Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Pörögnek az események a hazai tőzsdén

Nőtt a forgalom májushoz képest, a Brexit ellenére is a BUX több európai indexhez képest jobban helytállt. A BÉT időközben az Európai Tőzsdeszövetség teljes jogú tagjává vált, kiosztotta a Kochmeister-díjakat, és egy új vállalati kötvény IPO is sikeresen lezajlott.

EXTRA

Négymilliárdból felújítják a kisvárdai vasútállomást

A tervek szerint októberben megkezdik a kisvárdai vasútállomás és környezete teljes rekonstrukcióját. A MÁV Zrt. saját forrásból finanszírozott, négymilliárd forint értékű beruházását a 66. vasutasnap helyi rendezvényeinek keretében mutatták be szombaton a helyszínen.

EXTRA

Nincs kiút a Brexitből

Theresa May, a kormányzó brit Konzervatív Párt egyik miniszterelnök-jelöltje szerint "a Brexit Brexitet jelent", és az Egyesült Királyság mindenképpen kilép az Európai Unióból.

EXTRA

Orbán elérte a NATO-csúcson a célját

A NATO-Oroszország megállapodás megsértése nélkül erősítik meg "a keleti szárny" védelmét – szögezte le szombaton a magyar sajtónak nyilatkozva Orbán Viktor miniszterelnök, miután részt vett az Észak-atlanti Tanács kétnapos, a varsói NATO-csúcson tartott tanácskozásán.

EXTRA

Így hozd ki a legtöbbet a csok-ból!

Tavaly év végi bevezetése óta a lakosság csaknem 94 százaléka értesült a Családok Otthonteremtési Kedvezményéről. A magyar háztartások 40 százaléka, vagyis 1,6 millió család jogosult a CSOK-ra, közülük mintegy 17 százalékuk tervezi, hogy élni fog a lehetőséggel. Bár a lakáscélú támogatás népszerű a családok körében, egyelőre a használt lakások vétele iránt érdeklődők vannak túlsúlyban, új lakás építését pedig csak mintegy 25 ezer CSOK-jogosult tervezi – derül ki egy friss publikációból.

EXTRA

Működőképes a monetáris tanács a kormány szerint

Törvényesen tud működni a monetáris tanács annak ellenére is, hogy lemondott a testület egyik külső tagja – hangsúlyozta szombaton Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

EXTRA

Terroristákat hajtanak a NAV-nál

Az adóbevallások áttekintése, a dolgozók szabályszerű foglalkoztatásának vizsgálata, és a nyugtaadás ellenőrzése mellett a terrorizmus visszaszorításában is jut szerep a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) – írta szombati számában a Magyar Idők.

EXTRA

Külön is tárgyalnak a britekkel a visegrádi országok

A visegrádi csoport (V4) az Egyesült Királysággal kiegészített formátumban a Brexit következményeiről fog tárgyalni – jelentette be szombaton Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter, miután a varsói NATO-csúcstalálkozó keretében részt vett a V4 külügyminisztereinek tanácskozásán.

EXTRA

Kártyával csábítják a turistákat a Velencei-tónál

Jelentős kedvezményeket biztosító, turisztikai kártyarendszert vezettek be a Velencei-tónál.

EXTRA

Jóindulatot sem remélhetnek a britek

Német, francia, svéd és finn választók szerint az EU ne ajánljon "nagylelkű" alkut Nagy-Britanniának az EU-val folytatott kiválási (Brexit) tárgyalásai során – derül ki egy pénteken közzétett közvélemény-kutatásból.

EXTRA

Két régióban kezdődik a hűtőgépcsere

Folytatódik a július 4-én indult, államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-program, jövő hétfőn a dél-alföldi, kedden az észak magyarországi régióban nyílik meg a jelentkezések benyújtásának lehetősége.

EXTRA

Emberek, akik alapjaiban változtatják meg a világot

Kevés rangsor összpontosít csak azokra a személyekre, akik hatalmas pénzügyi sikert vittek végbe. A Business Insider listája sorra veszi azokatt, akik képesek átformálni világunkat.

EXTRA

Ősszel kezdődhet az új korszak Magyarországon

Az elemzők többségében csalódást keltett, hogy a Moody's nem vizsgálta, így nem is javította Magyarország államadós-besorolását pénteken, de úgy vélték, a novemberi felülvizsgálaton már felminősítheti Magyarországot a hitelminősítő.

EXTRA

Megerősíti keleti szárnyát a NATO

Kanadai, német, brit és amerikai irányítással működnek majd a Lengyelországban és a balti államokban állomásozó zászlóaljak – jelentette be Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Varsóban, az Észak-atlanti Tanács pénteki ülése után.

EXTRA

Így magyarázza a minisztérium a bóvlit

Nagy valószínűséggel szerepet játszhatott az Egyesült Királyság uniós kilépéséről tartott népszavazás eredménye, a Brexit győzelme abban, hogy a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő elhalasztotta, így nem is vizsgálta július 8-án a magyar államadósság besorolását – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton.

EXTRA

Maradtunk a bóvliban, de még nincs vége az évnek

Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service, így nem jelentett be osztályzatmódosítást sem a péntek éjszakára kitűzött időpontban.

EXTRA

Hol van már a pánik? Tempót váltott Amerika

Növekedéssel zártak pénteken a New York-i tőzsde irányadó mutatói.

EXTRA

Átlagon felüli lehet a gabonatermés

A földművelésügyi miniszter szerint a várakozáson és az átlagon felüli gabonatermésre lehet számítani országosan az idén.

1 … 3 357 3 358 3 359 3 360 3 361 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.