Sötét mód ikon
2026 november 03
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Sosem volt még ennyi kelet-európai Nagy-Britanniában

Először haladta meg az egymilliót a Nagy-Britanniában dolgozó kelet-európaiak száma a brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett adatai szerint.

EXTRA

Európa mögöttünk kullog

Vegyes kezdés után nagy veszteséggel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 119,29 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 27 790,97 ponton zárt.

EXTRA

Mit művel a magyar a pénzével?

A kiskereskedelmi adatok alapján bővült a fogyasztás az utóbbi időszakban, azonban a lakosság emellett igyekszik visszafizetni korábbi adósságait, hiteleit, valamint növelni megtakarítását a rendelkezésre álló jövedelemből – kommentálta a K&H vezető elemzője a szerdán megjelent jegybanki adatokat a pénzügyi számlák második negyedéves helyzetéről.

EXTRA

Ha ez így megy tovább, bukhat az olasz miniszterelnök

Nagy a baj az olaszoknál, a friss GDP-jelentés egy nagy nullát hozott. A növekedés eddig is silány volt az országban, melyet magas munkanélküliség, a bankrendszer válsága, és defláció sújt. Matteo Renzi karrierje rámehet a folyamatra, ha nem tudja kihúzni az országot a kátyúból.

EXTRA

Félnek a jövőtől a magyar kkv-k

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) júliusi adatfelvétele szerint a kis- és középvállalkozói (kkv) szektorban a konjunktúramutató az áprilisi 31 pontos csúcsról 27 pontra csökkent, ezzel a tavaly októbere óta tartó folyamatos javuló tendencia tört meg – közölte a kutatóintézet.

EXTRA

Javult a magyar turizmus teljesítménye

Tovább javult a turizmus teljesítménye Magyarországon az idén, a szállodák minden főbb mutatója emelkedett az első fél évben – derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének legfrissebb, a hazai és nemzetközi szállodaipart értékelő jelentéséből.

EXTRA

Terrortámadást hiúsított meg a német rendőrség

Pokolgépes merényletet tervezett a Berlin közelében fekvő Eisenhüttenstadtban egy 27 éves német férfi, akit szerdán egy különleges rendőri egység bevetésével őrizetbe vettek – jelentette hírportálján a Der Tagesspiegel című német lap.

EXTRA

Egész napra megbénítanák az önkormányzatokat a közszolgák

Újabb, ezúttal egész napos sztrájkot hirdetett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) szeptember 14-ére – jelentette be az érdekvédelmi szervezet elnöke szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.

EXTRA

Teljesen elgyengül Amerika?

Csökkenő indexekkel indult a kereskedés szerdán az amerikai
értékpapírpiacokon.

EXTRA

Új adózás jön az értékpapírok után

Változtak az ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelemre, valamint az értékpapír formájában megszerzett vagyoni érték adózására vonatkozó szabályok – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.

EXTRA

Új otthonra talált a magyar buszgyártás

Debrecen a magyar járműgyártás, buszgyártás egyik fellegvára lehet – mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten, miután az EvoBus Hungária Kft. és az ITK Holding Zrt. képviselői szándéknyilatkozatot írtak alá, amely alapján új buszokat gyártanak majd a hajdú-bihari megyeszékhelyen.

EXTRA

A románokon fog múlni Szerbia EU-csatlakozása?

Traian Basescu volt román elnök szerint Románia megvétózhatja Szerbia EU-csatlakozását, ha a balkáni ország nem tartja tiszteletben azt a kétoldalú kisebbségvédelmi megállapodást, amely a szerbiai román kisebbség jogait biztosítja.

EXTRA

Romániában is rengetegen szabadultak meg a devizahiteleiktől

Az OTP Bank Románia frankhiteleseinek 72 százaléka írt alá kedvezményes átváltási szerződést, amit a pénzintézet ajánlott fel a svájci frank drágulása miatt bajba jutott ügyfeleinek – közölte szerdán a bank.

EXTRA

London is kifog az Uberen?

Jogi úton támadja meg az Uber a brit főváros közlekedési hatóságának azokat a tervezett intézkedéseit, amelyekkel szigorítanák a cég működését, többek között írásbeli angol vizsgának vetnék alá a kaliforniai székhelyű fuvarmegosztó sofőrjeit.

EXTRA

Egyre innovatívabb országunk

Magyarország két helyet előre lépve a 33. helyen áll azon a globális innovációs listán, amelyet az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezete, a WIPO állított össze.

EXTRA

Megér ennyit a Sziget?

Hakni gyanús Rihanna koncert, pofátlan taxisok, lehúzós büfések és provinciális celebek. Egyfelől. Másrészt Közép-Európa legnagyobb fesztiválja, a magyar turizmus zászlóshajója a Sziget, amit évek óta elárasztanak a külföldiek. Ön szerint megéri megvenni a borsos belépőket? Szavazzon!

EXTRA

Kik jöttek ki legjobban az OECD hadjáratából?

Nemzetközi kötelezettségvállalásai miatt július 1-től jelentősen szűkítette a Parlament a szellemi alkotások adókedvezményére vonatkozó szabályokat. Míg a változások hátrányosan érintik a védjegyek, filmjogok és know-how-k hasznosításán alapuló, adótervezési célzattal működtetett struktúrákat, addig a szoftverfejlesztők továbbra is lényegében változatlan tartalommal élvezhetik a korábbi kedvezményeket.

EXTRA

A horvátok nem mondanak le az INA érdekeiről

Horvátország bízik a Mol-INA-ügyben folyó döntőbírósági eljárás pozitív kimenetelében, és a horvát törvényekre hivatkozva megvédi a horvát olajipari vállalat érdekeit – jelentette ki Andrej Plenkovic, a konzervatív Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnöke és miniszterelnök-jelöltje a Nacional horvát hetilapnak adott, szerdán megjelent interjúban.

1 … 3 275 3 276 3 277 3 278 3 279 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.