Pihenőt tart a Richter – technikai elemzés
Megtört a gyógyszergyártó nyerő szériája, de ha fontos szint nem esik el, akkor még elérhető a papír mindenkori legmagasabb értéke ebben a körben.
Megtört a gyógyszergyártó nyerő szériája, de ha fontos szint nem esik el, akkor még elérhető a papír mindenkori legmagasabb értéke ebben a körben.
A sáv felső széle felé törekedhet a hazai index. 27400 jelenthet komolyabb fejtörést, ha átjut a lélektani akadályon az árfolyam.
Németországban a szövetségi parlament (Bundestag) csütörtökön elfogadta a menekültek társadalmi és munkaerő-piaci beilleszkedéséről szóló törvényt.
Csaknem 6 százalékra rúg a magyar cégek aránya Európa legdinamikusabban növekvő cégeinek listáján! Az Inc. magazin az Egyesült Államokban már 2007 óta publikálja a legnagyobb növekedést elérő cégek ötezres listáját, Európára másodszorra készítettek ilyen elemzést. A Bisnode Magyarország a legjobban fejlődő magyar vállalkozások teljesítményét elemezte.
Aggódnak a turizmusban érdekelt cégek Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépési szándéka miatt – írta pénteki számában a Világgazdaság.
Közzétette a 3-as metró vonalszakaszán lévő állomások felújítására kiírt pályázatokat a BKV Zrt. – írta pénteki számában a Világgazdaság és a Magyar Idők.
Nyereséges nyitás után lefelé indultak el a vezető New York-i tőzsdemutatók csütörtökön. Végül vegyesen
zártak csütörtökön a New York-i tőzsde irányadó mutatói.
Az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány és a GfK Hungária közös, feltáró kutatásában 10 és 18 év közötti gyerekek mondták el véleményüket arról, hogy szerintük mitől gyerekbarát egy település. A személyes és fókuszcsoportos beszélgetések során kiderült, hogy az egyik legfontosabb érték számukra a biztonság. A másik fontos megállapítás, hogy a tágabb környezetüket, településüket érintő kérdésekben nincs beleszólásuk az őket érintő döntésekbe.
"Mindenki a miniszterelnökkel akar beszélni" – ezzel és ehhez hasonló címekkel jelentek meg a csütörtöki szerbiai újságok, utalva arra, hogy Aleksandar Vucic ügyvezető, illetve leendő miniszterelnök múlt havi felhívására – miszerint bárkivel leül tárgyalni az országot érintő ügyekről – már az első körben több mint ötezren jelentkeztek.
A magyar piacon található földrajzi oltalom alatt álló élelmiszerek több mint egytizede bizonyult hamisnak, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből. Míg Magyarországon 16 milliárd forintos, addig uniós szinten 4,3 milliárd eurós (1371,5 milliárd forint) kárt regisztráltak 2014-ben, emellett a fogyasztókat további 2,3 milliárd euró (729,2 milliárd forint) értékű veszteség is érte.
A Moody's Investors Service szerint mérsékelt lesz a közvetlen hatása Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságaira a brit EU-tagság megszűnésének, mivel ezeknek az országoknak csekély mértékű közvetlen kapcsolataik vannak a brit gazdasággal. A nemzetközi hitelminősítő szerint ugyanakkor a közvetett hatások jelentősebbek lehetnek, ha a Brexit érdemben rontja az Európai Unió egészének növekedési kilátásait.
Theresa May belügyminiszter és Andrea Leadsom energiaipari államtitkár kapta a legtöbb szavazatot a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőjelölt-választásának csütörtökön tartott második fordulójában, így a párttagság közülük választhatja meg őszig az új konzervatív vezetőt, aki egyben Nagy-Britannia következő miniszterelnöke is lesz.
Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei csütörtökön. A Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszűnése miatti aggodalmakat némiképp enyhítették a kedvező amerikai hírek és adatok, így nőtt a befektetők kockázatvállalási kedve. A Budapesti
Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 479,43 pontos, 1,81 százalékos emelkedéssel, 26 970,45 ponton zárt csütörtökön.
2016 első negyedévében a háztartási hitelek állománya 71 milliárd forinttal csökkent, az új szerződéskötések volumene 164 milliárd forint volt, ami 24 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A legnagyobb, 36 százalékos mértékben a lakáscélú hitelek kihelyezése emelkedett 2015 1. negyedévéhez képest. Májusban újabb csúcsot ért el a havi lakáscélú hitelkihelyezés 42,5 milliárd forintos volumene, ami összességében folyamatosan pozitív tendenciát mutatott 2013 január óta. A fellendülés összefügg a lakáspiac élénkülésével, amit a tranzakciószámok emelkedése 2014 óta jól érzékeltet. Az Otthon Centrum Hitel Center tapasztalata alapján a lakáshitel jellemző futamideje 16 év körül alakul, az átlagos hitelösszeg pedig 8 millió forint, bár ez régiónként változó és nagyban függ a jellemző ingatlanáraktól, derül ki közleményükből.
Az Európai Bizottság megindította csütörtökön a szankciós eljárást Portugália és Spanyolország ellen, mert a két délnyugat-európai ország nem teljesítette hiánycsökkentési kötelezettségeit 2015-ben és 2014-ben.
Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint Donald Trumpnak, az amerikai republikánusok leendő elnökjelöltjének protekcionista gazdaságpolitikai elképzelései veszélyes protekcionista mozgalmat indíthatnak el, amely az egész világgazdaságnak komoly károkat okozhat.
Az OTP leánybankja, a DSK Bank lett Bulgária legjobb bankja, immár a harmadik egymást követő évben a Euromoney nemzetközi pénzügyi folyóirat felmérésében.
A miniszterelnök döntése nyomán a kormányzat munkája két kormánykabinetbe, egy gazdasági és egy stratégiai kabinetbe tagozódik a jövőben – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.