Sötét mód ikon
2026 szeptember 26
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Folyatódik a magánszektor gyenge teljesítménye

Szinte teljesen leállt a növekedés az euróövezet magánszektorában novemberben, mivel a domináns szerepet játszó szolgáltató szektor a vártnál jóval kevésbé bővült, a feldolgozóiparban pedig folytatódott a recesszió – ez derült ki az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport beszerzésimedzser-indexeinek előzetes adataiból, amelyeket pénteken tettek közzé.

EXTRA

Kína közelebb áll gazdasága megduplázásához

Kína felfelé javította a 2018-as bruttó hazai össztermékre (GDP) vonatkozó előzetes kalkulációját – jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség a kínai statisztikai hivatal pénteken közölt adataira hivatkozva.

EXTRA

Újabb mélypontot ért a német szolgáltatóipar

Csökkent a német gazdaság magánszektorának teljesítménye novemberben, már a harmadik egymást követő hónapban, de a visszaesés üteme kicsit enyhébb volt és felbukkantak biztató jelek is.

EXTRA

Huszonöt éves a Richter részvények sikertörténete

Éppen negyedszázada, 25 éve kezdték meg a kereskedést a Richter Gedeon Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), ahol ebből az alkalomból ünnepélyes csengetéssel indították a kereskedést pénteken.

EXTRA

RÖVIDHÍR – Huszonöt éve kezdték a kereskedést a Richterrészvényeivel

Budapest, 2019. november 22., péntek (MTI) – Huszonöt éve kezdték meg a kereskedést a Richter részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), ahol ebből az alkalomból ünnepélyes csengetéssel indították a kereskedést pénteken.

EXTRA

Kína kész lépéseket tenni minden kimenetel esetén

Peking részmegállapodást kíván kidolgozni Washingtonnal a két fél közötti kereskedelmi konfliktus megoldásának érdekében, de szükség esetén ellenlépésekre is kész – mondta Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken egy gazdasági fórumon.

EXTRA

A fogyasztók cipelik hátukon a német gazdaságot

Rácáfolva a borús előrejelzésekre a német gazdaság bővült a harmadik negyedévben: a recessziót az export erős teljesítményének, valamint a lakossági fogyasztás és az állami kiadások bővülésének köszönhetően sikerült elkerülni a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közölt második becslésének tanúsága szerint.

EXTRA

A webáruházak nem felelnek meg a jogszabályoknak

Az ellenőrzött webáruházak 90 százalékánál találtak valamilyen jogsértését az elmúlt években – mondta Keszthelyi Nikoletta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

EXTRA

Nem állt meg a lassú csorgás Amerikában

Mind a három index egy árnyalatnyival lejjebb került, de tényleg csak egy 0,2 százalék környéki "árnyalattal".

EXTRA

Tovább nő a termőföldek ára

Az előző évit meghaladó ütemben, 11 százalékkal nőtt tavaly a mező- és erdőgazdasági területek ára, a földbérleti díjak 6,5 százalékkal emelkedtek, az értékesített termőföldek területe 72 ezer hektár volt, közel ugyanakkora, mint az előző évben, és harmada a két évvel korábbi, rendkívüli termőföldforgalomnak – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összefoglaló kiadványából.

EXTRA

Vegyesen áll a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel: az euróhoz képest gyengült, míg a svájci frankkal, a dollárral és a japán jennel szemben erősödött.

EXTRA

Százhatvan méter magasban ível a híd a Moser felett

Átadták a forgalomnak csütörtökön Németországban a Mosel folyó felett 160 méteres magasságban átvezető hidat, ezzel befejeződött Európa legnagyobb szabású hídépítő vállalkozása.

EXTRA

Nem remekelt a hazai börze

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 284,53 pontos, 0,65 százalékos csökkenéssel, 43 654,37 ponton zárt csütörtökön.

EXTRA

Tőzsde – Csökkenéssel zártak a főbb európai piacok

Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

EXTRA

Már 334 forintnál többet kell adni az euróért

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben csütörtök este a reggeli szintekhez képest.

EXTRA

BÉT – Kedvezőtlen nemzetközi hangulatban a Mol gyengülése húzta lea BUX-ot

Budapest, 2019. november 21., csütörtök (MTI) – A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 284,53 pontos, 0,65 százalékos csökkenéssel, 43 654,37 ponton zárt csütörtökön. A Mol kivételével a vezető részvények ára alig változott, az olajipari részvény árfolyama azonban csaknem 3 százalékkal gyengült.

EXTRA

Felavatták a Budapest Airport új árukezelő központját

Felavatták a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új árukezelő központját, a Cargo City-t csütörtökön; a megnyitón a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta, a beruházás beleillik a kormány logisztikai szektor megerősítését célzó programjába a vasúti- és közúti fejlesztések, valamint a trieszti kikötői beruházás mellett.

EXTRA

Éppen harmadával nőttek a reálbérek

Az 1989-es rendszerváltoztatás óta eltelt harminc évben csak harmadával nőttek a reálbérek Szlovákiában, ahol csaknem két évtizedig tartott, amíg a lakosság vásárlóereje elérte a bársonyos forradalom előtti szintet – derült ki a rendszerváltoztatás harmincadik évfordulója kapcsán kiadott banki elemzésekből.

1 … 1 544 1 545 1 546 1 547 1 548 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.