Újra csúcson a befektetői hangulat
A vártnál jóval nagyobb mértékben, több mint tízéves csúcsra erősödött az euróövezetben a befektetői hangulat a Sentix német gazdaságkutató intézet novemberre vonatkozó felmérése alapján.
A vártnál jóval nagyobb mértékben, több mint tízéves csúcsra erősödött az euróövezetben a befektetői hangulat a Sentix német gazdaságkutató intézet novemberre vonatkozó felmérése alapján.
Budapest, 2017. november 6., hétfő (MTI) – Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) a kereskedők közös képviseletére törekszik, és a lehető leghatározottabban visszautasít minden olyan minősítést, mely szerint bármilyen irányváltás szerepet játszana állásfoglalásaiban – közölte a szervezet az MTI-vel hétfőn.
Az európai uniós intézményeknek haladéktalanul foglalkozniuk kell a Paradise-iratok néven kirobbant botránnyal – szögezte le hétfői nyilatkozatában Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőhelyettes, aki szerint új nemzetközi szerződésre lenne szükség az adóparadicsomok kezelésére.
A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az ipari termelői árak az euróövezetben szeptemberben.
Enyhén lassult az euróövezeti szolgáltató szektor teljesítménye októberben – mutatja az IHS Markit hétfőn közölt felmérése.
A nyersanyagárak emelkedése miatt csökkent a Hankook Tire Manufacturing nyeresége a harmadik negyedévben.
A biztosítók összesítése alapján 1,2 milliárd forintra nőtt az október 29-i vihar által okozott kár, szemben a kezdeti 300 millió forint feletti gyorsbecsléssel – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn.
13500 pont elérése után torpant meg a német index, de a lefelé fordulásra továbbra sem hajlandó az árfolyam, mindenkori csúcsa alatt oldalazik.
A csőtörés, a fagyban szétrepedt csapok, azaz a vízkárok okozzák a hétvégi lakóházakban és nyaralókban a lakásbiztosítási káresetek közel 90 százalékát – derül ki az AGENTA-Consulting Biztosítás- és Pénzügyi Szolgáltatás Közvetítő Kft. felméréséből. Az elmaradt vagy elkésett téliesítés akár több millió forintos kárt is okozhat, amely összeget sok esetben a biztosító sem téríti meg.
Tizenhét éve nem volt ilyen jó a gazdasági klíma az eurózónában – mutatja az ifo felmérése.
A gyorsan változó vásárlói igények és az egyre élesebb verseny miatt az olaj és gázipari cégek stratégiaváltásra kényszerültek. A piaci trendek folyamatos elemzése által a MOL HR csapata innovatív ötleteket és új szolgáltatásokat kínál csoport szinten, a szervezet hosszú távú stratégiai célkitűzésének elérése érdekében, amely szerint a munkakeresők és a dolgozók első számú választása lesz a MOL. A tehetségek bevonzása és megtartása terén rekord számú jelentkezővel büszkélkedhetnek a globális Freshhh versenyben, 2016-ban több mint 2000 csapat mérkőzött meg, több mint 50 országból. A Growww programban pedig több, mint 10 országból 188 frissdiplomást vettek fel. A HR szervezet célja a kollégák folytonos fejlesztése, amely a cég fenntartható növekedését biztosítja. A 21. Század Kommunikáció exkluzív interjúja Zdravka Demeter Bubaloval, a MOL csoport HR igazgatójával.
Nem titok, hogy a vezető személye az egyik legfontosabb egy vállalat irányításában, az általa kialakított értékek határozzák meg a munkatársak minőségi, lojális együttműködését. Az igazi művészet valójában abban rejlik, hogy mindez hogyan érthető el – olvasható a BNI Magyarország közleményében.
Mérsékelten csökkentek az indexek a nyitásban hétfőn a vezető európai értéktőzsdéken. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 109,67 pontos emelkedéssel, 39 872,34 ponton kezdte a napot.
Mi történt pénteken? Na mi? Hát az összes általunk figyelt tőzsde a mindenkori csúcsára jutott! DOW 30, Nasdaq, SP 500, DAX 30, NIKKEI (na jó ez inkább csak újkori csúcs a japán piacon!).
3200 forintos rövidtávú támasza alá ütötték az olajvállalat árfolyamát. Fontosabb támasza még hátravannak a papírnak.
Első nekifutásra nem sikerült a 470 fölé zárás a távközlési vállalat árfolyamának. A trendvonal fölé visszatérve javulnának a papír kilátásai rövidtávon.
Fontosabb támaszt még nem helyezett nyomás alá a bankpapír. A 10500-as szinten találhatunk először hangsúlyosabb szintet a folytatásban.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.