Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Erre kaptuk elő a bankkártyánkat

A tavalyi év utolsó hónapjaiban megugrott a bankkártyák tranzakciók száma és az elköltött pénzmennyiség is – derül ki a Sberbank összesítéséből.

EXTRA

A Volkswagen nem adja el a MAN hajtóműgyártó érdekeltségét

A Volkswagen szerdán cáfolta a MAN haszongépjármű gyártó vállalat gépipari érdekeltségének eladásáról kedden elterjedt híreszteléseket.

EXTRA

Így teljesít Európa megújuló energiában

Az Európai Unióban 2014-ben a felhasznált energia 16 százalékát nyerték megújuló energiaforrásokból, szemben az adatok rögzítésének kezdő évében, 2004-ben feljegyzett 8,5 százalékkal – közölte az unió statisztikai hivatala (Eurostat) szerdán.

EXTRA

Hatalmas földterület kerül kalapács alá

Több mint ezerháromszáz hektár termőföld árverésével folytatódik a Földet a gazdáknak program Tolna megyében márciusban – jelentette be a Tolna megyei kormánymegbízott szerdán Szekszárdon.

EXTRA

Jól teljesít a legfejlettebb német iparág

Megrendeléseinek és bevételének tavalyi növekedése után bizakodóan tekint az idei év elé is a német elektrotechnikai és elektronikai ágazat – állapítja meg az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a ZVEI éves jelentése.

EXTRA

Már csak pár napig igényelhető Diákhitel a félévre

Február 15-ig adhatja le hiteligénylési kérelmét az a hallgató, aki már márciusban Diákhitelben szeretne részesülni. A diákhitelek változatlanul kedvező kamattal érhetők el: a szabad felhasználású Diákhitel1 3,9%-os, a képzési költség kiegyenlítésére fordítható Diákhitel2 fix 2%-os kamattal nyújt segítséget a felsőoktatásban töltött évek alatt.

EXTRA

Erre mindenképp figyelj, ha adóbevallást készítesz

Az államilag támogatott nyugdíjbiztosításhoz járó adójóváírást a személyi jövedelemadó (szja) bevallásban kell igényelni, mert az nem jár automatikusan – hívta fel a figyelmet közös közleményében az Union Biztosító és az Erste Biztosító.

EXTRA

LARA segíti a légtérirányítók digitális átállását

2016. január óta új online rendszer, a LARA (Local and Sub-Regional Aispace Management Support System) támogatja a léggazdálkodás folyamatát a HungaroControlban. A szoftver egyszerűsíti, gyorsítja a légterek igénylésének, elbírálásának és felhasználásának folyamatát, valamint segíti az európai szintű forgalomszervezést is. Az EUROCONTROL által a tagországok számára ingyenesen rendelkezésre bocsátott szoftver év eleji bevezetésével a társaság közel egy évvel korábban teljesítette nemzetközi kötelezettségét – tudtuk meg a HungaroControltól.

EXTRA

Quaestor-ügy: erre a határidőre minden érintett figyeljen

Jövő hétfőig nyújthatják be a Kárrendezési Alap honlapjáról letölthető űrlapon kárrendezési kérelmüket azok a Quaestor és Hungária kötvényes károsultak, akik eddig még nem jelezték igényüket. Azoknak a Quaestor kötvényeseknek, akik korábban a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapjához kérelmüket határidőben benyújtották, nincs teendőjük, az ő kérelmüket az új alap átvette. A Kárrendezési Alap a korábban beadott igényekkel együtt már több mint 32 ezer károsult kérelmét vette nyilvántartásba – tudtuk meg a Kárrendezési Alaptól.

EXTRA

Folytatja a fokozott ellenőrzést a MÁV

Januárban öt nap alatt a Budapest-Hatvan vasútvonal több mint 60 elővárosi vonatán tartott úgynevezett fokozott jegyellenőrzést a MÁV-START. A kampány célja nem a bliccelők büntetése, hanem a jegyváltásra és az elővételes vásárlásra ösztönzés volt, ami teljesült: a jegyautomatáknál 35 százalékkal és például Rákos állomás pénztárában több mint 24 százalékkal nőtt a bevétel az ellenőrzési napokon. Februárban a Budapest-Szob és a Budapest-Vácrátót-Vác vonalon folytatódik a kiemelt ellenőrzés – tudtuk meg a Magyar Államvasútaktól (MÁV)

EXTRA

Új forrásokra pályázhatnak az önkormányzatok

Hat új pályázati felhívás jelent meg a vidékfejlesztési program keretében, mintegy 138 milliárd forint összegben, a pályázatok az önkormányzatok, a mezőgazdasági termelők, valamint a magánjogi erdőgazdálkodók számára biztosítanak fejlesztési forrást – közölte a Miniszterelnökség.

EXTRA

Elképesztő eredményt hozott a Star Wars a Disneynek

A Walt Disney Co. a pénzügyi éve első negyedévében a Star Wars – Az ébredő Erő kasszasikerének köszönhetően történetének legnagyobb negyedéves nyereségét érte el – derül ki a Disney honlapján közzétett eredmény-beszámolóból.

EXTRA

Nem ereszti az olaj a tőzsdei részvényeket

Eladói nyomás volt látható tegnap a piacokon, az olaj a 28 dolláros szintekig esett. A dollár is nagyot gyengült az euróval szemben, jelenleg is 1,13-as szint közelében van – Nagy Bertalan, az Equilor private banking igazgatójának napindítója.

EXTRA

Borították a papírformát az európai tőzsdék

Az elemzői előrejelzésekre rácáfolva erősödő indexekkel nyitottak szerdán a főbb európai értékpapírpiacok.

EXTRA

Jó forgalmi adatokat jelentettek a szálláshelyek

2015. decemberben a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 6,4%-kal nőtt, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakáké 3,6%-kal csökkent az egy évvel korábban mérthez képest. A kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakákban mért vendégforgalma összességében 1,3%-kal bővült. A szálláshelyek – folyó áron számolt – bruttó árbevétele 4,9%-kal emelkedett. 2015 egészében a szálláshelyek összesen 25 millió 765 ezer vendégéjszakát regisztráltak, 5,4%-kal többet, mint 2014-ben – tudtuk meg a Központi Statisztikai Hivataltól (KSH).

EXTRA

Ez az Fiúk, húzzuk-zúzzuk! – Random Reggeli

Tegnap 18 Mrd forint feletti napi forgalommal zárt a magyar piac. A MOL ütésálló. Mérhetetlen érdektelenség, forgalom mentesség a piacán, gyakorlatilag hasonló a helyzet az MTEL részvényében is.

EXTRA

Még mindig tart az útkeresés a forintnál

Vegyesen alakult szerdára virradóra a forint árfolyama a nemzetközi devizapiacon.

EXTRA

Nagyot esett a BUX – technikai elemzés

Nem muzsikáltak jól a hazai blue chipek tegnap sem. Lélektani szintet hagyott maga mögött az index.

1 … 3 669 3 670 3 671 3 672 3 673 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.