Kitöréshez készülődhet a BUX – technikai elemzés
28000-es lokális csúcsának mehet neki a hazai index. Sikeres kitöréssel nyílhat meg a tér az emelkedés előtt.
28000-es lokális csúcsának mehet neki a hazai index. Sikeres kitöréssel nyílhat meg a tér az emelkedés előtt.
Tavaly november óta nem nőtt olyan gyorsan a magyar gazdaság, mint idén augusztusban a Világgazdaság mutatószáma, a gyorsulási irányadó (GYIA) szerint.
A megújuló energiaforrások továbbra is biztonságos befektetésnek számítanak, mivel a tiszta energia ügyletek 2016 második negyedévében is virágoztak a piaci volatilitások ellenére az EY legfrissebb jelentése szerint – áll az EurActive cikkében.
Háromévi javulás után idén ismét romlik a fiatalok foglalkoztatottsága a világban; elsősorban amiatt, hogy a vártnál hosszabb recesszió sújtja a nyersanyagexportőr feltörekvő országokat, többek között Brazíliát és Oroszországot – írta szerdán kiadott éves jelentésében a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO).
A görög statisztikai hivatal (Elstat) a szervezet korábbi vezetőjével szemben megfogalmazott vádakkal ellentétben teljes mértékben megbízható adatokat szolgáltatott 2010 és 2015 között – közölte Marianne Thyssen, az Európai Bizottság foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős tagja szerdán.
A párizsi Pompidou Központnak adományozta 250 kortárs orosz és szovjet alkotásból álló művészeti gyűjteményét Vlagyimir Potanyin, az egyik leggazdagabb orosz üzletember. A művek szeptember 14-től 2017. március 27-ig kiállításon is megtekinthetők a világ egyik legjelentősebb kortárs művészeti központjában.
A biztatás teljesítményt fokozhat, a szurkolás közösséget építhet, az eredmény pedig a gyerekekre hathat motiválóan. Pszichológiai nézőpontból vizsgálta az olimpiát elemzésében a Telekom.
Egy kétmázsás, hatkerekű marsjárót készülnek eljuttatni a vörös bolygóra 2020 júliusában vagy augusztusában a kínai űrkutatók, a szerkezetet egy pekingi sajtótájékoztatón mutatták be.
A font alacsonyabb árfolyamának köszönhetően jelentősen nőtt a svájci óramárkák luxustermékeinek eladása az Egyesült Királyságban a brit európai uniós népszavazás óta.
Vegyesen alakultak a főbb részvénypiaci indexek szerdán Európában. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 225,59 pontos, 0,81 százalékos emelkedéssel, 27 949,27 ponton zárt.
Évről évre nő a viharkárokkal kapcsolatos kárbejelentések száma a Generali adatai szerint, így közvetve emiatt is fontos szót ejteni a Föld jövőjét egyre inkább veszélyeztető tendenciákról. A klímaváltozás nagyban érinti a biztosítási szektort: a természeti katasztrófák az elmúlt közel 10 évben, 2000 és 2012 között világszerte összesen 1,7 billió dollár kárt okoztak, 2,9 millárd embert érintettek, és 1,2 millió áldozatot követeltek, derül ki a biztosító elemzéséből.
Komoly korlátot jelent a magyar gazdaság növekedése szempontjából a felerősödött munkaerőhiány. Ennek a tendenciának az alacsony magyar bérszínvonal az oka. A kormánynak három lehetséges eszköze van. Kiss Ambrussal, a Policy Agenda elemzőjével megvizsgáltuk, hogy melyek ezek.
A magyar szőlő-bor ágazati stratégia széles körű társadalmi vitája szeptember 1-jén zárul, az egyeztetésnek már több kézzelfogható eredménye is van, a legtöbb hozzászóló az ágazati oktatás korszerűsítését és megreformálását, a gyakorlatorientált képzés erősítését szorgalmazta – mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke, Légli Ottó szerdán Budapesten egy nyilvános szakmai egyeztetésen.
Az EU előzetesen engedélyezte, hogy a portugál állami tulajdonban lévő Caixa Geral de Depositos (CGD) bank 4,6 milliárd eurós tőkeinjekciót kapjon.
Tovább emelkedett a cseh gazdaságba vetett bizalom augusztusban, a vállalkozói és fogyasztói bizalmi index együttesen elérte a 96,8 százalékot – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) szerdán Prágában.
A német szövetségi kormány szerdai ülésén elfogadta a lakosság vészhelyzeti védelméről készített új koncepciót, amelyet 1995 óta először frissítettek.
Az elmúlt pár év meghatározó munkaerőpiaci változásainak egyike az atipikus foglalkoztatási formák terjedése a világban. A modell a munkáltatói oldal számára költségcsökkentést, a munkavállalóknak pedig az egyéni élethelyzetekhez való rugalmasabb alkalmazkodást kínálja. Míg Magyarországon messze elmaradnak a számok a fejlett országokétól, egyes területeken, mint például a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, látszik már előrelépés, derül ki a Work Force Kft. elemzéséből.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.