Sötét mód ikon
2026 október 18
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

A SAP részvény-visszavásárlási programot hirdetett

A német SAP szoftvergyártó a vártnál magasabb második negyedéves forgalomról és csökkenő nyereségről számolt be. Az SAP második negyedéves nyeresége éves összehasonlításban 18 százalékkal, 666 millió euróra csökkent.

EXTRA

Gránit Bank: eladja tulajdonrészét az állam – frissítve

A magyar állam értékesíti a Gránit Bankban lévő 36,5 százalékos tulajdonrészét – jelentette be Varga Mihály csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

EXTRA

Meddig süllyed a Richter?

Hiába jött a jó hír, ha a történelmi csúcs után technikai alapon korrigál a gyógyszerpapír.

EXTRA

Letartóztatott aktivisták miatt kaptak össze a németek és törökök

Elfogadhatatlannak nevezte a török külügyminisztérium csütörtöki közleményében a Peter Steudtner német emberi jogi aktivista július 18-ai isztambuli letartóztatásával kapcsolatos előző napi német külügyi nyilatkozatot.

EXTRA

Varga: az elmúlt 15 év legnagyobb béremelkedése volt az elmúlthónapokban

Budapest, 2017. július 20., csütörtök (MTI) – Az elmúlt hónapokban olyan erős bérnövekedés volt, amire az elmúlt 15 évben nem volt példa – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatait kommentálva.

EXTRA

Csökkent az American Express nyeresége

New York, 2017.július 20., csütörtök (MTI/Reuters/AP) – Csökkenő második negyedéves nyereségről számolt be az American Express multinacionális pénzügyi szolgáltató vállalat. A visszaesés oka döntően a kiélezett amerikai piaci verseny miatt megnövekedett költségek, az ügyféljutalmazásra költött összeg növekedése volt.

EXTRA

Egy rákkeltő anyagról fog szavazni az unió

Csökkentenék az élelmiszerekben jelen lévő akrilamid mennyiségét; az Európai Bizottság erről szóló javaslatát szerdán szavazták meg az Európai Unió (EU) tagállamainak képviselői.

EXTRA

Green Holidays: egyre inkább terebélyesedik a kárigények összege

A Green Holidays csődje miatt elmaradt utakkal kapcsolatban bejelentett kárigények összege 480 321 376 forint, a rögzített kárbejelentések száma 1793, amelyben 3256 utas érintett – közölte az Uniqa Biztosító Zrt. a honlapján.

EXTRA

A kínai kereslet pörgette fel a Volvo bevételét

Jelentősen, 21 százalékkal nőtt a járműgyártó Volvo Car Group profitja az idei első félévben éves összevetésben elsősorban a bővülő kínai és európai kereslet hatására.

EXTRA

Javultak az átlagkeresetek

Májusban a bruttó és a nettó átlagkereset 12,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál az áprilisi 14,6 százalékos és a márciusi 12,8 százalékos növekedés után – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

EXTRA

Egyre inkább felértékelődik a Wizz Air

A Wizz Air légitársaság az előző negyedévben 25,2 százalékkal tudta növelni utasainak számát, míg a kihasználtsága 91, százalék volt. A Wizz Air bevétele 469,3 millió euróra rúgott, a nettó profit 58,1 millió euró lett, mondta el Kiss Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. Private Banking referense

EXTRA

Keresztbe tenne a pénzmosásnak az MNB

Az MNB új rendelete szerint személyes ügyintézés helyett például számítógép, okostelefon kamerája és mikrofonja révén − távolról is azonosíthatja magát egy ügyfél pénzügyi intézményénél. Emellett számos esetben – kiemelve a jelentős készpénzes tranzakciókat – szigorodnak az ügyfél-átvilágítás és az ehhez kapcsolódó monitoringtevékenység szabályai.

EXTRA

Új technológia beszerzéséről kötött megállapodást a Mol

A Mol Nyrt. az Evonikkal és a thyssenkruppal kötött megállapodást petrolkémiai beruházásainak megvalósításához, a szerződések az úgynevezett HPPO (hidrogén-peroxidból propilén-oxid) technológia licencének és tervezési dokumentációinak beszerzésére vonatkoznak – közölte a Mol a tőzsde honlapján csütörtökön.

EXTRA

Beszálltunk a földgázfolyosóba

Úgynevezett vertikális földgázfolyosó létrehozásáról írt alá memorandumot Bulgária, Görögország, Magyarország és Románia szerdán Bukarestben – közölte a román Transgaz gázvállalat.

EXTRA

Nem a jó irányba indult a magyar piac

Emelkedéssel nyitottak az irányadó mutatók a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön. A BUX mínuszban indult.

EXTRA

Nem bírt ellenállásával a MOL – technikai elemzés

22000-től és az 50 napos mozgóátlagtól távolodott szerdán az olajvállalat árfolyama a fordulós jelzést adó gyertya után.

EXTRA

470 fölött tétlenkedett az MTelekom – technikai elemzés

Támasza és ellenállása között lebeg a távközlési vállalat árfolyama, érdemi elmozdulást továbbra sem kaptunk ebből a tartományból.

EXTRA

Nem tágít 9600-tól az OTP – technikai elemzés

Rendíthetetlenül tapad lokális csúcsához a bankpapír, a szint szignifikáns áttörése azonban mindeddig nem érkezett meg.

1 … 2 570 2 571 2 572 2 573 2 574 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.