Sötét mód ikon
2026 szeptember 27
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Néhol erősödéssel, néhol gyengüléssel nyitottak

Vegyesen nyitottak szerdán a vezető nyugat-európai tőzsdék.

EXTRA

Ismét hasít a magyar tőzsde

Tegnap 42453 ponton zárt a mutató, 41000 pontig még komolyabb gond sem érkezne, brutális kitörésben a BÉT.

EXTRA

Fúzióval jöhet létre az autógyártó óriás

Az olasz-amerikai Fiat-Chrysler fúzióról kezdett tárgyalásokat a francia PSA-csoporttal – jelentette internetes oldalán a The Wall Street Journal című amerikai lap kedden este.

EXTRA

Az Uniós átlag felét költi egy magyar ember

Hozzávetőleg 12 százalékkal emelkedett Magyarországon az egy főre számított vásárlóerő 2019-ben az előző évihez képest – írja szerdai számában a Népszava a GfK piackutató friss felmérése alapján.

EXTRA

450 forintos szintjével küzd az MTelekom

Nem tudott tartósan elemelkedni 450 forintról a távközlési vállalat árfolyama.

EXTRA

Lokális csúcsához tért vissza a BUX

Rövid korrekció után újra emelkedett a keddi kereskedésben a hazai index.

EXTRA

Forint: nem történt szembeötlő változás

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel: az euróhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest gyengült, míg a dollárral szemben hajszálnyit erősödött.

EXTRA

Tovább korrigált az OTP

Visszahúzódott a 14000 forintos lélektani szinttől a bankpapír árfolyama, de maradt bullish a technikai kép.

EXTRA

Újabb ellenállást hagyott maga mögött a Richter

Az 5300 forintos szint sem tudta megállítani a gyógyszergyártó árfolyamát, fél éve nem látott szinteken a papír.

EXTRA

Nagyot emelkedett a MOL

A szép keddi teljesítmény ellenére továbbra is jelentős ellenállások az olajvállalat árfolyamának útjában.

EXTRA

Nyomtatott formában is elérhető a Magyar ÁllampapírPlusz

Hétfőtől a postán már nyomtatott formában is elérhető lesz Magyarország legnépszerűbb befektetési formája, a Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz), hat címletben, tízezer forinttól egészen kétmillió forintig, a piacon elérhető legmagasabb kamatozással. Az elektronikus MÁP Pluszból már több mint 2500 milliárd forintot jegyeztek a magyar családok – írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalán.

EXTRA

A Mol és a Richter húzta rángatta fel a mutatót

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 514,62 pontos, 1,23 százalékos emelkedéssel, 42 453,16 ponton zárt kedden.

EXTRA

Igazán szépen menetelt a Mastercard

A vártnál nagyobb nyereséget ért el a Mastercard a harmadik negyedévben, mivel a fogyasztók a gazdasági növekedés lassulására ügyet sem vetve többet költöttek hitel- és betéti kártyáikkal, növelve ezáltal a világ második legnagyobb kártyakibocsátó vállalatának bevételeit.

EXTRA

BUX: 42 453,16 pont, +1,23 százalék záráskor

Budapest, 2019. október 29., kedd (MTI) – A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 514,62 pontos, 1,23 százalékos emelkedéssel, 42 453,16 ponton zárt kedden.

EXTRA

Háromszáz Airbust vásárolt az Indigo

Háromszáz darab Airbus A320neo családba tartozó repülőgépet vásárolt az európai gyártótól India legnagyobb diszkont légitársasága, az Indigo kedden.

EXTRA

Meglepetést okozott a General Motors

Elemzők által becsültnél kevésbé csökkent a General Motors (GM) profitja a harmadik negyedévben éves összevetésben.

EXTRA

Vizsgálatot indít az EB a Malévval szemben

Vizsgálatot indít az Európai Bizottság (EB) annak megállapítása érdekében, hogy megfelelnek-e a közösségi szabályoknak a Malév Ground Handling (Malév GH) részére különböző magyar állami tulajdonú társaságok által körülbelül 21 millió euró értékben nyújtott támogatások.

EXTRA

Trendszerűen csökken az OTP öngondoskodási index értéke

Budapest, 2019. október 29., kedd (MTI) – Az OTP öngondoskodási index értéke a 2016-os csúcs óta folyamatosan csökken, az idén 34-re esett, így elmondható, hogy trendszerűen csökken a lakosság öngondoskodási hajlandósága – mondta Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese kedden Budapesten, a pénzintézet sajtótájékoztatóján.

1 … 1 575 1 576 1 577 1 578 1 579 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.