Új mindenkori csúcsot állított be a BUX – technikai elemzés
40500 ponthoz tudott felszúrni napon belül a hazai index, de záró érték tekintetében is új csúcsra sikerült megérkeznie a nap végére az árfolyamnak.
40500 ponthoz tudott felszúrni napon belül a hazai index, de záró érték tekintetében is új csúcsra sikerült megérkeznie a nap végére az árfolyamnak.
Szabadlábon védekezhet Carme Forcadell, a feloszlatott katalán parlament elnöke, 150 ezer eurós (46,8 millió forint) óvadék ellenében – döntött csütörtök este a madridi legfelsőbb bíróság.
A 30 milliónál olcsóbban kínált ingatlanok körében az érdeklődések több mint harmada a panellakásokra érkezik. A jó állapotú fővárosi panellakásokat 8-14 százalékkal drágábban kínálják eladásra, mint normál vagy felújítandó állapotban lévőket. A budapesti panelek átlagos négyzetméterára november elején állapottól függően 336-382 ezer forint volt. Egy átlagos, 50 négyzetméteres panelnél több mint 2 millió forinttal magasabb vételárat jelenthet a jobb állapot – olvasható az ingatlan.com közleményében.
Törvénybe iktatná a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnésének időpontját a brit kormány.
Az OTP Bankcsoport 79,329 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el a harmadik negyedévben, 2 százalékkal kevesebbet az előző negyedévinél, és 14 százalékkal többet az egy évvel korábbinál – közölte a bankcsoport a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken, a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentésében.
Jelentősen csökkentek az irányadó indexek a New York-i tőzsdén csütörtökön azon aggodalmak miatt, hogy a társasági adó tervezett csökkentése egy év késedelmet szenvedhet.
Az Egyesült Államok problémákat akar teremteni az orosz elnökválasztáson – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök munkásoknak csütörtökön egy cseljabinszki kompresszorgyár-látogatás során.
Megduplázta a tavalyihoz képest első féléves adózott eredményét idén a Budapestre is közlekedő Emirates dubaji légitársaság.
A BMW értékesítésének 34 százalékát tették ki a szabadidőautók, azaz az X-modellek 2017-ben, a márka hat különböző méretű X-modelljéből 1999 óta már több mint 5,4 millió darabot adtak el.
Az ukrán parlament új privatizációs törvényt fogadott el első olvasatban csütörtökön, amelynek fő célja megkönnyíteni és a mostaninál átláthatóbbá tenni állami vállalatok értékesítését, ami egybevág az ország fő hitelezője, a Nemzetközi Valutalap (IMF) egyik fő követelésével a kölcsönök további folyósításához.
A világ legszegényebb régióját, a szubszaharai Afrikát nem szokták a befektetők kedvenc területei közé sorolni. Néhány éve azonban jelentősen megnőtt az USD-ben denominált kötvények kibocsátása a szubszaharai országokban, kihasználva a nemzetközi piac kedvező feltételeit – írja Althea Spinozzi a Saxo Bank elemzője.
Az illegális tartalmak ingyenes letöltése sokkal inkább a gyors és egyszerű hozzáférés, mintsem az ingyenesség miatt olyan népszerű a fiatalok körében, ugyanakkor az sem utolsó szempont, hogy a válaszadók szerint a letöltött tartalmak sok esetben nem is beszerezhetőek törvényes úton, derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) fiatalokat érintő legfrissebb országos felméréséből.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,59 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 40 273,66 ponton zárt csütörtökön, ami új történelmi csúcs.
Emelkedett az RTL Group médiakonszern bevétele és profitja a harmadik negyedévben.
A karcagi álbróker, Dobrai Sándorné egykori cégének, a Kun-Mediátor Kft.-nek volt munkatársait hallgatták meg tanúként csütörtökön a Szolnoki Törvényszéken folyó büntetőperben.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a korábbi várakozásoknál jobbak a világkereskedelem és a világgazdaság jövő évi növekedési kilátásai.
Erős eredményeket tett közzé a Richter, különösen az üzemi eredményt és az adózott eredményt tekintve.
Emelkedő árbevétel mellett jelentősen növelte nyereségét az Adidas a harmadik negyedévben, mégis esett az árfolyama, mert a befektetők csalódottan vették tudomásul, hogy a német sportcikkgyártó konszern nem módosította éves előrejelzését.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.