Sötét mód ikon
2026 október 18
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

A Waberer’s perek zuhatagával áraszthatja el a gyártókat

Tehergépjármű-gyártók ellen nyújtott be keresetet a müncheni helyi bíróságnál a Waberer's az Európai Gazdasági Térségben megvalósult versenyellenes, főleg közepes és nehéz tehergépjárműveket érintő, összehangolt árazás miatt.

EXTRA

A V4 nyílt levélben vállalt szolidaritást Olaszországgal

Támogatásukról biztosítják Olaszországot az európai migrációs válságban a visegrádi országok – derül ki abból a levélből, amelyet a V4-oszágok miniszterelnökei küldtek Paolo Gentiloni olasz kormányfőnek szerdán.

EXTRA

Remélhetőleg véget vetnek a multik kettős mércéjének

Újabb botrányos esetekre derült fény az élelmiszerminőség terén, ami bizonyítja, hogy a nagy multi cégek ugyanazt a csomagolású élelmiszert más-más minőségben hozzák forgalomba Európa keleti és nyugati országaiban – mondta a földművelésügyi miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán.

EXTRA

Vegyes nyitás a tengerentúlon

Vegyesen nyitottak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.

EXTRA

Forgalomba kerülhet Európában a Richter antipszichotikuma

Budapest, 2017. július 19., szerda (MTI) – Az Európai Bizottság forgalomba hozatali engedélyt adott ki a Richter új antipszichotikumára, a skizofrén felnőtt betegek kezelését célzó Reagila gyógyszerre (cariprazine), amely az Európai Unió összes tagállamára érvényes – jelentette be a Richter Gedeon Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján, szerdán.

EXTRA

A kriptovaluták üstököse

Az ethereum (ETH) egységenkénti ára újra 200 dollár fölé kúszott – írta a Business Insider. Az 5,29 százalékos emelkedés ismét eloszlatta a kételyeket, ami arra utal, hogy végetérhet a bitcoin küzdelme.

EXTRA

A dízelbotrány se volt elég, hogy visszaessenek a Volkswagen eladásai

A dízelbotrány vége még nem látszik, de ez nem mutatkozik meg az értékesítési adatokon, a Volkswagen-konszern eladásai nőttek az első fél évben. A vagyonkezelési üzletág jó teljesítményének köszönhetően Morgan Stanley profitja is nőtt a második negyedévben.

EXTRA

A nyaraló képviselők megbénították a koszovói törvényhozást

A koszovói parlament alakuló ülését az előzetes információk szerint szerdán tartották volna, ám a jövő hét végéig elhalasztották, mert egyelőre nincs olyan illetékes, aki összehívhatná a törvényhozást, és Hashim Thaci államfő sem kért fel egyelőre senkit kormányalakításra.

EXTRA

Nőttek a VW-konszern eladásai

Wolfsburg, 2017. július 19., szerda (MTI/dpa) – A dízelbotrány vége még nem látszik, de ez nem mutatkozik meg az értékesítési adatokon, a Volkswagen-konszern eladásai nőttek az első fél évben.

EXTRA

Sokat kaszált Dubrovnik a Trónok harcával

A Trónok harca című televíziós sorozat 126 millió euró (38,7 milliárd forint) árbevételt, ezen belül 1,5 millió vendégéjszakát hozott az Adriai-tenger partján fekvő festői városnak, Dubrovniknak – közölte a Vecernji List című horvát napilap szerdán a zágrábi közgazdasági intézet tanulmányára hivatkozva.

EXTRA

Így lesz jobb a magyar bor

Program indul a magyar borok hitelességének erősítésére, ennek során egy modern eljárás segítségével megalkotják a magyar borok eredetmintázati térképét, amely a borok származási helyét és összetételét mutatja – mondta a földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

EXTRA

Egy kis segítség a Green Holidays károsultjainak

El fog fogyni a Green Holidays utasainak kárlanítására szánt 500 millió forintos keret – áll az Uniqua Biztosító közleményében.

EXTRA

Összebalhézott az államfővel, majd lemondott

Pierre de Villiers néhány perccel a védelmi tanács szerdai ülése előtt jelentette be a távozását. Ő az első vezérkari főnök, aki lemondott az 1958-ban, Charles de Gaulle által alapított V. köztársaság történetében.

EXTRA

Ez már az autólopások új korszaka?

Nem elég, hogy sorra lopják a Teslákat, ráadásul nem is álkulccsal, hanem laptoppal. Sőt, úgy tűnik, a nyomozó szervek sokszor meg sem találják az eltulajdonított csoda autókat. Ön szerint is beköszöntött az autólopások új korszaka? Szavazzon!

EXTRA

Óriások és törpék az ingatlanpiacon

Több mint százszoros árkülönbség van egy budapesti luxus ingatlan és egy vidéki 20 négyzetméteres családi ház között. Az Otthon Centrumnál a legdrágább, 100 millió forint feletti ingatlanok mind Budapesten és Pest megyében keltek el, a "listavezető" egy 400 milliós széchenyihegyi villa. Ezzel szemben a másik véglet egy borsod megyei vályogház, amely telekkel együtt csupán 650.000 forintért cserélt tulajdonost. 

EXTRA

Te az orvossal vagy a családdal töltöd a szabadságodat?

Az OTP Egészségpénztár megbízásából készült kutatás eredményei szerint a magyarok éves szinten akár 1-2 napot is töltenek a várótermekben szabadnapjaik terhére. Ezért a piacvezető egészségpénztár összegyűjtött ezekre a napokra négy alternatív időtöltést és egy jó tanácsot a jelenlegi és leendő tagok számára.

EXTRA

Még sosem volt ilyen jó féléve a Skodának

Az eddigi legsikeresebb félévet tudja maga mögött a Skoda Auto cseh autógyár. A német Volkswagen konszernhez tartozó cég a január-júniusi időszakban összesen 585 ezer személygépkocsit adott el, ami éves szinten 15 600 kocsival több és 2,8 százalékos növekedést jelent – olvasható a Skoda Auto szerdán megjelent közleményében. A második negyedévben a teherautók és építőipari gépek iránt megélénkült keresletnek köszönhetően megháromszorozta nyereségét a svéd Volvo haszongépjármű gyártó vállalat.

EXTRA

Jönnek a pandák a magyar kötvénypiacra

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) mandátumot adott a Bank of China és a HSBC pénzintézetnek egy kínai jüanban (renminbi) denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott úgynevezett panda kötvény kibocsátásának Magyarország részére történő megszervezésére – közölte az ÁKK szerdán.

1 … 2 572 2 573 2 574 2 575 2 576 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.