Visszaszámlálásra készülnek a britek
Vajon elsimítaná a fontpiac hullámait, ha törvénnyel lehorgonyoznák a Brexit percre pontos időpontját?
Vajon elsimítaná a fontpiac hullámait, ha törvénnyel lehorgonyoznák a Brexit percre pontos időpontját?
Pozitív gazdasági környezet jellemzett minden országot, ahol az OTP jelen van, s ez kiemelten igaz Magyarországra, mindez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a második negyedévhez hasonlóan a harmadik negyedév is jól sikerült a bankcsoport számára – mondta Bencsik László az OTP Csoport vezérigazgató-helyettese az idei első kilenc havi eredményeket ismertető sajtótájékoztatón pénteken.
Erős negyedévet zárt és derűlátó a jövő kilátásait illetően az ArcelorMittal, a világ legnagyobb acélipari csoportja.
Budapest, 2017. november 10., péntek (MTI) – Decemberre 2 százalékra mérséklődhet az infláció, a 3 százalékos inflációs cél 2019 közepére érhető el – mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője pénteken az M1 aktuális csatornán.
Az első háromnegyed év adatai alapján idén is kiemelkedő évet zárhat a turizmus Magyarországon – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a legfrissebb statisztikai adatokra reagálva pénteken.
Összesen 30 milliárd forintot nyert versenyképességének és termelékenységének erősítésére 530 mikro-, kis- és középvállalkozás a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) 5 pályázatán, a támogatásokkal csaknem 60 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg – közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pénteken.
Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint fontos célt sikerült megvalósítani a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elleni harcban, miután Irakban és Szíriában is sikerült nagyjából felszámolni a hatalmukat korábbi összefüggő területeiken.
Kisebbségbe kerültek Németországban az úgynevezett Jamaica-koalíció gondolatának támogatói, egy csütörtökön ismertetett felmérés szerint már csak 45 százalék tartaná jónak, ha megalakulna a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberálisok (FDP) és a Zöldek első közös kormánya.
A személyautós ügyfelek egyharmada, bő 1,1 millió üzembentartó a napokban kaphatta meg jövő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjértesítőjét. A biztosítóval elektronikus kapcsolattartású kgfb-szerződést kötött ügyfelek elmulaszthatják díjuk ellenőrzését, s az esetleges biztosítóváltást, ha nem ellenőrzik elektronikus levelezésüket. A jegybank folyamatosan vizsgálja a biztosítók meghirdetett tarifáit és azok alkalmazásának jogszerűségét. Célszerű, hogy az ügyfelek mindenképp hasonlítsák össze a biztosítók következő évi ajánlatait. Tudatos fogyasztói magatartással, szükség esetén biztosítóváltással ugyanis akár több tízezer forintot spórolhatnak – figyelmeztet közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Jelentősen emelkedtek a kínai tőzsdeindexek pénteken, a Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe 27 havi csúcsra ugrott, miután a pekingi vezetés jelezte, hogy még jobban megnyitja pénzpiacait a külföldi vállalatok előtt.
Kezdődik a prémiummal és a kiegészítő emeléssel megnövelt novemberi nyugdíjak kifizetése pénteken – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón.
2017. szeptemberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,3, a belföldi vendégeké 3,0 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 15 százalékkal emelkedett. A szállodai szobák ára országos szinten 10 százalékkal, Budapesten 14 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.
Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken. A BUX 0,05 százalékkal gyengült a csütörtöki záró értékéhez képest.
Megtörtént a csoda, a nemzetközi napi trendekkel ellentétben mi képesek voltunk emelkedni úgy, hogy ráadásul előzőleg is 40000 pont felett zártunk! Így meg is lett a mindenkori csúcs a záróértékben is!
3300 forintnál kialakult rövidtávú ellenállását sikerült átlépnie csütörtökön az olajvállalat árfolyamának. A későbbiekben akár 3500-at is célba veheti majd a papír.
Átugrotta 200 napos mozgóátlagát a távközlési vállalat árfolyama. Az erős ellenállási szint hátrahagyását követően 490 fölé is emelkedhet majd a papír.
Fordulásra utaló jelzéseket adott a bankpapír grafikonja, a korrekciót követően így 10500 fölé emelkedve jöhet ismét emelkedés az árfolyamnál.
6920 forintnál talált rövidtávon ellenállást a gyógyszergyártó árfolyama. Ezt az akadályt lépve lehet tiszta az út a 7000-es lélektani szinthez.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.