Javult a hangulat a tőzsdéken
Az irányadó mutatók erősödésével indult a kereskedés a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön az előző napi jelentős gyengülés után. A pesti piac szintén pluszokkal nyitott.
Az irányadó mutatók erősödésével indult a kereskedés a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön az előző napi jelentős gyengülés után. A pesti piac szintén pluszokkal nyitott.
A trendvonal letörése után újabb fontos támaszhoz érkezett a bankpapír. A 200 napos mozgóátlag alatt nagyobb tér is megnyílna a gyengülés előtt, elsőként 5500-hoz.
Még nem esett el szignifikánsan az index lélektani támasza. Fölötte próbálhat ma zárni az árfolyam, ez a rövidtávú kilátásokra kifejezetten jó hatással lehetne.
Tovább konyul lefelé az olajvállalat árfolyama. Érik lassan egy korrekció, aminek már látszanak technikai jelei, úgyhogy érdemes a közelben lévő támaszokra figyelni.
Ismét eltávolodott a 400-as szinttől a távközlési vállalat árfolyama. Ha érkezik megerősítés 390 érintése is következhet.
Napon belül már némi konszolidáció látszik a gyógyszergyártó árfolyamánál. ha sikeresen fordul az 50 napos mozgóátlagról, korrigálhat az elmúlt napok meredek esése után.
Fontos nagy nap volt a tegnapi a magyar piac szempontjából is, egész nap adták a külföldiek a magyar részvényeket, szűnni nem akaró pesszimizmussal.
Németországnak az osztrák példát követve maximálnia kell a befogadható menedékkérők számát és hatékony határellenőrzést kell bevezetnie, Angela Merkel kancellár azonban hajthatatlan, ezért nehéz hetek és hónapok következnek a német politikában – mondta Horst Seehofer bajor kormányfő, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke szerdán az ARD német országos közszolgálati televízió késő esti híradójában, miután a bajor tartományi gyűlés (Landtag) CSU-frakiója megbeszélést folytatott a kancellárral.
A lengyel tulajdonban lévő RPA Unipetrol társaság, amely a Benzina üzemanyagtöltő állomásokat üzemelteti, 68 benzinkutat vett az osztrák OMV-csoporttól Csehországban – közölte Mikulás Duda, az Unipetrol szóvivője szerdán Prágában.
A legtöbb közép- és kelet-európai gazdaság erőteljesen növekedett 2015-ben, és ellenállóbbnak bizonyult a feltörekvő piacokkal kapcsolatos befektetői hangulatváltozásokkal szemben. A bankszektor egészének jövedelmezősége a válság utáni új szinten normalizálódik, amely továbbra is a nyugat-európai kétszerese. A helyi betétállományra való magasabb szintű támaszkodás és az erős tőkemegfelelési mutatók nyomán részben mérséklődnek a korábbi sérülékenységek – derül ki az UniCredit CEE Strategic Analysis 13 országra kiterjedő legfrissebb közép- és kelet-európai bankpiaci tanulmányából.
Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék csütörtökön, a még nyitva tartó térségbeli piacokon azonban pluszban álltak az irányadó mutatók.
A Waberer's International és a Duna House esetében is meghosszabbította a tőzsdei kereskedés megkezdésére vonatkozó határidőt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), mindkét cég június 30-ig nyújthatja be erre vonatkozó kérelmét.
A forint erősödött a vezető devizákkal szemben csütörtök kora reggelre szerda este óta a bankközi piacon.
Davos, 2016. január 20., szerda (MTI/TASZSZ/Reuters) – A svájci
Davosban szerdán megnyílt a 46. Világgazdasági Fórum, a munka
azonban csütörtöktől pörög fel.
Őrizetbe vették egy ipari repceolajjal kereskedő dunántúli szövetkezet vezetőjét és társait, akik a gyanú szerint több mint 65 millió forint áfát csaltak el – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
2015-ben naponta egy főre átlagosan 540 forintért kötöttek utasbiztosítást a külföldre készülő ügyfelek; ez az összeg alig tér el a 2014-es hasonló adattól. A legnagyobb online biztosításközvetítő portálon a kötések 55 százaléka az utazást megelőző napon, vagy az utazás napján született. A kapcsolódó extra szolgáltatások miatt 20 százalékkal magasabb díjat, napi 650 forintot is hajlandóak kifizetni a síelni indulók, akiknek 78 százaléka Ausztriát, további 6-6 százalékuk pedig Szlovákiát vagy Olaszországot jelölte meg célpontnak – a Netrisk.hu adatai szerint.
A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. 800 millió forintot meghaladó adózás előtti nyereséggel zárta az elmúlt esztendőt, mintegy 10 százalékkal haladva meg az előző évi eredményét – közölte szerdán a társaság vezérigazgatója.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.