Szereted a húst? Akkor nem árt odafigyelned!
A feldolgozott hústermékek fogyasztása rákkeltő és "valószínűleg" a vörös húsé is – derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutató intézetének hétfőn nyilvánosságra hozott tanulmányából.
A feldolgozott hústermékek fogyasztása rákkeltő és "valószínűleg" a vörös húsé is – derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutató intézetének hétfőn nyilvánosságra hozott tanulmányából.
Fokozatosan lassuló gazdasági növekedéssel számol majd sajtóértesülések szerint a 13. kínai ötéves terv, amelyről hétfőtől tárgyal Pekingben a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának plenáris ülése.
Budapest, 2015. október 26., hétfő (MTI) – A Greenpeace
szerint a tervezett állami földeladások veszélyeztetik a
természetvédelmi területek állapotát, és rontják az ökológiai
gazdálkodás helyzetét, a környezetvédelmi szervezet ezért a
földeladások előkészületeinek leállítására kéri a kormányt.
A
Greenpeace az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében kiemeli:
elítélik "a szándékosan siettetett, valós társadalmi egyeztetés
nélkül megindított" állami földeladás tervét.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján már elérhető az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatási kérelmek benyújtását segítő kalkulátor, illetve a Területmérési Kézikönyv – közölte a
köztestület hétfőn.
Költségcsökkentési programjának és amerikai egészségügyi üzletága nagy megrendeléseinek köszönhetően az elemzői várakozásokat meghaladó eredményt ért el a harmadik negyedévben a holland Philips elektronikai és villamosgépipari konszern.
Két cég közös konzorciuma nyerte el a több mint hatmilliárd forintból megépülő új Hidegkuti Nándor Stadion tervezésére és kivitelezésére vonatkozó pályázatot. A Hungária körúti létesítményt a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. építi majd fel augusztus végéig.
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb amerikai értékpapírpiacokon.
A múltheti EKB sajtótájékoztató óta tart a pozitív hangulat a piacokon, erre a jó trendre Kína is ráerősített ma reggel. Hazánk kicsit lassabb ütembe követi le az európai növekedést. Fontos esemény volt a lengyel választás is, hol a PiS nevű párt nyert abszolút többséggel.
Hatályba lépett az MNB pénzügyi szervezetek panaszkezelési tevékenységét szabályozó ajánlása, amelynek alkalmazását a jegybank haladéktalanul elvárja a piac szereplőitől. A cél, hogy az ügyfelek érdekeit szem előtt tartó és a fogyasztói bizalmat erősítő panaszkezelési gyakorlat alakuljon ki, elősegítve ezzel a jogviták hatékonyabb rendezését, és a jövőbeni vitás helyzetek megelőzését – áll az MNB közleményében.
Az európai eladások gyors emelkedésének köszönhetően csoportszinten 3,2 százalékkal 12,39 milliárd euróra nőtt a PSA Peugeot Citroen bevétele a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest – közölte a francia autógyártó hétfőn.
Az Európai Bizottságot már több mint két éve figyelmeztette saját környezetvédelmi biztosa arra, hogy egyes autógyártó cégek kijátsszák az európai károsanyag-kibocsátási teszteket – írta belső bizottsági leiratokból idézve a hétfői Financial Times.
Jól alámosták a brazil esők a kávé árfolyamát, egyelőre mégis kerüljük a Buy gombot.
Az Európai Bíróság július eleji jogerős ítéletével összhangban hétfőn az Európai Bizottság is kimondta: nem tartalmaz állami támogatást az állam és a Mol 2005-ös megállapodása a bányajáradék rögzítéséről.
Az építési beruházásoknál a legjobb ár-érték arányt kell figyelembe vennie az ajánlatkérőnek a közbeszerzési ajánlatok értékelésekor, a legalacsonyabb ár mint szempont csak korlátozottan vehető figyelembe az értékelésnél – egyebek mellett ezeket tartalmazza a
november első napján hatályba lépő új közbeszerzési törvény egyik végrehajtási rendeletének a tervezete, amely hétfőn került fel a kormány honlapjára.
A Kaspersky Lab és a B2B International által elvégzett felmérés szerint a vállalkozások egyre kevesebb bizalmat szavaznak a külső szolgáltatóknak. Ennek fő oka, hogy egyre több információbiztonsági incidens fordul elő ezen szolgáltatók hibájából. A felmérés kimutatta, hogy egy ilyen eset után a vállalatok átlagos költsége elérheti a 3 millió dollárt is – tudtuk meg a felmérésből.
A múltheti Mario Draghi sajtótájékoztatót követően gyengülésbe kezdett az euró, ez a csökkenés nagy valószínűséggel kitarthat a héten is, az 1.10-es szintekre várhatjuk a keresztet. Ha az 1.53-as szintet meg tudja tartani a font, akkor már a holnapi napon láthatunk egy erősödést.
Magyarországon egyelőre még nem létezik akusztikus
szabályozás, pedig a zajártalom hátrányos hatásait úgy az iskolai, mint a munkahelyi környezetben vizsgálatok bizonyítják – derül ki a Rigips legfrissebb összefoglalójából.
Visszaszerezte a világelsőséget a Toyota a Volkswagentől az idei év első kilenc hónapjában eladott járművek számát tekintve.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.