Hadat üzen Kína az innovációnak
A kínai hatóságok agresszív intézkedéseket tettek, hogy megfékezzék az utóbbi években gyorsan bővülő közösségi hitelezést, amely lassan már veszélyezteti Kína pénzügyi rendszerének stabilitását.
A kínai hatóságok agresszív intézkedéseket tettek, hogy megfékezzék az utóbbi években gyorsan bővülő közösségi hitelezést, amely lassan már veszélyezteti Kína pénzügyi rendszerének stabilitását.
Mérsékelten csökkenő indexekkel indult a kereskedés szerdán a New York-i tőzsdéken.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. a közeljövőben elindítja a kis- és középvállalati hitelinformációs szolgáltatását, a bankok ennek segítségével információt kaphatnak arról, hogy a kis cégek mennyire képesek fizetni hiteltartozásukat – mondta Banai Ádám, az MNB főosztályvezetője a jegybank szerdai
sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Alig néhány munkavállaló számíthat cafeteriára a következő egy év során: a kkv-k közel kétharmada nem tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit – derül ki a K&H kkv bizalmi index adataiból. Az adótörvények változása következtében a vállalkozások már most elkezdték újragondolni cafeteria rendszerüket: a pénzbeli jutalom máris a harmadik helyre lépett elő a juttatások között, amelyet az étkezési hozzájárulás és a közlekedési költségtérítés előz meg, írja elemzésében a bank.
Óriási, a vártnál jóval nagyobb a mongol GDP-arányos államháztartási hiány – ismerte el szerdán az új mongol pénzügyminiszter.
Az idén jelentős mozgástér nyílik a fiskális élénkítésre, de a jövő évi hiánycél elérése csak abban az esetben reális, ha az Országvédelmi alap legalább felét megtakarítja a kormányzat – erre a következtetésre jutott szerdán kiadott fél éves költségvetési jelentésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az idénre tervezettnél magasabb, 2017-es 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycél eleve gazdaságélénkítő fiskális impulzust foglal magába.
Alig néhány munkavállaló számíthat cafeteriára a következő egy év során: a kkv-k közel kétharmada nem tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit – derül ki a K&H kkv bizalmi index adataiból. Az adótörvények változása következtében a vállalkozások már most elkezdték újragondolni cafeteria rendszerüket: a pénzbeli jutalom máris a harmadik helyre lépett elő a juttatások között, amelyet az étkezési hozzájárulás és a közlekedési költségtérítés előz meg.
Csaknem ötmilliárd fontot vontak ki a brit befektetési alapokból júliusban, az Egyesült Királyság európai uniós tagságáról tartott népszavazás után. Ez az utóbbi három évben mért legnagyobb veszteség – írta a Financial Times.
2016 eleje óta be van ragadva a kakaó árfolyama a 2750-3250 közötti sávba. A jelenlegi fundamentumok arra fele mutatnak, hogy az árfolyam észak felé veszi az irányt, akár a korábbi 3400-as csúcsát is áttörheti, ezért érdemes lehet beszállni a kakaóba a 2700-800 körüli szinteken.
Az államadósság elmúlt években elértnél erőteljesebb csökkenését prognosztizálja a következő két évtizedre a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A jegybank szerdán közzétett 20 éves kivetítése alapján a GDP-arányos bruttó
államadósság évente átlagosan 1,5 százalékponttal csökken és 2036-ra a bruttó hazai termék 45 százalékára zsugorodik.
Ha továbbra is ilyen ütemben küldik vissza tiltakozásként a lovagkereszteket a korábbi kitüntetettek, akkor búsképű lovagként egyedül maradhat Bayer Zsolt a maga keresztjével. Ön szerint dicsőség vagy blama a Magyar Érdemrend lovagkeresztje? Szavazzon!
Egy sétálóutca alapvetően mindig csendesebb vagy legalábbis emberközelibb, mint egy átlagos, autókkal teli, nagyvárosi utca. Adódik a kérdés, hogy a budapestiek szeretnek-e sétálóutcákban lakni? És ha igen, akkor mennyivel magasabbak ezekben az utcákban az ingatlanárak?
Csütörtökön hirdetik ki a felsőoktatási pótfelvételi eljárás ponthatárait a www.felvi.hu oldalon. Ekkor dől el, hogy a 8305 pótfelvételiző közül kik kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben.
Sikeres volt a dinnyefogyasztást népszerűsítő program, 70 ezer fogyasztót értek el közvetlenül az egy hónapig tartó promóció során – mondta Lipcsey György, az Agrármarketing Centrum (AMC) Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az AMC által közösen szervezett dinnye promóciós program záró sajtótájékoztatóján szerdán, Budapesten.
Csütörtökön kezdődik az amerikai Jackson Hole-ban az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed által szervezett szokásos éves nemzetközi bankártalálkozó.
Újabb népszavazást, vagy parlamenti választást sürget az ellenzéki brit Munkáspárt vezetőjének kihívója a szigetország európai uniós tagságával kapcsolatban.
A hitelintézetek összesen 360,1 milliárd forint adózás előtti eredményt értek el az első fél évben, jóval több mint dupláját az egy évvel korábbi 155,9 milliárdnak. A 127 hitelintézetből 83 hitelintézet 368,1 milliárd forint nyereséget, 44 pedig 8,0 milliárd forint veszteséget könyvelt el az első félévben – közölte szerdán kiadott jelentésében
a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Két hét múlva, szeptember 7-én mutatják be az Apple új, 7-es szériájú iPhone okostelefonját. Mivel a cég portfoliójának 2/3-át ez a szegmens teszi ki, különösen fontos hogyan sikerül majd a bevezetés. Az elmúlt évek tapasztalata ugyanis az, hogy jelentősen befolyásolja a részvény mozgását egy-egy ilyen esemény.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.