Sötét mód ikon
2026 szeptember 27
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Még mindig nyeregben a Facebook

A vártnál nagyobb lett a Facebook bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben: a bevétel éves szinten 29 százalékkal, 17,65 milliárd dollárra emelkedett, szakértők 17,35 milliárd dollárt vártak.

EXTRA

A T-Systems akvizíció alaptőke-emelést hoz a 4iG-nek

A 4iG Nyrt. igazgatósága úgy döntött, hogy amennyiben a Magyar Telekom Nyrt. és a 4iG véglegesen megállapodik a T-Systems Magyarország Zrt. (TSM) akvizíció feltételeiről, akkor a KZF Vagyonkezelő Kft. a 4iG-ben 30 milliárd forint összegű ázsiós tőkeemelést hajt végre december 31-ig – közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.

EXTRA

Vegyes nyitás a főbb európai piacokon

Vegyesen nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.

EXTRA

AutoWallis: erős értékesítési számok mindhárom üzletágban

Közel ötödével növelte új-, és 56 százalékkal használt gépjármű eladásait az AutoWallis, miközben a Csoport a szolgáltatások terén is jó eredményeket mutatott fel az év első kilenc hónapjában. Az organikus növekedés a stratégiában meghatározott úton halad, miközben a társaság vizsgálja az akvizíciós lehetőségeket.

EXTRA

Hatalmasat zuhant a Samsung nyeresége

Jelentősen zsugorodott a Samsung Electronics működési nyeresége a szeptember végével záródott negyedévben, elsősorban a félvezetők iránti csökkenő kereslet miatt.

EXTRA

Az év vége felé is dübörög a turizmus

Tovább bővült a turizmus a harmadik negyedévben, és az utolsó negyedév is erősen indul a november elsejei hosszú hétvégének köszönhetően; Eger, Hajdúszoboszló, Gyula, Hévíz és a főváros is kiemelkedő vendégforgalomra számíthat a hosszú hétvégén – közölte a Szállás.hu saját adatai alapján az MTI-vel.

EXTRA

Siessünk, mert vége az adategyeztetési időszaknak

Ma lejár az adategyeztetés határideje; október 31-ig kell adataikat egyeztetniük azoknak a banki, biztosítói, nyugdíjpénztári ügyfeleknek, akiket erről szolgáltatójuk értesített. Adategyeztetés hiányában novembertől a banki ügyfelek például nem kezdeményezhetnek új tranzakciót a számlájukon, egészen addig, amíg nem tesznek eleget egyeztetési kötelezettségüknek.

EXTRA

Hatvanmillió euró a külkereskedelmi többlet

2019 augusztusában a kivitel volumene 3,3, a behozatalé 2,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 60 millió euró volt, az egyenleg 122 millió euróval javult a 2018. augusztusihoz képest. Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 7,8, a behozatalé 6,1%-kal emelkedett. 2019. január-augusztusban a termék-külkereskedelmi mérleg többlete 3,3 milliárd eurót tett ki, 954 millió euróval kevesebbet, mint egy évvel korábban.

EXTRA

A feldolgozó ipar tudta a legnagyobbat ugrani

2019 szeptemberében az ipari termelői árak összességében 2,2%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit. Az árak alakulását a nyers- és alapanyagok világpiaci árváltozása, valamint a munkabérek növekedése befolyásolta. A belföldi értékesítési árak átlagosan 2,3%-kal nőttek, ezen belül a 67%-os súlyt képviselő feldolgozóipar árai 3,1, a 28%-os súlyú energiaiparé (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 0,2%-kal emelkedtek az egy évvel korábbihoz mérten. Az exportértékesítés árai 2,1%-kal nőttek az előző év szeptemberéhez képest.

EXTRA

Mindenkori csúcsán az SP 500 index 3050 ponttal

Újabb kamatcsökkentés 0,25 százalékkal Amerikában. A FED jelezte, hogy nem akar tovább lazítani, de kamatemelés is csak akkor jöhetne, ha beindulna az infláció.

EXTRA

Tovább szárnyalhat a Mol

Az erős harmadik negyedéves eredmények lehetővé teszik a Mol csoport számára, hogy 2,3-ról 2,4 milliárd dollárra emelje a 2019-re tervezett éves kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény-célkitűzését (EBITDA) – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett jelentésből.

EXTRA

Nagy lesz a veszteség a Brexit után

Londoni pénzügyi elemzők szerint a brit gazdaság hosszú távon akkor is jelentős veszteségeket szenvedne, ha Nagy-Britannia rendezett módon, a kilépés feltételeit rögzítő megállapodás elfogadása után lép ki az Európai Unióból.

EXTRA

Csökkentette az irányadó kamatot a Fed

Az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer, a Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatsávot.

EXTRA

Változatlanul 329 alatt a forint

Vegyesen mozgott a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben szerda kora este a reggeli szintekhez képest.

EXTRA

Felpattant az Airbus pénzügyi eredménye

Jelentősen, 50 százalékkal javult az Airbus adózott eredménye a január-szeptemberi időszakban az egy évvel korábbihoz képest a felpörgő repülőgépgyártásnak köszönhetően – derül ki a cég által szerdán közzétett jelentésből.

EXTRA

Elöregedett alaposan az autópark

A személygépkocsi átlagéletkora szeptemberben 14,87 év volt.

EXTRA

Megszerezte a hitelminősítést a 4iG

A 4iG Nyrt. a T-Systems Magyarország Zrt. akvizíciójával összefüggésben teljesítette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett növekedési kötvényprogramban (nkp) való részvételhez szükséges független hitelminősítési eljárást – tette közzé a társaság szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

EXTRA

Ma az optimizmus húzta a muitatót

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 343,54 pontos, 0,81 százalékos emelkedéssel, 42 796,70 ponton zárt szerdán.

1 … 1 573 1 574 1 575 1 576 1 577 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.