Kamattartásra szavaznak az elemzők
Az elemzők nem várnak kamatemelést a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa január 26-i ülésén – közölte a Reuters elemzők körében végzett felmérése alapján szerdán.
Az elemzők nem várnak kamatemelést a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa január 26-i ülésén – közölte a Reuters elemzők körében végzett felmérése alapján szerdán.
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a bevételeinek mintegy kilencven százalékát olajkivitelből szerző Venezuela azzal a céllal, hogy megvitassák a kőolaj zuhanó világpiaci árának emelését – közölte a szervezet tagországainak két küldöttje szerdán.
A kormány szándéka szerint új lakások vásárlásánál, illetve építésénél nem lesz a csok 10 millió forintos kedvezményes hitelének feltétele az, hogy az ingatlan értéke 30 millió forint alatti legyen – mondta Hornung
Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára szerdán, Budapesten. Hozzátette: az új otthonteremtési program pontos költségvetési vonzatát a támogatási igénylések ismeretében lehet majd felmérni, az idei évre biztosítottnak látszik a fedezet.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények
FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 3,44 százalékkal süllyedt, 1265,79 ponton zárt szerdán, 11,95 százalékkal év végi értéke alatt. Tavaly 5,04 százalékkal emelkedett.
Magyarország a 31. helyen végzett a Nemzetközi Tehetség Versenyképességi Index (GTCI) felmérésen, a listát Svájc, Szingapúr és Luxemburg vezeti – tájékoztatott a felmérés készítője.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 461,56 pontos, 1,99 százalékos csökkenéssel, 22 753,21 ponton zárt szerdán.
Reggelhez képest gyengült a forint délutánra a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
Jelentősen gyengült, 2014 decembere óta legalacsonyabb szintre, történelmi mélypontra került a rubel árfolyama a dollárhoz és az euróhoz képest szerda késő délutánra, követve a kőolaj árának csökkenését.
Az államnak is előnyös a magyarországi fesztiválok nemzetközi sikere, jó működésük a turizmus bevételein látszik. A kiemelt fesztiváloknak szánt állami támogatás idei mértékéről hamarosan döntés születik. Erről a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára beszélt szerdán Budapesten.
A svájci Davosban szerdán megkezdődött a 46. Világgazdasági Fórum, amelynek első munkanapján máris több szekcióban indult el a munka.
160 millió forintos tőkebefektetést kap a magyar Konsanszky divatmárka. A kifinomultan innovatív szabásvonalakra építő designer márka a legnagyobb divateseményeken már bemutatkozott, a tőkebefektetés célja e külföldi vonal megerősítése, egy nemzetközileg is sikeres brand felépítése. A Konsanszky tökéletesen beleillik az SZTA kreatívipari portfóliójába, amely immár fél tucat céget számlál.
Több mint százmillió forintos adócsalás miatt emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség egy hódmezővásárhelyi cég korábbi vezetőjével szemben – közölte a főügyészség szóvivője szerdán.
A Kúria megtagadta az olimpiával, valamint a Városligettel kapcsolatos népszavazási kérdések hitelesítését, megváltoztatva ezzel a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) határozatait – közölte a legfőbb bírói fórum szerdán.
A Gazprom a folyó negyedévben átlagosan 100 dollárral olcsóbban szállít földgázt Európába, mint egy éve – mondta el szerdán egy bécsi fórumon a cég igazgatótanácsának elnöke.
London nem gördít akadályokat a fejlődés útjába, nem nehezíti meg az Uber működését – írja a Bloomberg hírügynökség.
Csökkenő indexekke indult a kereskedés szerdán a vezető amerikai tőzsdéken.
Az Európába érkező migránsok gyors munkaerőpiaci integrációját szorgalmazta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) friss jelentésében, amely szerint a múlt tapasztalatai nemigen igazolják azt az egyik leggyakrabban hangoztatott félelmet, hogy a bevándorlók elveszik a munkát a helyi lakosok elől.
A Goldman Sachs Group Inc. adózott eredménye 65 százalékkal csökkent a december végével záródott három hónapban éves összevetésben annak a hatására, hogy a cég nemrég beleegyezett minden idők egyik legnagyobb banki bírságának kifizetésébe.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.