Sötét mód ikon
2026 november 04
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Áll a bál a Lordok Házában

Vereséget szenvedett a brit kormány a brit parlament nem választott felső kamarájában, a Lordok Házában, amely többségi szavazással arra kényszerítette a pénzügyminisztert, hogy halassza el a következő pénzügyi évre szóló egyik sarkalatos jelentőségű költségvetési elem bevezetését.

EXTRA

Lassan lezárul a brókercégek ellenőrzése

Várhatóan az év végéig lezárja a jegybank a befektetési szolgáltatói piac számos szereplőjénél – a Buda-Cash, a Quaestor, illetve a Hungária értékpapírcégeinél feltárt visszásságok nyomán – indított vizsgálatainak jórészét, és ekkorra fejeződhet be a három, már elmarasztalt brókercég korábbi vezetői személyi felelősségének
megállapítására vonatkozó eljárás is – nyilatkozta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti alelnöke.

EXTRA

Mozdulatlan maradt a forint

Vegyesen változott a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon kedd reggelre: az euróval és az amerikai dollárral szemben minimálisan erősödött, míg a svájci frankhoz és a japán jenhez
képest gyengült a magyar fizetőeszköz.

EXTRA

Új kormánya van Katalóniának, jöhet a függetlenség?

Katalónia döntő fontosságú pillanatot él, mert el fogja kezdeni egy szabad ország létrehozásának megalapozását – mondta a katalán parlament alakuló ülésén a törvényhozás frissen megválasztott elnöke hétfőn Barcelonában.

EXTRA

Keresik útjukat az amerikai tőzsdék

Csökkentek hétfőn a New York-i értéktőzsde főbb mutatói.

EXTRA

Egyre több külföldi tanul nálunk

Százhatvannál is több országból érkeztek hallgatók Magyarországra az idei tanévben – írja a Magyar Nemzet a hétfői számában az Oktatási Hivatal (OH) adataira hivatkozva.

EXTRA

Lecsap a Sony a magyar tévénézőkre

A Sony Pictures Television Networks megkapta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyét a Viasat3 és Viasat6 csatornákat működtető Viasat Hungária Zrt. felvásárlására – közölte a társaság hétfőn.

EXTRA

Óvatosságra intik Lengyelországot az elemzők

Londoni pénzügyi elemzők egyöntetű hétfői előrejelzései szerint a Jog és Igazságosság (PiS) választási győzelme után alakuló új lengyel kormány is fenntartja a költségvetési fegyelmet, de a párt egyes szociális ígéretei igen sokba kerülhetnek, a monetáris politika pedig várhatóan jóval enyhébb alapállásra vált.

EXTRA

Merkel: az integráció nem feltétlen szól örökre

A védelemre nem szoruló menedékkérők hazatelepítését jóval nagyobb következetességgel és szigorral kell végrehajtani, a védelemre szoruló emberek beilleszkedéséhez pedig minél több kapcsolatra van szükség a menekültek és a helyiek között, hogy ne az előítéletek határozzák meg a két csoport viszonyát – mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Nürnbergben, egy lakossági fórumon.

EXTRA

Bizonytalanul kezdte a hetet Európa

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények
FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,34 százalékkal süllyedt, 1485,56 zárt hétfőn, 8,55 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.

EXTRA

Mi lesz, ha megöregszik Európa?

A munkaképes lakosság fogyása az évszázad közepére kritikus munkaerőhiányhoz vezethet Európában: 2050-re kontinensünk lesz a legöregebb régió, a GDP 15 százalékát fogja kitenni a nyugdíj. A Randstad tanulmánya, a Flexibility@Work 2015 elemzés szerint a rugalmas foglalkoztatási formák jelenthetik az egyik megoldást, ráadásul a feketegazdaság visszaszorítását is segíthetik.

EXTRA

Hogyan látjuk a jövőt? A K&H kiderítette

A K&H Biztosító most indult biztos jövő indexe azt mutatja, hogy mennyire látják az emberek kockázatosnak a jövőt – mondta Kaszab Attila, a K&H
Biztosító vezérigazgató-helyettese hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

EXTRA

Izmosodott a forint hétfőn

Erősödött hétfőn a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.

EXTRA

Behozta lemaradását a magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 216,28 pontos, 0,99 százalékos emelkedéssel, 22 100,06 ponton zárt hétfőn.

EXTRA

Egymilliárdos beruházásba kezd a Mapei

Budapest, 2015. október 26., hétfő (MTI) – A főleg az
építőiparban használatos ragasztóanyagokat előállító Mapei Kft. a
sóskúti üzemében egymilliárd forintos beruházásba kezd, ebből a
raktárat bővítik és egy új gyártósort is felszerelnek – közölte a
társaság hétfőn az MTI-vel.

EXTRA

Szívesen melóztak idén a diákok

Idén január és augusztus között csaknem 100 ezer, a tavalyinál 25 ezerrel több diák dolgozott a Magyarországi Diákvállalkozások Országos
Érdekképviseleti Szövetsége (Diákész) tagszervezetein belül – közölte az iskolaszövetkezeti piac csaknem felét lefedő szövetség hétfőn.

EXTRA

Így festenek a Liget projekt végleges tervei

Újjáépül az egykori Városligeti Színház, a Néprajzi Múzeum új helyen jön létre, az Építészeti és a Fotómúzeumot pedig Budapest más részén építteti fel a kormány – közölte az Országgyűlés Kulturális bizottságának hétfői ülésén a projekt miniszteri biztosa.

EXTRA

Így alakul a földpiac

Elég érdekes dolgok történtek a földpiacon az elmúlt évben, években. Az új földtörvény hatályba lépése miatt a szakmai befektetők és gazdálkodók élénkíteni kezdték a piacot, azonban ez azt hozta magával, hogy a 2014-es év során 12%-kal nőtt az országos termőföld átlagár, az adásvételek száma egyharmadával, az eladott földterület összmérete pedig 20%-kal zsugorodott, írja a KSH. Kiragadnánk még egy érdekességet. A rekord árszint Békésben volt 2014-ben: a megyei átlépte az egymillió forintot hektáronként – áll az X-Agro elemzésében.

1 … 3 925 3 926 3 927 3 928 3 929 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.