Sötét mód ikon
2026 október 13
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Fontos akadályt hagyhat maga mögött a Richter – technikai elemzés

6800 megerősített átlépésével indulhat a hátrahagyott csúcsszintek felé a gyógyszergyártó árfolyama.

EXTRA

40000 alá jött vissza a BUX – technikai elemzés

A 39600 pontnál kialakított támaszt továbbra sem sértette meg a hazai index. Ennek elesésével indulhatna csak érdemi korrekció lefelé.

EXTRA

Kgfb: egyre többen fizetnek egy összegben

A kampány első napjaiban leadott mintegy 3500 megrendelés adatai szerint a K&H, az Allianz és az Union viszi az új kötések mintegy 60 százalékát. Az eddig megrendelt szerződések átlagdíja – biztosítási adó nélkül – közel 17 ezer forint, ami a 14 százalékkal magasabb a tavaly ilyenkor mért 14 900 forintos díjszinthez képest – jelentette be saját adatbázisára hivatkozva a vezető online biztosításközvetítő, a Netrisk.hu.

EXTRA

A gabonafélék húzták a magyar gazdaságot tavaly

A mezőgazdaság kibocsátása és bruttó hozzáadott értéke folyó áron 2012 óta folyamatosan emelkedik, a kibocsátás 2016-ban megközelítette a 2,6 ezer milliárd forintot, a bruttó hozzáadott érték pedig az 1,1 ezer milliárd forintot. A kibocsátás volumene 9,3 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest, ebben a gabonafélék és az ipari növények termésnövekménye játszott döntő szerepet. Az állattenyésztés volumene enyhén csökkent – derül ki a Központ Statisztikai Hivatal (KSH) friss, "A mezőgazdaság teljesítménye, 2016" című kiadványából.

EXTRA

Offshore-botrány: egyre több politikai szereplő érintettsége derül ki

A brit korona vagyonportfolióját kezelő, a mindenkori uralkodó független jövedelemforrásaként szolgáló ősi hitbizomány is érintett a vasárnap kirobbant újabb nemzetközi offshore-botrányban. A több évszázadra visszanyúló történetű királyi vagyonkezelővel szemben mindazonáltal semmiféle törvénysértés gyanúja nem merült fel.

EXTRA

Ekkora drágulással számolhatunk a kötelező biztosítások piacán

Az egymillió év végi biztosítóváltással érintett autós közel tíz százaléka ellenőrizte biztosítási díját ma reggelig az internetes kalkulátoron. Az autósok rekordmértékű, 27 százalékos díjemelkedéssel találkoztak díjszámításaik során. A kalkuláló autósoknak valamivel több, mint a fele talált magának kedvezőbb díjat, a többi autósnak el kellett fogadnia díjának emelkedését – tájékoztatott sajtóközleményében a Biztosítás.HU.

EXTRA

Új dimenzióba léphetnek az okosotthonok a magyar startup segítségével

Egy magyar startup, a Chameleon Smart Home fejlesztésével a világon elsőként jöhetnek létre okos otthonokkal kommunikáló okos társasházak vagy akár okos lakóparkok, az ingatlanberuházók pedig az eddigieknél jóval olcsóbban kínálhatnak okos megoldásokkal társasházi lakásokat – közölte a fejlesztést létrehozó Chameleon Smart Home hétfőn.

EXTRA

Díjazták a környezettudatosságot

2017 októberében már hetedik alkalommal adták át a 2010-ben megalapított GPwA – Díjakat (Green Printworld Award). A Pátria Nyomda Zrt. pályázata a legmagasabb, ötcsillagos eredménnyel zárta a megmérettetést – tájékoztatott közleményében a Pátria Nyomda.

EXTRA

Idősek a weben – őket ki óvja meg a veszélyektől?

Az ma már teljesen megszokott, hogy egy tinédzser vagy egy fiatal felnőtt otthonosan mozog az internet és a digitális eszközök világában. Mivel az újabb generációk gyermekei már ebbe születtek és születnek bele, borítékolható, hogy nekik sem lesz nehéz úszni a kütyük és a weboldalak tengerében. De mi a helyzet az idősebb korosztállyal?

EXTRA

Hamarosan megnyitja kapuit a Bécsi Karácsonyi Álom

Az osztrák fővárosban már lázasan folynak az adventi időszakra való előkészületek, hiszen idén november 17-én nyitja meg kapuit a Városháza téren a Bécsi Karácsonyi Álom (Wiener Weihnachtstraum). A 2017-es téli szezonban összesen 20 karácsonyi vásárral és 1000 standdal várják a Bécsbe látogatókat – olvasható az Eurocomm-PR közleményében.

