Bearish jelzés nélkül a BUX – technikai elemzés
A hosszú távon is fontos támaszok nem sérültek a hazai indexnél. Ma már 23000 fölé próbálhat emelkedni az árfolyam.
A hosszú távon is fontos támaszok nem sérültek a hazai indexnél. Ma már 23000 fölé próbálhat emelkedni az árfolyam.
Az 50 napos mozgóátlaghoz tapad az olajvállalat árfolyama. Ezzel a 14000-es szinthez is közel maradt, de továbbra sem egyszerű feladat ennek a leküzdése.
A két héten belül érkező gyorsjelentés mozgathatja meg a távközlési vállalat árfolyamát. Addig maradhat az alacsony forgalom melletti csordogálás.
Napon belül 6000-nél is járt a bankpapír. A 200 napos mozgóátlag sértetlen maradt ebben a körben, így vele együtt a technikai kép is.
Korrekcióba kezdett a gyógyszergyártó árfolyama, ami akár ma is folytatódhat, így a csökkenő csatornába kapaszkodhat vissza a papír.
Vegyesen alakult, euróban gyengült, míg a dollárhoz képest erősödött a forint árfolyama csütörtökre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
2015-ben a cégek számláik átlagosan 70 százalékát fizették ki időben, míg egy évvel korábban csupán 66 százalékát – derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő Fizetési Tapasztalat programjából. Általánosságban elmondható, hogy javul a magyar vállalkozások fizetési fegyelme, de még így is óvatosságra int a Bisnode.
Szakértők egyetértenek abban, hogy a kőolaj árát egyebek között a termelés visszafogásával lehetne ismét emelkedésre bírni, viszont úgy tűnik, nincs piaci szereplő, aki ezt megtenné.
A használt lakások vásárlásához, bővítéséhez biztosított családi otthonteremtési kedvezményről (csok) megjelent kormányrendelet szerint egy gyerek után 600 ezer, két gyerek után 1 millió 430 ezer, háromnál 2 millió 200 ezer, négy vagy több gyerek esetén pedig 2 millió 750 ezer forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.
Megjelent az új lakások építéséhez, vásárlásához igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről, a legfeljebb 5 millió forintos adó-visszatérítési lehetőségről, illetve a három vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatásáról szóló kormányrendelet szerdán a Magyar Közlönyben.
Az OTP Bank Romániának törölnie kell 2007-ben és 2008-ban kötött jelzálog típusú hitelszerződéseiből azt a kikötést, amely lehetővé tette a pénzintézetnek a kamat egyoldalú megváltoztatását – erről a bukaresti táblabíróságon született jogerős végzés szerdán.
A vállalkozók adminisztrációs terheinek csökkentésére és az adószabályok egyszerűbbé, érthetőbbé tételére dolgozott ki javaslatot a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egyesülete.
A heves részvénypiaci mozgások, az árfolyamok esése nem hat ki közvetlenül a német gazdaságra – mutatja a Német Kereskedelmi és Iparkamara (DIHK) szerdán közzétett jelentése.
A Volkswagen cég csaknem 680 ezer autót hív vissza az Egyesült Államokban a japán Takata cég hibás légzsákjai miatt.
Hét ország esetében léptette új szakaszba szerdán az Európai Bizottság a korábban indított kötelezettségszegési eljárásokat az európai menekültügyi szabályok megsértése miatt.
Az Európai Bizottság (EB) bírálta a lengyel kormány által közzétett, a progresszív kiskereskedelmi különadó bevezetéséről szóló törvénytervezetet, azzal érvelve, hogy ez sérti az uniós alapszerződés vonatkozó előírásait – mondta Pawel Szalamacha lengyel pénzügyminiszter szerdai sajtóértekezletén.
Hétnapi folyamatos gyengülés után szerdán végre
emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai értéktőzsdék több kedvező vállalati eredményre, illetve annak a hatására, hogy a Deutsche Bank árfolyama erősödni tudott a 30 éves mélypontról.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.