IMF:jól halad az ukránokkal a hiteltárgyalás
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint sikerült jelentős előrehaladást elérni Ukrajnával egy új, hároméves támogatási program beindításáról, de még lesznek egyeztetések a következő hetekben.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint sikerült jelentős előrehaladást elérni Ukrajnával egy új, hároméves támogatási program beindításáról, de még lesznek egyeztetések a következő hetekben.
Az EU-ban Magyarországon volt a legnagyobb mértékű adóteher-csökkentés 2017-ben, a tavalyi mérsékléssel pedig ezüstérmes lett az ország – közölte Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-vel.
A becsültnél nagyobb lesz az idei orosz aranytermelés, ami felülmúlja a múlt évit is.
‘- jelentette be az orosz energiaügyi miniszter, miután az előző napokban egyeztetett az iráni energiaügyi miniszterrel.
Mongólia 2,75 milliárd dollárért adott el szenet Kínának az idei első tíz hónapban.
Gödöllő, 2019. november 24., vasárnap (MTI) – A nemzeti méhészeti program részeként 2020-tól 25 százalékkal több támogatást kapnak a méhészek – mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap Gödöllőn.
A középiskolai és általános iskolai pedagógusok 76 százaléka úgy látja, hogy ugyanakkor 97 százalékuk úgy véli, a pénzkezelés az iskolában is tanítható – közölte a K&H felmérése alapján. A középiskolások főként az internetről, az általános iskolások pedig inkább otthon szerzenek ismereteket a pénzkezelésről.
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 44 053,95 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken, 669,32 ponttal, 1,54 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
Budapest, 2019. november 22., péntek (MTI) – Aki a fiatal vállalkozásokba fektet, a nemzet jövőjébe invesztál – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára pénteken a fiatal vállalkozók hetét záró gálaesten.
Mind a negyven KISS emeletes motorvonat 2022-re forgalomba áll, így három év múlva a budapesti elővárosi vasútvonalon – a lajosmizsei kivételével – csak ezek és az ugyancsak korszerű FLIRT járművek közlekednek majd – mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szombaton Budapesten.
Elemzők által vártnál jelentősebben, két éve a legnagyobb mértékben nőtt a használtlakás-értékesítések száma az Egyesült Államokban októberben, részben az alacsonyabb jelzáloghitel-kamatok hatására.
A vajdasági gazdaságfejlesztési program eddig csaknem 300 millió eurónyi fejlesztést hozott a Vajdaságnak, a jövőben pedig az idegenforgalom támogatásával további jelentős fejlesztésekre lehet számítani – hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Szabadkán, ahol a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának eredményeit értékelte.
A vártnál jóval nagyobb veszteséggel zárta a harmadik negyedévet a Pinduoduo kínai online kiskereskedelmi vállalat, aminek következményeként közel negyedével csökkent amerikai letéti jegyeinek (ADS) árfolyama szerdán a New York-i tőzsdén.
Nagyobb vitorlásokat vásárolnak a magyarok, mint néhány éve – írta a Világgazdaság pénteken.
Csaknem 5000 milliárd forintot fordít út- és vasútépítésre Magyarország 2024-ig – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a Magyar Hírlappal.
Új tulajdonosa van a tarcali Andrássy Rezidencia Wine & Spa szállodának, a BDPST Group felújítja a hotelt, 12 új szobát, kültéri medencét és rendezvényhelyszínt is kialakít – közölte a cég az MTI-vel pénteken
A szlovén parlament elfogadta azt a törvényt, amely előírja a központi bank számára a bankrendszer 2013-as szanálása során kárt szenvedett befektetők kárpótlását.
Az elmúlt hónapokban nőtt a babaváró támogatás iránti érdeklődés Duna House adatai szerint, a cég hitelcentruma által közvetített babaváró támogatások döntő többségét továbbra is ingatlanvásárlásra költik a fiatal családok.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.