EXTRA

Ez jó, kevesebben kértek munkanélküli segélyt

A várt növekedés helyett csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten.

EXTRA

Két képzés ingyen OpcioGuru-tól

Mikulás ajándékként elérhetővé tettem két alapozó képzésem.

EXTRA

Tízmilliárd forinnál is több édesség fogyhat

A szezonális édességek forgalma 2-3 százalékos bővüléssel, 10 milliárd forint felett lehet decemberben, az éves édességforgalom pedig a tavalyi 250 milliárd forintos rekord után idén közelíthet a 260 milliárd forint felé – mondta a Magyar Édességgyártók Szövetségének (MÉSZ) elnöke csütörtökön, Budapesten egy szakmai rendezvényen.

EXTRA

Szabályok kellenek a stabil kriptopénz-rendszerekhez

Az Európai Unióban egyetlen globális stabil kriptopénz-rendszer sem kezdheti meg a működését mindaddig, amíg jogi, szabályozási és felügyeleti problémák és kockázatok merülnek fel azokkal kapcsolatban és ezeket nem tudják kezelni – jelentette ki az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság a stabil kriptopénzekről közösen elfogadott nyilatkozatban csütörtökön. Hozzátették: egyértelmű jogi helyzetet kell kialakítani.

1 … 1 526 1 527 1 528 1 529 1 530 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.