Tovább csorog lefelé a MOL – technikai elemzés
13000 irányába tart az olajvállalat árfolyama, a grafikonon felfedezhetőek aggasztó jelzések a folytatást illetően. A lélektani érték alatt jöhet további érdemi gyengülés.
13000 irányába tart az olajvállalat árfolyama, a grafikonon felfedezhetőek aggasztó jelzések a folytatást illetően. A lélektani érték alatt jöhet további érdemi gyengülés.
Halad lefelé a lejtőn a távközlési vállalat árfolyama, 380-nál próbálhatja ismét megvetni a lábát. A fontos támasz letörésével első körben 10 pontos tér is megnyílhat lefelé.
Hiányzik a forgalom a bankpapír mögül. Amennyiben megérkezik, 5750 alól felpattanva vehető célba az 5900-as szint, ami az ellenállási zóna alja.
Kitör formában a gyógyszergyártó árfolyama, ellenállás fölött zárta a kereskedést. Vannak a korrekció irányába mutató jelek, így a 4800-as szint áttörése ebben a körben már kérdéses lehet.
Lélektani ellenállás magasodik a határidős index fölé, ezt egyelőre alacsony forgalom mellett nem tudta érdemben megrohamozni, pedig megvan az esély a leküzdésére.
Az átlagos magyar, 18-26 év közötti egyetemi vagy főiskolai hallgató, és frissdiplomás multinacionális céghez menne dolgozni, egy jó munka reményében szívesen költözne, de nem indítana saját üzletet. A felsőoktatási intézményből kilépve ugyan nem érzi magát eléggé kompetensnek a munkaerőpiac kihívásait illetően, a kezdő fizetéseket még mindig túlontúl magasra pozicionálja – ez néhány, a Deloitte Első lépések a munkaerőpiacon című idei felmérésének legfontosabb megállapításai közül.
Megjelentek az első földárverési hirdetmények csütörtök éjjel a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) honlapján, a földalapkezelő a 3 hektárnál nagyobb állami földrészleteket kívánja nyilvános árverésen értékesíteni.
A Volkswagen (VW) német autógyártó konszern csütörtökön bejelentette, hogy a jövő év januárjától 8,5 millió járművet hív vissza az Európai Unióban a dízelbotrány miatt.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon péntek reggelre: az euróhoz, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, míg a japán jennel szemben erősödött a magyar fizetőeszköz.
Csökkentette bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a 95-ös benzin ára nem változott.
A jó kezdés után tovább növelték nyereségüket a New York-i tőzsde irányadó indexei több kedvező vállalati gyorsjelentésnek köszönhetően csütörtökön.
Leminősítette, de a befektetésre ajánlott osztályzati sávban hagyta Brazília államadós-besorolását a Fitch Ratings, amely egyúttal arra figyelmeztetett, hogy az ország hamarosan elveszítheti a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot, ha az államháztartás helyzete tovább romlik az elhúzódó recesszió és a kitartó belpolitikai bizonytalanságok közepette.
A migrációs válságnak gyorsítania kellene a globális klímavédelem kialakítását, mert e nélkül a migráció hosszú távú kezelése sem lehet eredményes – mondta Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője a Magyarország feladatai az éghajlatvédelemben című, kormányzati és civil szervezetek által rendezett konferencián csütörtökön, Budapesten.
Nagy többséggel elfogadta csütörtökön a német törvényhozás alsóháza, a Bundestag a menekültügyi rendszer reformját szolgáló törvénycsomagot.
Ukrajna legalább ezer milliárd dollár kártérítést követel jogi úton Oroszországtól a Krím félsziget törvénytelen elcsatolásáért – jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján.
Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia köztársasági elnök az európai uniós külső határok védelmének biztosítását sürgette az EU-tagországok brüsszeli csúcstalálkozóját megelőző nyilatkozatában, a nemzetközi migránsválságról beszélve.
A várhatóan tartósan nyomott olajárak miatt egyre gyengébbek az orosz gazdaság növekedési kilátásai – áll a Standard & Poor's csütörtökön Londonban ismertetett átfogó, felülvizsgált előrejelzésében.
A migrációs válság hatékony kezelése érdekében az EU-nak egységesnek kell mutatkoznia és képesnek kell lennie arra, hogy megtegye a fontos intézkedéseket – fogalmaztak a visegrádi csoport kormányfői az Európai Tanács csütörtöki ülése előtti egyeztetésükön elfogadott közös nyilatkozatukban.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.