EXTRA

Kiderült, hol a legelégedettebbek a munkavállalók

Az Aon Hewitt nemzetközi humánerőforrás-tanácsadó vállalat idén 95 hazai vállalat közel 50 ezer dolgozóját kérdezte meg arról, hogyan érzik magukat a munkahelyükön, és a válaszok alapján 17. alkalommal díjazta a legjobb munkahelyeket – írja közleményében a Profession.hu.

EXTRA

Nem nyerte el a franciák tetszését Macron politikája

A franciák alig 35 százaléka elégedett Emmanuel Macron francia államfő első féléves tevékenységével, 59 százalékuk elégedetlen vele, hat százalékuknak pedig nincs véleménye – derül ki a Harris Interactive közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet a France2 közszolgálati televízió tett közzé vasárnap.

EXTRA

Feladta a harcot Katalónia volt elnöke?

Feladta magát a belga rendőrségen Carles Puigdemont volt katalán elnök és feloszlatott kabinetjének Belgiumban tartózkodó négy tagja – jelentette a VRT holland nyelvű belga közszolgálati televízió, hatósági forrásokra hivatkozva.

EXTRA

Kérhetnék a kkv-k a támogatást, de nem merik

A kutatás-fejlesztési tevékenység kitüntetett helyzetben van a magyar adórendszerben. Az állam számos adókedvezménnyel és pályázati támogatással igyekszik ösztönözni a vállalkozásokat, hogy minél több innováció szolgálja gazdaságunk fejlődését. "Ugyanakkor mivel az erre vonatkozó jogszabályok nem elég egyértelműek, viszont a terület ellenőrzése és szankcionálása szigorú, ezért sokan, ha egy kicsit is bizonytalanok a jogosultságban, akkor nem élnek a lehetőséggel. Így kevesebben veszik igénybe ezeket a kedvezményeket, mint ahányan ténylegesen tehetnék." – emelte ki Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója.

EXTRA

Az új csomagok és fejlesztések az egekbe repítették a UPC-t

Az újonnan bemutatott Happy Home ajánlatok, a megújult márka bevezető kampánya és a szélessávú hálózat további fejlesztését célzó beruházások is hozzájárultak, hogy a UPC még többet kínáljon ügyfelei számára, és kiemelkedő értékesítési eredményeket érjen el 2017 harmadik negyedévében. Az előfizetések száma átlépte a 2 milliós határt, mindemellett pedig egy erős, 10,2 százalékos árbevétel-növekedést is elkönyvelhetett a UPC Magyarország – derül ki a cég közleményéből.

EXTRA

Kitartóan menetel tovább a magyar tőkepiac

Októberben is hozta a jó formáját a magyar piac, ezzel folytatta tovább a hosszú ideje töretlenül emelkedő szériát. Sándor Dávid, a KBC Equitas vezető elemzője szerint két számjegyű növekedést is láthatunk majd a hamarosan jelentő magyar Bluechip vállalatok negyedéves számaiban.

EXTRA

Megálmodták a jövő irodaházát – két év múlva el is készülhet

Egészségtudatos épületek, kiegyensúlyozott bérlői mix és gondosan tervezett irodaterületek teszik sikeressé a Bischoff & Compagnons ingatlanfejlesztéseit a közép- és kelet-európai régióban. A legújabb irodaprojekt, az Alphagon irodaház 2019 második negyedévére készül el – olvasható a vállalat sajtóközleményében.

EXTRA

Egy lakásfelújítás árát is megspórolhatjuk egy jó hitelválasztással

53,7 ezer használt lakás kelt el az első félévben, a bankok pedig több mint 30 ezer lakáshitelt folyósítottak, vagyis már több lakást veszünk hitelre, mint hitel nélkül. Használtlakás-vásárlásra 195 milliárd forint lakáshitelt adtak a bankok az első félévben, ami éves szinten 23 százalékos növekedésnek felel meg. A legjobb hitel kiválasztásával akár egy 10-15 évente esedékes teljes lakásfelújítás költségét lehet megtakarítani – derül ki a BankRáció.hu friss elemzéséből.

1 … 2 344 2 345 2 346 2 347 2 348 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.