Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Ennyi jut az évtized végéig a tudományra

A kormány 2020-ig 1200 milliárd forintot szán kutatásra, fejlesztésre és innovációra, ezzel Magyarország GDP-arányos kutatási ráfordításai megközelítik majd az EU-átlagot – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 187. közgyűlésének hétfői megnyitóján Budapesten.

EXTRA

Megint menekülünk a nemesfém felé

Az év eddigi részében igen jól szerepeltek a nemesfémek. Az amerikai kamatemeléssel kapcsolatos várakozások halványulása, a gyengébb gazdasági növekedési adatok, a negatív kötvénykamatok mind hozzájárultak ahhoz, hogy a befektetők újra a nemesfémek felé forduljanak. Az első negyedévben az arany volt a legvonzóbb, de az április már az ezüsté volt – tudtuk meg Ole Hansentől, a Saxo Bank elemzőjétől.

EXTRA

A határidő előtt tetemes összeg van még a SZÉP-kártyákon

Már csak kevesebb, mint egy hónapja maradt a SZÉP kártya birtokosainak arra, hogy felhasználják 2014-es, jelenleg még 2,1 milliárd forintnyi munkáltatói feltöltéseiket. Azok ugyanis május 31-én lejárnának és elvesznek a munkavállalók számára.

EXTRA

Több tejipari cég egyesülhet, elkelt a Dráva Tej

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy Dr. Riad Naboulsi közvetlen, egyedüli irányítást szerezzen a Wassim Sajt Kft., a Bábel Sajt Kft. és a Dráva Tej Kft. felett. A GVH ugyanakkor a kérelmezőre a három eljárásban összesen 14.000.000 forint bírságot szabott ki a végrehajtási tilalom megsértéséért.

EXTRA

Hó végére tudjuk meg, mekkora a fagykár

Május végére lesznek pontos adatok a fagykár okozta zöldség és gyümölcs terméskiesés mértékéről – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos kertészeti osztályának vezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

EXTRA

Erőt gyűjthetünk a hazai adatokból

A figyelem a hét folyamán folyamatosan a hazai cégek felé irányul majd, hiszen igazi nagyágyúk jelentését várjuk. A tőzsdéken az iránykeresés lehet meghatározó.

EXTRA

Jó irányba indult Európa

Emelkedő indexekkel nyitottak hétfőn a főbb európai értékpapírpiacok.

EXTRA

Egy pillanatra besötétedett a Dow felett az ég – Random Reggeli

Volt egy pillanat, amikor annyira besötétedett az amerikai piac felett a felhő pénteken, hogy ismét nyaldostuk a DOW index esetében a -200 pontot, de a végére alig -60 pont lett a vége.

EXTRA

Jó napja volt pénteken a MOL-nak – technikai elemzés

A fals kitörés után látott visszahúzás ellenére végül emelkedni tudott az olajvállalat árfolyama. Nincs messze lokális csúcsától a papír, 17000 törhetne ki és emelkedhetne új magasságokba.

EXTRA

475-öt feszegeti az MTelekom – technikai elemzés

Küszöbön lehet a várt elmozdulás az MTelekomnál. A 475 alól történő kitöréssel lendülhet tovább 500 irányába a papír.

EXTRA

Nem talál magára az OTP – technikai elemzés

7200-hoz tért vissza a nap elején látott felpattanás után a bankpapír. Egyelőre így elmaradt a 7400-hoz történő visszatérés, egy komolyabb bullish jelzéshez hosszú távra ennek a meghatározó ellenállásnak a leküzdése szükséges.

EXTRA

5400-nál tartotta magát a Richter – technikai elemzés

Nem mutatott érdemi erőt a gyógyszergyártó árfolyama, de egyelőre az 50 napos mozgóátlag is biztonságos volt. Ennek ellenére közeledik a támasz, letörése pedig jelentősen ronthat az összképen.

EXTRA

A 27000 fölé kerülés okoz gondot a BUX-nak – technikai elemzés

Nem tágít a lélektani szinttől a hazai index. Így a lokális csúcstól sincs messze, az elmúlt néhány napban azonban szemmel láthatóan gondot okozott a 27000-es érték.

EXTRA

Nem hagytunk pénzt Brüsszelben

Az Országgyűlés európai ügyek bizottságának fideszes elnöke szerint az előző ciklusbeli uniós pénzek felhasználása is azt mutatja, hogy "Magyarország tényleg jól teljesített".

EXTRA

Ütemesen lassul a magyar gazdaság

Továbbra sem pörög a magyar gazdaság, az adatok alapján inkább lassulás figyelhető meg. Emellett még a gazdasági várakozások is romlottak. Így látja a kialakult helyzetet a GKI.

EXTRA

Újabb kártevőt fülelt le a vírusírtó

Kaspersky Lab, hogy megvédje a felhasználókat a legújabb zsarolóprogramoktól, kifejlesztett egy dekódoló eszközt, melynek segítségével a CryptXXX áldozatai visszanyerhetik titkosított fájljaikat. A rendkívül rosszindulatú CryptXXX zsarolóprogram Windows-eszközöket céloz, hogy zárolja a rajtuk lévő fájlokat, adatokat másoljon és bitcoinokat lopjon.

EXTRA

Fussuk át, hogy zajlik ma az érettségi

Ma reggel a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli vizsgájával megkezdődik az idei tanév május-júniusi érettségi időszaka, amelyben összesen mintegy 112 ezren adnak számot tudásukról.

EXTRA

Vissza nem térő lehetőséget szalasztunk el

A kormány nem tudja megoldani az energiahatékonysági pályázatok lebonyolítását, így inkább elveszi a lakosságnak megigért 90 milliárd forintot.

1 … 3 502 3 503 3 504 3 505 3 506 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.