Fékeződött az olasz infláció
Olaszországban az elemzői várakozásoknak megfelelően lassult a fogyasztói árak növekedése júliusban az olasz statisztikai hivatal pénteken közzétett adatai szerint.
Olaszországban az elemzői várakozásoknak megfelelően lassult a fogyasztói árak növekedése júliusban az olasz statisztikai hivatal pénteken közzétett adatai szerint.
Angela Merkel német kancellár és Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje is békés megoldást sürget Észak-Kora és az Egyesült Államok konfliktusában.
Erősödéssel nyitottak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Az elmúlt évek jogszabályi változásainak ellenére él és virul a magyar halgazdálkodási szegmens – állítja Hantos Zoltán, az OPTEN projektmenedzsere. Az árbevételük minimálisan visszaesett a tavalyi értékhez képest, viszont a piaci szereplők száma emelkedő pályára állt.
A világ olajkereslete a korábban vártnál gyorsabb ütemben növekszik majd az idén, így az OPEC és az Egyesült Államok termelésének a növekedését ellentételezve nagyban hozzájárul majd a világpiacot terhelő készletek leépítéséhez, az egyensúly helyreállításához – állapítja meg a Nemzetközi Energiaügynökség, az IEA pénteken kiadott havi jelentésében.
A 2017. június 13-ával hatályba lépett támogatási szerződés alapján a GINOP-1.1.3-16-2017-00001 kódszámú kiemelt projektet az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. és az IVSZ – Szövetség a Digitális Gazdaságért konzorciuma valósítja meg a közigazgatás és a versenyszféra iránymutató együttműködésében. A cél a szemléletformálás, a demonstráció és a fejlesztés: Ipar 4.0 Mintagyárak támogatásával a hazai termelő kkv-k fejlesztésének elősegítése, az Ipar 4.0 termelési rendszerek technológiai, ipari automatizálási, vezérlési megoldásai iránti nyitottságának fokozása. Mindehhez az IFKA iparfejlesztési, az IVSZ pedig a digitális gazdasággal kapcsolatos tapasztalataival járul hozzá. A 2,35 milliárd forint keretösszegű projektben a részt vevő feldolgozóipari kkv-k térítésmentesen szerezhetnek Ipar 4.0 minősítést, és kaphatnak vállalatra szabott fejlesztési tervet.
Ebben az évben, januártól augusztusig közel ezer magyarországi közbeszerzésre lehetett pályázni informatikai eszközök és szoftverekkel kapcsolatosan – tudjuk meg a kozbeszerzes-online.hu oldal beszámolójából.
Az OTP erős, a várakozásoknál magasabb második negyedéves eredményeket tett közzé. A kockázati költségek a vártnál alacsonyabbak, akorrigált eredményt a működési eredmény 10 százalékos javulása és a Splitska banka tranzakció segítette – mondta el Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzője
A háztartási méretű kiserőművek száma és beépített kapacitása évről évre nő Magyarországon, ennek hátterében napelemes rendszerek bővülése áll – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pénteken az MTI-vel.
Jól képzett szakemberek nélkül nincs biztos jövő és perspektíva az agráriumban – mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Hajdúböszörményben a VI. Hajdúsági Expo és Traktorhúzó Európa Kupa sajtótájékoztatóján.
Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje az őszi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásokra azt javasolja, hogy vezessenek be Európában kötelező kvótát az elektromos autókra, arról azonban nem nyilatkozott, hogy meddig és mekkora arányt kellene elérniük az elektromos járműveknek a kontinensen.
A vártnál jobb számok sem hatották meg a piacot. Talán a tervek felfelé módosítása újra meghozza a befektetők kedvét.
Elindult a Startery 2017, a társadalmi vállalkozások egyik legnagyobb regionális versenye. A megmérettetésre idén is várják a hazai közösségi vállalkozásokat, szereplőket. Minden olyan ötlettel lehet jelentkezni, amely egy társadalmi problémára ad fenntartható megoldást.
Aktívan kell keresni a jó befektéseket, majd jól is kell menedzselni azokat, különben a jelenlegi világgazdasági helyzetben aligha érhetünk el értelmezhető hozamokat – ez volt a legfontosabb tanulsága az Aegon Prémium Ügyfélklub legutóbbi rendezvényének. Ercsey Szabolcs, a Franklin Templeton Investments közép-kelet-európai értékesítési igazgatója több meggyőző érvet is hozott annak alátámasztására, miért ez a nyerő taktika.
Peking, 2017. augusztus 11., péntek (MTI/APA/Reuters) – Átmeneti csökkenés után júliusban ismét nagy lendületet vett az autóeladások növekedése Kínában.
Júniusban az ipari termelés 4,0 százalékkal, az első fél évben 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint júniusban a termelés 6,5 százalékkal emelkedett éves összehasonlításban, de az előző hónaphoz mérve – szezonálisan is kiigazítva – 1,2 százalékkal csökkent – erősítette meg pénteken kiadott második becslésével az egy hete kiadott előzetes adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kifejezetten diákoknak szóló, alacsony díjszabású számlacsomagot vezetett be a Budapest Bank Hello BB néven, amely a fiatalokat a pénzügyeik tudatos kezelésében és gazdaságos intézésében segíti – derül ki a bank közleményéből.
Az OTP-csoport történetének eddigi legmagasabb – egyszeri tételektől megtisztított – negyedéves eredményét érte el idén az április-júniusi időszakban – mondta az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a bankcsoport 2017. második negyedéves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.