Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Merkel bekeményít: mindent az akciótervért

A csütörtökön kezdődő EU-csúcson választani kell az uniós-török akcióterv és Görögország északi határának lezárása között – mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben. Hangsúlyozta, hogy teljes erővel az akcióterv folytatásáért harcol majd a brüsszeli tanácskozáson.

EXTRA

Elgyengült a forint

Gyengült a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon kedden.

EXTRA

Elfogyott az európai lendület

Kifulladt a lendület zárásra a nyugat-európai tőzsdéken kedden az előző két, erős emelkedéssel járó kereskedési nap után.

EXTRA

Kockázatos időkre készül a világ

A pénzügyi szakemberek körében végzett legfrissebb globális felmérés szerint 2015 utolsó negyedévében Közép- és Kelet-Európában javult az üzleti hangulat, szemben a világ többi részével, ahol a bizalom erősen csökkent.

EXTRA

Megvizsgálta az IMF a magyar teljesítményt

Jól teljesít a magyar gazdaság, sérülékenysége a külső sokkokkal szemben jelentősen csökkent, eladósodottsága és adósságszolgálati költségei azonban még viszonylag magasak – tájékoztatott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közleményben.

EXTRA

Tartotta magát a Mol

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 52,05 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 23 013,88 ponton zárt kedden.

EXTRA

Családi pótlék lesz a brit reformok veszte

A külföldi EU-munkavállalóknak járó családi pótlék szigorítási tervei feletti vitán akadhat el Nagy-Britannia és az Európai Unió reformmegállapodása, a visegrádi EU-csoport ugyanis "egységes frontot" alkotva lép fel annak érdekében, hogy a külföldön élő gyerekek után már folyósított kifizetésekre a tervezett szigorítás ne vonatkozzék – írta a Financial Times című brit lap kedden.

EXTRA

Nincs elég pénz, hogy megszabaduljunk az atomtól

Európának több mint 118 milliárd eurója hiányzik ahhoz, hogy fedezni tudja az atomerőművek leszerelésének és a nukleáris hulladékok tárolásának költségeit – ez derült ki az Európai Bizottság egyik munkadokumentumából, amelyet a Reuters hírügynökség kedden ismertetett.

EXTRA

Szép évet zárt a hazai lízingpiac

Növekedéssel zárta a múlt évet a magyar lízingpiac, a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai összesen 513 milliárd forintot helyeztek ki, ami 13,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest – derült ki a szervezet budapesti sajtótájékoztatóján.

EXTRA

Bemutatták az uniós energiabiztonsági terveket

Az energiabiztonsági intézkedésekből álló csomagját mutatta be kedden Brüsszelben az Európai Bizottság.

EXTRA

Erre figyelj a jövedéki adónál!

A bürokráciacsökkentésről szóló törvény alapján 2016. január 1-jétől változott a jövedéki engedélyezési eljárások ügyintézési határideje – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.

EXTRA

Beindultak az amerikai piacok

Egy nap szünet után erősödő indexekkel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.

EXTRA

Jöhet az újabb kockázatvállalás?

A piacok megpróbálnak kicsivel feljebb kapaszkodni azt követően, hogy Mario Draghi hétfői beszéde – amelyben összekötötte a pénzügyi helyzetet (beleértve a kimerült európai bankok állapotát) a gazdasági növekedést és az inflációs célokat fenyegető veszélyekkel – növelte annak esélyét, hogy az EKB erőteljesebb lépéseket tesz a márciusi ülésén. Most már csak az a kérdés, hogy mindez elég lesz-e ahhoz, hogy újra növekedjen a kockázati hajlandóság – az USA-ban a múlt pénteken az S&P500 index kereskedésében megerősödött támaszszint ezt valószínűsíti. Ilyen szempontból kulcsfontosságú szerepe lesz a mai amerikai kereskedésnek – írja elemzésében John J. Hardy, a Saxo Bank szakértője.

EXTRA

Schulz figyelmeztette Cameront

Az Európai Parlament (EP) a lehető leghamarabb tárgyalni fog a Nagy-Britannia uniós reformköveteléseivel kapcsolatos esetleges egyezmény elemeiről, arra azonban nincs biztosíték, hogy az állam- és kormányfők értekezletétől remélt megállapodást meg is fogja szavazni – közölte kedden Martin Schulz, az uniós képviselőtestület elnöke, miután megbeszélést folytatott David Cameron brit miniszterelnökkel.

EXTRA

Fordulat előtt a hazai építőipar

Az építési piac átrendeződik, az építőipar a lakásépítések felé fordul – fejtette ki Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke kedden.

EXTRA

Hitelre szorul a Gazprom

A Gazprom orosz gázipari cég vezetősége kínai kölcsön felvételének a lehetőségét vitatja meg a jövő héten. A cég egyben azt is bejelentette, hogy jelentősen növelte gázexportját Olaszországba.

EXTRA

Negatív hozamok apasztják az alapok vagyonát

Januárban csökkent a befektetési alapok vagyona, ami elsősorban a hozamok negatív hatásának következménye, az értékesítések ugyanis 19,8 milliárd forinttal meghaladták a visszaváltásokat.

EXTRA

Tiltott támogatással épül Paks II

A magyar állam nem bizonyította a Paks II projekt megtérülését, a döntés előtt nem végzett erre vonatkozó részletes vizsgálatokat, nem számolt megfelelően a kockázatokkal, nem elemezte a projekt piaci hatásait és nem foglalkozott a lehetséges alternatívákkal- közölte az Energiaklub. A szervezet benyújtotta a paksi beruházással kapcsolatos véleményét az Európai Bizottságnak (EB).

1 … 3 654 3 655 3 656 3 657 3 658 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.