Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Nyaralót vennél? Eljött az alku ideje

A nyaralók piacát is elérte az ingatlanpiaci élénkülés, a múlt évhez képest emelkedtek az árak és nőtt a forgalom. Ugyanakkor a vevők jó alkupozícióban vannak, lejjebb szoríthatják a végleges vételárat – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből.

EXTRA

Durván megemelték a rezsi árát a szomszédban

Hat százalékkal emelték meg a minimálbért és a nyugdíjminimumot Ukrajnában, miközben május 1-jétől nagy mértékű rezsiemelés lépett életbe.

EXTRA

Európából jönnek hozzánk a legtöbben

A magyarországi kereskedelmi szálláshelyek szolgáltatásait 2015-ben 7,4 százalékkal több, összesen 10,4 millió vendég vette igénybe, 25,8 millió vendégéjszakára, ami 5,4 százalékkal több az előző évinél – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország 2015 című összefoglaló kiadványából.

EXTRA

Kína miatt zuhan az okostelefonok piaca

Először csökkent az okostelefonok eladása egy negyedévben éves szinten a világban, a március végével záródott három hónapban az értékesítés 3 százalékkal zsugorodott az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Strategy Analytics piackutató vállalat vasárnap.

EXTRA

Franciaországban 7,1 százalékkal nőtt az új autók eladása áprilisban

Párizs, 2016. május 1., vasárnap (MTI/Dow Jones) –
Franciaországban 7,1 százalékkal nőtt az eladott új autók száma
áprilisban éves szinten – közölte vasárnap a francia autógyártók
szövetsége.

EXTRA

Már pontyra is mehetnek a balatoni horgászok

Idén sem lesz tilalom pontyokra a Balatonon – közölte Tulipán Tibor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászturisztikai menedzsere az vasárnap.

EXTRA

Kiengedték Robert Ficot

Kiengedték a múlt héten szívműtéten átesett Robert Fico szlovák kormányfőt vasárnap a pozsonyi Szív és Érrendszeri Megbetegedések Intézetéből (NÚSCCH) – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a kórház szóvivőjének megerősítésére hivatkozva.

EXTRA

Nagy lépést tett az Unió

Hatályba lépett az uniós vámkódex (uvk), amely felváltja az Európai Unió (EU) gazdasági alapját jelentő vámunió eddigi szabályozását – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vasárnap.

EXTRA

Kína megháromszorozza az ipari robotok gyártását 2020-ra

Peking, 2016. május 1., vasárnap (MTI/TASZSZ) – A kínai cégek
megháromszorozzák, évi 100 ezerre növelik az ipari robotok
gyártását 2020-ra.

EXTRA

Jól teljesít Buffett cége

Nőtt a Berkshire Hathaway, a világ egyik legnagyobb tőzsdén jegyzett vállalatának negyedéves profitja.

EXTRA

Orbán vitába száll

Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére a 2007-2013 közötti időszak uniós forrásainak felhasználásáról tart politikai vitanapot hétfőn az Országgyűlés.

EXTRA

Az árak alapján döntenek az autósok

Hogyan alakulnak Magyarország legnépszerűbb új és használt autómodellek casco biztosítási díjai – ezt számolta ki a Genertel legújabb elemzésében. Cascót kifejezetten megéri megkötni idősebb járművekre is. A 2 éves kocsik cascója ugyanis évente átlagosan ötvenezer forint, ám 13 évesen ez az összeg akár már harmincezer forint körüli éves összegre is csökkenhet.

EXTRA

Új harcot hirdettek a szakszervezetek

Az öt magyarországi szakszervezeti konföderáció vezetője szerint a munkavállalók rendkívül kiszolgáltatott helyzetén csak erős szakszervezeti munkával és összefogással lehet változtatni – hangzott el a szakszervezeti konföderációk közös majálisán, a Városligetben vasárnap.

EXTRA

Maradnak a zárt határok Európában

Az Európai Bizottság a belső határellenőrzés visszaállítására vonatkozó átmeneti tagállami intézkedések meghosszabbítását javasolja – írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.

EXTRA

Tévé, net és mobil: megérezzük az áremelkedést

A hírközlési szolgáltatások (telefon- és internethasználat) lakossági árai 2009 óta fokozatosan emelkednek, 2015-ben 0,5 százalékkal kerültek többe az előző évhez képest, a tv-előfizetés pedig átlagosan 0,9 százalékkal volt drágább; mindeközben a fogyasztói árak 0,1 százalékkal csökkentek – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Magyarország című kiadványából.

EXTRA

Végső tartalékait éli fel Észak-Korea

Csökkent élelmiszertermelést valószínűsítenek a FAO szakértői Észak-Koreában 2010 óta először, tovább nehezítve az ország élelmezési helyzetét.

EXTRA

Vannak még gátjai az internetes vásárlásnak

A teljes hazai kiskereskedelmi forgalomból a csomagküldő és internetes vásárlások 2,5 százalékkal részesedtek tavaly, az árbevétel 229 milliárd forint volt; a forgalom volumene 2010 óta évente átlagosan 38 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi szinthez képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország 2015 című kiadványából.

EXTRA

Így lesz a semmiből óriási haszon

Hogy mi van a webcímekben? Hát nagyon sok pénz. Olyan domainokat szedtünk össze a Business Insider segítségével, amik ".com"-ra végződnek, és nagy pénzekért cseréltek gazdát.

1 … 3 503 3 504 3 505 3 506 3 507 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.