Sötét mód ikon
2026 november 04
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Juncker a tagállamokat sürgeti a menekültek miatt

A migrációs válság ügyében az Európai Unió intézményei megtették a szükséges lépéseket, most a tagállamokon a sor – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön Brüsszelben.

EXTRA

Ultimátumot kap a Mol?

Ha a szociáldemokrata koalíció kormányon marad a parlamenti választások után, a Mol Nyrt. magyar olajipari vállalat vagy befektet a fiumei (Rijeka) olajfinomítóba, vagy kivonul az INA-ból – mondta Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter csütörtökön az N1 kereskedelmi tévécsatornának adott interjújában.

EXTRA

Beleőszülünk a kamatemelésbe

Az még hagyján, hogy az idei kamatemelés szinte esélytelen, de már a jövő tavaszi sem igazán sanszos.

EXTRA

Ne várjunk sokat az építőipartól

A szerződésállomány és azon belül az új szerződések volumenének csökkenése miatt továbbra sem számítanak jelentős élénkülésre az építőiparban a nyilatkozó elemzők. Az NGM jelezte, a kormány vizsgálja az ágazat élénkítésének lehetőségeit, közöttük a lakásépítések áfacsökkentését.

EXTRA

Uniós földgázvezeték épül Lengyelországból a Baltikumba

Brüsszel, 2015. október 15., csütörtök (MTI/AFP) –
Lengyelország és a három balti állam szerződést írt alá az Európai
Uniót a Baltikummal összekötő első földgázvezeték megépítéséről,
amely megszünteti a régió függését az orosz gázellátástól.

EXTRA

Ukrán válság – Jacenyuk: Kijev kész a „jogi háborúra” Moszkvávaladóssága átalakításáért

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti:
Kijev, 2015. október
15., csütörtök (MTI) – Kijev készen áll "jogi úton is háborúzni"
Oroszországgal a hivatalából eltávolított Viktor Janukovics volt
államfő által felvett hitel átalakításáért – jelentette ki
Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök egy csütörtöki
sajtótájékoztatón Kijevben.

EXTRA

Paksi bővítés – Aszódi Attila:

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 2015.
október 14., szerda (MTI) – A Paks II beruházást már
"Fukusima-álló" technológiával készítették elő, amely a 2011-es
fukusimai atomerőmű-balesethez hasonló körülmények között is
biztosítani tudja a Pakson megépítendő két új atomerőmű-blokk
duplafalú betonburkolatának épségét – mondta Aszódi Attila
kormánybiztos azon a közmeghallgatáson, amelyet a beruházás
környezeti hatásairól szóló nemzetközi konzultáció keretében
tartottak szerdán Bukarestben.

EXTRA

Nem fognak csúcsokat dönteni az indexek?

Az augusztusi nagy részvénypiaci esés úgy tűnik, októberre, egy a vártnál jobb USA munkaerőpiaci adat hatására normalizálódott, de hosszú távon, a fundamentumok javulása nélkül nem sok esélye van annak, hogy új csúcsokra törjenek az amerikai mutatók.

EXTRA

Az Európai Bíróság a NAV-nak adott igazat

Konsiczky Zoltán, az MTI tudósítója jelenti:
Luxembourg/Brüsszel,
2015. október 15., csütörtök (MTI) – A Nemzeti Adó- és
Vámhivatalnak (NAV) adott igazat csütörtöki ítéletében az Európai
Bíróság abban az ügyben, amely a dízelolaj lobbanáspontjának
meghatározásáról szól.

EXTRA

Kis változtatásokkal London szívesen látja az Ubert

London polgármestere szerint kár hadakozni az Uberrel és más hasonló új technológiai szolgáltatásokkal, mivel a változást úgysem lehet megállítani – írja a Bloomberg hírportálja.

EXTRA

Nő az uniós forrás a magyar, román, szlovák és ukrán közösfejlesztésekhez

Nyíregyháza, 2015. október 15., csütörtök (MTI) – A korábbi 68
millió euróról, 75 millió euróra nő a határon átnyúló
együttműködési program európai uniós kerete a magyar, román,
szlovák és ukrán közös fejlesztésekhez megvalósításához – közölte
az uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes
államtitkár pénteken Nyíregyházán, ahol a három országot érintő
idegenforgalmi projekt záró rendezvényét tartották.

EXTRA

Már nincs akkora többletünk

Augusztusban csökkent fizetési mérleg többlete az előző hónaphoz képest, és az ország külső finanszírozási képessége is mérséklődött, mert zsugorodott a kereskedelmi aktívum, nőtt a jövedelmek kiáramlása,
miközben az Európai Uniótól érkező támogatások összege árnyalatnyit emelkedett – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján csütörtökön megjelent adatokból.

EXTRA

Újabb biztosítónál talált hiányosságokat a román pénzügyi felügyelet

Kolozsvár, 2015. október 14., szerda (MTI) – Az összevont román
pénzügyi felügyelet (ASF) hiányosságokat állapított meg az Euroins
biztosítótársaság gazdálkodásában, ezért a társaság feltőkésítését
és működése folyamatos ellenőrzését rendelte el – közölte a
Mediafax hírügynökség szerdán.

EXTRA

Még jobban meghúzza a nadrágszíjat a Tesco

Negyedmilliárd font (több mint 100 milliárd forint) összértékben ad el nagy-britanniai építési telkeket a Tesco, miután nemrégiben többtucatnyi új nagyáruház felépítésének tervét törölte.

EXTRA

Ráfekszik a Volvo az e-autók piacára

Minden egyes modelljének plug-in hibrid verzióját is árulja majd a Volvo Car Corp., és 2019-ben megkezdi első teljesen elektromos autójának értékesítését.

EXTRA

Piacvezetőként hirdette magát, 30 millióba fájt neki

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Dante International Kft. (Dante, korábbi nevén: Allegro Group HU Kft.) jogsértő módon reklámozta piacvezetőként www.aprod.hu, később www.olx.hu apróhirdetési oldalát, mert a vállalkozás nem tudta igazolni sem piacelsőségi állításait, sem a piacvezető pozíció fogyasztói szempontú tartalmát. A jogsértésért 30.000.000 forint bírságot szabott ki a GVH.

EXTRA

Meglepően jó számokat produkált az Unilever

Az idei harmadik negyedévben a szakértők által vártnál kedvezőbben alakult a brit-holland Unilever értékesítése.

EXTRA

Ennyibe kerültek a bevándorlásiaknak a menekültek

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) idén eddig 2,8 milliárd forintot fordított a migránsok ellátására – közölte az intézmény általános főigazgató-helyettese csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.

1 … 3 951 3 952 3 953 3 954 3 955 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.