Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

A sztrájk ellenére a buszok többsége jár Miskolcon

Megkezdődött a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. dolgozóinak sztrájkja szerdán, a cégnél működő szakszervezetek egyebek között a beígért, de elmaradt tavalyi béremelést, az évek óta visszatartott prémiumot, a diszkrimináció megszüntetését, valamint a szakszervezetekkel való kulturált, rendszeres egyeztetést akarják kikényszeríteni.

EXTRA

Emelkedéssel tért vissza Amerika – Random Reggeli

Semmi nem törhette meg az amerikai emelkedést. Pontosan annyit emelkedett a DOW 30, amennyit az amerikai ünnep alatt a határidős mutatók jeleztek.

EXTRA

Szűkül a háromszög a MOL körül – technikai elemzés

Ellenállások tömkelege vár az olajvállalat árfolyamára, semmivel sem lett így könnyebb a dolga a papírnak, mint az elmúlt hetekben, egyelőre a próbálkozások is sikertelenek az akadályok leküzdésére.

EXTRA

Tovább hadakozhat ellenállásával az OTP – technikai elemzés

A 6000-es szint jelent gondot a bankpapírnak. Maradt a közelében az árfolyam, így tovább próbálkozhat a mai nap folyamán is.

EXTRA

A csökkenő trendvonal akasztotta meg az MTelekomot – technikai elemzés

Az első érdemi akadály a távközlési vállalat útjába állt. A trendvonal átlépésével haladhat tovább a bűvös 400-as szint irányába.

EXTRA

Tovább küszködik a Richter – technikai elemzés

Nem tud tovább korrigálni a gyógyszergyártó árfolyama. Egyelőre tartja magát a papír, de nem látszik az emelkedéshez szükséges erő.

EXTRA

Pihenőt tartott a BUX – technikai elemzés

A 23000-es szinthez fészkelte be magát a hazai index. Az emelkedő ékben haladva kísérelhet meg tovább emelkedni 23500 irányába.

EXTRA

Az egekbe szökik a Szerencsejáték Zrt. bevétele

Az egymást követő hatodik évben ért el árbevételi rekordot a Szerencsejáték Zrt., tavaly 350 milliárd forint folyt be a játékszervező kasszájába – közölte a Magyar Nemzettel a társaság.

EXTRA

Maradnak a rendkívüli biztonsági intézkedések Európában

Miközben a horvát külügyminiszter szerint uniós szinten kell megoldani a menekültválságot, a magyar nyilatkozatok szerint nem szírek érkeznek hazánkba. Közben Brüsszelben újabb személyeket tartóztattak le terrorizmus vádjával és meghosszabbította kedden a francia parlament további három hónappal a február 26-ig érvényben lévő rendkívüli állapotot, amelyet a kormány a "valaha tapasztalt legmagasabb terrorfenyegetettséggel" indokolt.

EXTRA

Az olcsó olaj ellenére az egész világ borús hangulatú

A pénzügyi szakemberek körében végzett legfrissebb globális felmérés szerint 2015 utolsó negyedévében Közép- és Kelet-Európában javult az üzleti hangulat, szemben a világ többi részével, ahol a bizalom erősen csökkent – tudtuk meg az ACCA-tól.

EXTRA

Tömegesen vehetik el az Uber sofőrök rendszámait

Múlt hét szerdán jelentette be Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, hogy március végén vagy április elején lép életbe az Uber-sofőröket érintő korlátozásokat tartalmazó kormányrendelet.

EXTRA

Az új HÉV kocsik szinte teljesen itthon készülnének

Miután hétfőn kiderült, hogy a Stadler lehet a HÉV kocsik beszállítója, a cég új, a különleges igényeknek megfelelő kocsik tervezését jelentette be a Világgazdaság értesülése
szerint.

EXTRA

Nem fogott ki a dollár a valutánkon

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon szerda reggelre: az euróhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest gyengült, míg a dollárral szemben erősödött.

EXTRA

Amerika diktálja a tempót a piacokon

Emelkedtek kedden a New York-i tőzsde irányadó mutatói.

EXTRA

Rossz hír a termelőknek: nem veszik a dohányt

Jelentősen csökkenti dohánytermelő területeit, valamint a gazdálkodóktól átvett termésmennyiséget az idén az ULT (Universal Leaf Tobacco) Magyarország Zrt. – közölte az amerikai Universal Corporation nyíregyházi dohányfeldolgozójának vezérigazgatója a termelők részére szervezett fórumon kedden, Nyíregyházán.

EXTRA

Beléptetőpontok lesznek az osztrák-magyar határon

A menekültek áradata miatt további tizenkét beléptető pont kiépítését jelentette be Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter kedden a stájerországi Spielfeldnél. A burgenlandi Miklóshalmánál (Nickelsdorf) és Rábakeresztúrnál (Heiligenkreuz) is rendezett formában léptetik majd be a menekülteket.

EXTRA

Lépéskényszerben Norvégia

Gyengén teljesített Norvégia gazdasága tavaly: a hazai össztermék (GDP) az utóbbi hat év legalacsonyabb ütemével bővült, a fogyasztói bizalom pedig 24 éves mélypontra süllyedt az idei első negyedévben, ami tovább erősíti a kamatcsökkentést valószínűsítő piaci várakozásokat.

EXTRA

Így konzultál a szakma a kormány nélkül

Negyvenöt civil és szakmai szervezet részvételével összeült a civil közoktatási platform kedden Budapesten.

1 … 3 653 3 654 3 655 3 656 3 657 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.