Sötét mód ikon
2026 október 16
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Kútba esett a Volkswagen-Tata kisautó gyártó együttműködés

Wolfsburg/Mlada Boleslav, 2017. augusztus 10., csütörtök (MTI/dpa) – Nem született megállapodás a Volkswagen és az indiai Tata konszern között kisautók közös gyártásáról – jelentette be csütörtökön a tárgyalások gyakorlati lebonyolításával megbízott Skoda.

EXTRA

May is bekerül a viaszbábuk közé

A brit kormányfőt ábrázoló szoborral gazdagodik Madame Tussaud londoni panoptikuma. Theresa May viaszmását még az idén leleplezik.

EXTRA

Az Apple lecsúszhat a második helyről

Elhódíthatja a Huawei az Apple második helyezését az okostelefon-piaci rangsorban a harmadik negyedévben – írja a digitimes.com szakmai hírportál.

EXTRA

Túl keveset tudunk az észak-koreai atomról

Az észak-koreai fegyverkezési program kifinomultabb az eddig feltételezettnél és Phenjan pillanatnyilag "nyerésre áll" Washingtonnal szemben – írta csütörtöki elemzésében a Foreign Policy című amerikai külpolitikai folyóirat elemzése szerint.

EXTRA

Erős verseny vár a hazai startupokra

Egyre több támogatási lehetőség nyílik a magyarországi startup vállalkozások számára, amelyeknek a nemzetközi piacon nagyon erős versenyben kell helyt állniuk – állították szakértők csütörtökön Budapesten, a szeptemberben induló InnoEnergy PowerUp! verseny kapcsán tartott háttérbeszélgetésen.

EXTRA

Javulóban a világgazdasági hangulat

Továbbra is hároméves csúcs közelében áll a világgazdasági hangulat indexe a harmadik negyedévben, bár a mutató az előző negyedévi, 2014 harmadik negyedéve óta a legmagasabb 13,0 pontról 12,7 pontra csökkent – állapítja meg a müncheni ifo gazdaságkutató csütörtökön közzétett negyedéves kiadványa.

EXTRA

Nem baj, ha hamis, csak olcsó legyen?

Az elmúlt egy évhez viszonyítva kisebb elmozdulások láthatóak a magyar fiatalok hozzáállásában a hamisított termékekhez, de a legtöbben továbbra is az alacsonyabb árat jelölték meg a vásárlás legfőbb motivációjaként. A fiatal válaszadók továbbra is az eredeti terméket gyártó cégeket tartják a hamisítás legnagyobb károsultjainak és kevésbé törődnek a gazdasági és egyéb társadalmi hatásokkal – derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a TÁRKI közös kutatásából.

EXTRA

Magyarország lehet a szlovén huzavona nyertese

A kanadai-osztrák Magna Steyr autóipari beszállító vállalat megkapta a környezetvédelmi engedélyt fényezőüzeme felépítéséhez a Maribortól délre fekvő Hoče városban.

EXTRA

Budapest ma lehagyta Nyugat-Európát

Jelentős csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön. A budapesti tőzsde indexe pluszban zárt.

EXTRA

Így trükköznek az ingatlanosok

Sajnos mindenki hallott már rémtörténeteket ingatlanosokról, netán még saját rossz tapasztalata is van. Nagy piacról lévén szó, itt is előfordulhatnak haszonlesők. Éppen ezért összeszedtünk néhány trükköt, ami még nem illegális, de döntéseinket nagyban befolyásolhatja.

EXTRA

Az EU is szigorított a szankciós listáján

Újabb észak-koreai magánszemélyek és vállalatok ellen rendelt el szankciókat csütörtökön az Európai Unió, válaszul a távol-keleti ország által végrehajtott kísérleti atomrobbantásokra és rakétatesztekre.

EXTRA

Marad az állati zsiradék az angol fontokon

A tiltakozások ellenére a jövőben sem mond le az állati eredetű zsiradék használatáról a bankjegyekben a brit jegybank, amely közölte, alapos mérlegelés után hozta meg erről szóló döntését.

EXTRA

Meghátrált Horvátország: elmarad a kereskedelmi háború

A horvát mezőgazdasági minisztérium visszavonta a nyugat-balkáni országokat felháborító, mezőgazdasági vámokról szóló döntését, amely 2000 kunára (82 000 forintra) emelte a korábbi 90 kunáról (3700 forint) a nem uniós országokból Horvátországba szállított gyümölcs és zöldség után fizetendő behozatali illetéket – közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT) csütörtökön.

EXTRA

Mindenkit meglepett a friss amerikai adat

A várakozásokkal szemben havi összevetésben csökkentek, éves szinten pedig az elemzők által vártnál kisebb mértékben nőttek a termelői árak az Egyesült Államokban júniusban.

EXTRA

Nyomasztó hangulatban a tőzsdék

Csökkenéssel nyitottak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.

EXTRA

Régiós kötvényekkel jön ki az OTP

Az OTP Bank Nyrt. 200 milliárd forint keretösszegű nyilvános kötvényprogramot indít – közölte a bank csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

EXTRA

Több olajat termeltek, mint ígérték

Növelte olajpiaci keresleti előrejelzését az OPEC, de termelése is emelkedett júliusban, és meghaladta az önként vállalt termelési korlátot.

EXTRA

Ezért vonzó a vállalkozói lét

A hazai cégvezetők a függetlenséget tartják a legmotiválóbbnak a vállalkozói létben, míg egy részük az alkalmazotti életformát megunva nyargalt át a másik oldalra. Leginkább 31-40 éves kor között lesz valakiből cégvezető, de akad olyan is, aki 50 éves kora felett váltott – derül ki a K&H: üzletet ide! program felméréséből.

1 … 2 524 2 525 2 526 2 527 2 528 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.