Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Újabb áfacsaló hálózatokat számolnak fel

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoznak a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának pénzügyi nyomozói: a gyanú szerint az elkövetők traktorok és mezőgazdasági gépek adásvételével félmilliárd forint áfát csaltak el – tájékoztatta a szervezet sajtóreferense. Közben vádat emeltek egy kristálycukor- és étolaj-behozatalra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen, akik 3,5 milliárd forint forgalmi adót csaltak el – közölte a Fővárosi Főügyészség.

EXTRA

Díjazták Magyarország legjobb bankját

Harmadszor kapta meg a K&H a "Magyarország legjobb bankja" elismerést. Az Euromoney nemzetközi pénzügyi folyóirat Kiválósági Díját Londonban vehette át Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója.

EXTRA

Magas fordulatszámon pörög az ipar

Az ipari termelés volumene 2016 májusban 9,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – közölte első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az első negyedévben mindössze 0,3 százalékkal emelkedett az ipari kibocsátás a múlt év azonos időszakához képest, az április 5,4 százalékos növekedés után a májusi adat már jóval biztatóbb a második negyedévi teljesítményt vetít előre.

EXTRA

Távolodunk a következő amerikai kamatemeléstől

Már a Brexit előtt is bizonytalanok voltak az amerikai jegybank feladatait ellátó Fed döntéshozói, a friss felmérések szerint így már csak 12 százalék esélye van annak, hogy még az idén jöhet kamatemelés az USA-ban.

EXTRA

Ma újra bizonyíthat Európa

Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.

EXTRA

Nagy fordulat az amerikai piacokon – Random Reggeli

Nem neveznénk kis fordulatnak a tegnapi amerikai történéseket. A DOW 30 -150 pontból +100 pontra emelkedett.

EXTRA

Nem fordul le az ellenállásról a MOL – technikai elemzés

Tapad 16700-hoz az olajvállalat árfolyama. Kitöréshez is készülhet az árfolyam, az 50 napos mozgóátlag letöréséig erre megmaradhat a lehetősége.

EXTRA

Nyomás alatt az MTelekom támasza – technikai elemzés

Fontos szintnél szenved a távközlési vállalat árfolyama. A 430-343-es szint elesése okozhat további gyengülést.

EXTRA

Tartja magát a támaszszint fölött az OTP – technikai elemzés

Az elemelkedés lenne a következő lépés a bankpapír számára. 6500 lehet elsőként célba vehető ebben az esetben.

EXTRA

Nincs megállás a Richter számára – technikai elemzés

Csúcsait közelítheti a gyógyszergyártó árfolyama, ha kitart a papír emelkedő szériája a héten.

EXTRA

Fölfelé kanyarodhat a BUX – technikai elemzés

Az 50 napos mozgóátlag nyithatja meg a sáv felső részét a hazai index számára. A szűkülő Bollingerek késztethetik elmozdulásra az árfolyamot, ha marad az oldalazás.

EXTRA

A virtuális valóság a repülőgépekre költözött

A Lufthansa július 1-től közvetlen járatot indított Kaliforniába. Az LH488-as számú járaton egy Airbus A340-300 szállt fel helyi idő szerint délelőtt 10 óra 53 perckor Frankfurtból, és indult nyugat felé. San José a start-upok és a csúcstechnológiai iparág bölcsőjeként, és számos fontos gépkocsigyártó kutatólaboratóriumának helyszíneként ismert Szilícium-völgy szívében fekszik.

EXTRA

Tíz város, ahol vár a pénzügyi karrier

Bármilyen városról is legyen szó a világban, mindenütt vannak állások a pénzügyi szektorban, de néhány város kiemelkedő lehetőségeket nyújthat. Ezek a városok általában a legdrágábbak közé tartoznak, de a megélhetési költségeket kompenzálja a jól fizető állás és a karrier ígérete.

EXTRA

Vajon mikor minősít fel minket a Moody’s?

A jó makrogazdasági mutatók, a stabil költségvetési helyzet miatt várható, hogy a Fitch után a Moody's is felminősíti a magyar államadós-besorolást, így befektetésre ajánlott kategóriába kerülhet az ország, azonban nem biztos, hogy ez már most pénteken
megtörténik.

EXTRA

Tovább óvatoskodna a Fed

A Fed legutóbbi kamatdöntő üléséről készült jegyzőkönyv hangvétele kétségeket ébreszt a monetáris szigorítás folytatásának ütemezésével kapcsolatban.

EXTRA

Felemás hírekre nőtt Amerika

Nőttek szerdán a New York-i tőzsde irányadó mutatói.

EXTRA

Sosem ment még ennyire az újrahasznosított műanyag

Idén jelentősen növekedett a kereslet az újrafeldolgozott műanyagok iránt az olcsó és nagymennyiségű hulladéktömegnek, a szelektív hulladékgyűjtésnek, a korszerű leválogató- és feldolgozó üzemeknek, valamint a jelentős állami támogatásoknak köszönhetően, hívja fel a figyelmet az elsősorban műanyagipari és acélipari termékek nagykereskedelmével foglalkozó Carboferr Zrt. A cég szerint a részszegmens növekedésével az európai műanyagipar nemcsak versenyképességét őrizheti meg a fokozódó árversenyben, de új munkahelyeket is teremthet.

EXTRA

A legtöbb autó koszosabb, mint egy nyilvános wc

A személyautók általában tele vannak olyan baktériumokkal, amelyek életveszélyesek is lehetnek. Az autókban gyakran több baktérium található, mint a nyilvános mellékhelyiségekben használt felmosórongyokon. Ezeket állapították meg a British University of Nottingham mikrobiológusai a személyautók higiéniai állapotát vizsgáló idei kutatásukban.

1 … 3 362 3 363 3 364 3 365 3 366 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.