Sötét mód ikon
2026 október 15
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Gyenge mozgásokat produkált Amerika

Alig változtak zárásra csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.

EXTRA

Évekig tarthat az ingatlanpiaci lendület

A magyar ingatlanpiac szereplői a legoptimistábbak a régióban a RICS nemzetközi ingatlanszakmai szervezet idei második negyedéves jelentése szerint – mondta Noah Steinberg, a WING Zrt. elnök-vezérigazgatója és a RICS elnöke, a szervezet által rendezett háttérbeszélgetésen csütörtökön.

EXTRA

Lassan terjed a mobiltárca

Az egyetemisták 7 százaléka rendszeresen, 13 százaléka pedig alkalmanként fizet mobiltárcával, az új technológiát a hallgatók 72 százaléka pozitívan értékelte, négyből egy diák pedig biztosan fizetne így, ha rendelkezne a szükséges feltételekkel – derül ki a Mastercard legfrissebb, 1507 egyetemista bevonásával készített online felméréséből.

EXTRA

Ilyen volt a válságkezelés magyar módra

Az eurózóna hagyományos eszközökre alapozó válságkezelése kudarcot vallott az újszerű megközelítésekre és célzott válaszokra épülő magyar modell tükrében, elsősorban az eurózóna, illetve az unió gazdaságpolitikai és politikai felfogása miatt – jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön, az 55. Közgazdász-vándorgyűlésen, Egerben.

EXTRA

Készülnek a forgatókönyvek a koreai háborúra

Még egy viszonylag rövid katonai konfliktus is súlyos károkat okozna a dél-koreai gazdaságnak, tekintettel arra, hogy a reálgazdasági aktivitás fő erőcentrumai az észak-koreai határ közvetlen közelében összpontosulnak – áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban ismertetett átfogó helyzetértékelésében.

EXTRA

Masszívabb lehet a német növekedés

A német bruttó hazai termék (GDP) az idén 1,9 százalékkal növekedhet a DIW Berlin gazdaságkutató intézet legfrissebb prognózisa szerint, korábban 1,5 százalékot vártak.

EXTRA

Így jutottak milliárdokhoz a kkv-k

A Széchenyi kártya program keretében az elmúlt 15 évben 1841 milliárd forint hitelt helyeztek ki a kis- és középvállalkozásokhoz (kkv), amelyek eddig 343 ezer hiteligénylést nyújtottak be, és 258 ezren már átvették, használják is a kártyát – mondta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a program fennállásának 15. évfordulóján rendezett ünnepségen csütörtökön Budapesten.

EXTRA

Milliókba fájhat egy új munkatárs

A cégek 26 százalékánál a fluktuáció mértéke meghaladja a 10 százalékot, miközben a távozó munkatársak pótlása gyakran több millió forintot tesz ki – derül ki a BDO Magyarország és a Blooment Alapítvány közelmúltban végzett, több mint száz vállalkozást érintő kutatásából. A fluktuáció csökkentése a hatékonyabb toborzási módszerek alkalmazása mellett az utánpótlásképzés fejlesztésével, a gyakornoki munkakörökhöz kapcsolódó mentorprogramok bevezetésével érhető el.

EXTRA

Európa emelkedett, Budapest lemaradt

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön. A hazai index csökkenéssel zárt.

EXTRA

A Brexit lett a vita tárgya a brit parlamentben

Megkezdődött csütörtökön a londoni alsóházban a brit EU-tagságról szóló törvény visszavonásának részletes parlamenti vitája.

EXTRA

Nem áll le az EKB a kötvényvásárlással

Az Európai Központi Bank (EKB) valószínűleg a vártnál jóval óvatosabban kezdi meg ultralaza monetáris politikája szigorítását, mert az infláció az euró erősödése miatt közeledés helyett távolodik a 2 százalék közeli céltól.

EXTRA

Ezt válaszolta Orbán Junckernek

Sem az uniós joggal, sem a magyar történelmi hagyományokkal nincs összhangban az, ahogy a brüsszeli bizottság elnöke a szolidaritást értelmezi – egyebek mellett ezt írta Orbán Viktor miniszterelnök Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének küldött válaszlevelében, amelynek szövegét a kormányfő sajtófőnöke, Havasi Bertalan csütörtök délután bocsátotta az MTI rendelkezésére.

EXTRA

Belendült a vállalati hitelezésbe a K&H

2017 első félévében a K&H Banknak 90 milliárd volt az új kihelyezése a kkv, illetve a vállalati szektorban. David Moucheron, a K&H Bank Csoport vezérigazgatója elmondta, a gazdasági növekedésbe vetett hit, és az alacsony kamatkörnyezet szerencsés együttállása hajtja a piacot.

EXTRA

Elege van az EU-nak a brit huzavonából

Az Európai Unió kész felgyorsítani az Egyesült Királyság kiválásának feltételeiről szóló tárgyalásokat, az idő ugyanis fogytán van, és ez komoly aggodalomra ad okot – jelentette ki Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója csütörtökön Brüsszelben.

EXTRA

Már IB-n is tudsz a magyar piacon kereskedni

59 magyar részvényt lehet ezentúl elérni az IB kereskedési felületén, azonban be kell hozzá állítani néhány dolgot. Nézzük mik ezek.

EXTRA

Kérdéses a sziszeki finomító jövője

Hosszú távon nem tartható fenn és veszteséget termel a sziszeki finomító – közölte az INA horvát olajipari vállalat közleményében, amelyben az általa megbízott Deloitte nemzetközi tanácsadó cég elemzésére hivatkozik.

EXTRA

Az építkezési közbeszerzésekre nagy az igény

A 2017-es évben januártól szeptemberig építkezésekkel kapcsolatos közbeszerzés 1690 jelent meg – tudjuk meg a kozbeszerzes-online.hu beszámolójából.

EXTRA

Felfelé indult New York

Minimális emelkedéssel nyitottak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. Nyitás előtt tették közzé a munkanélküli segélykérelmek legfontosabb adatait.

1 … 2 465 2 466 2 467 2 468 2 469 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.