Sötét mód ikon
2026 november 04
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Kínában már nem kell a Burberry

Visszafogta a viharkabátjával és jellegzetes kockás szövetmintájával híressé vált brit Burberry féléves bevételnövekedését a luxusipar egyik fő piacának számító Kína gazdasági növekedésének lassulása.

EXTRA

Megingott a Netflixbe vetett bizalom?

Hullámvasútra került a Netflix árfolyama, miután a negyedéves beszámolóból kiderült, hogy az amerikai előfizetők száma a vártnál lassabb ütemben bővült. A nehezedő piaci körülmények ellenére a cég kitart korábbi növekedési tervei mellett – Kovács Bálint, Equilor.

EXTRA

Felszívta magát Európa

Emelkedtek az indexek az európai tőzsdéken a kereskedés kezdetén csütörtökön, a BUX stagnált.

EXTRA

A médiát is eléri a rezsicsökkentés

Nőhet az ingyen elérhető televíziós csatornák száma, ez a több százezer háztartást érintő lépés akár újabb rezsicsökkentésnek is tekinthető – írta a Világgazdaság csütörtökön.

EXTRA

Megjött a magyarok kedve az vállalkozáshoz

Nő Magyarországon a vállalkozói kedv, míg 2013-ban a magyarok 30, 2014-ben már 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy saját vállalkozást indítana – derül ki az Amway megbízásából a GfK által készített reprezentatív
felmérésből, amelynek eredményeit a Közvetlen Értékesítők Szövetsége közölte.

EXTRA

Belehúzhatnak az európai indexek

Emelkedés várható a főbb európai tőzsdéken a kereskedés csütörtöki kezdetén.

EXTRA

Megrogyott az MTelekom – technikai elemzés

Több fontos érték alatt is zárta a kereskedést a távközlési vállalat árfolyama, a 400-tól történő lefordulást pedig követheti 380 ismételt tesztelése, erre számíthatunk a folytatásban.

EXTRA

Folytatta útját 13000 felé a MOL – technikai elemzés

Az olajvállalat lélektani támasza kerülhet nyomás alá a folytatásban. Letörésével első körben 12500-ig nyílhat meg az út, de a lehetséges halálkereszt a mozgóátlagoknál hosszabb távra is negatív kilátásokat vázolhat fel.

EXTRA

100 pontos sávból mozdulhat el az OTP – technikai elemzés

Pihenőt tart a bankpapír, de megmaradhatnak a pozitív kilátások a folytatásban is. A csökkenő trendvonaltól történő elpattanással lehet célba vehető 5900.

EXTRA

Túl 4600-on a Richter – technikai elemzés

Nem fogyott ki az erőből a gyógyszergyártó árfolyama, a folytatásban elérhető lehet a 4800 alatt található csúcs is, első körben azonban lefordulás jöhet ettől a szinttől.

EXTRA

A trendvonalat tesztelheti vissza a BUX – technikai elemzés

Fontos támasz próbálhatja tartani a határidős indexet. 21500 alatt kerülhet ki a képből a 22000-es ellenállás, aminek az áttörésével jöhet további érdemi emelkedés.

EXTRA

Földet a gazdáknak! – indulhat a licitálás

Alaposan megbolydul az agrárgazdaságban dolgozók élete az elkövetkező hetekben. Az ok mától a kormányhivatalokban közzé tehetik azokat a mezőgazdálkodásra alkalmas és használható földeket, amelyeket az állam a gazdáknak értékesíteni akar.

EXTRA

A német növekedés is megtorpant

A német kormány enyhén lefelé módosította a gazdaság idei növekedésére adott előrejelzését, a szerdán bemutatott prognózis szerint Németország bruttó hazai terméke (GDP) a korábban várt 1,8 százalék helyett 1,7 százalékkal növekedhet 2015-ben.

EXTRA

Újra 310 forint alatt az euró

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdáról csütörtökre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.

EXTRA

Eljött az arany ideje?

Kínában sláger lett aranyba fektetni, azon befektetők, akik az elmúlt időszakban megégették magukat a részvénypiacon, most az aranyban keresik a menedéket. A kurzus rövid időn belül 10 százalékot is emelkedhet, ami hirtelen jöhet.

EXTRA

Mínuszban landolt Amerika

Eséssel zártak szerda este a New York-i értéktőzsde főbb mutatói. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán kiadott szubjektív gazdasági helyzetjelentése, a "Bézs Könyv" megállapítása szerint az amerikai gazdaság teljesítménye szerény/mérsékelt ütemben növekedett az
elmúlt néhány hónapban.

EXTRA

A várban is töltheted az autódat

Elektromos autók töltéséhez szükséges eszközöket telepített a budavári önkormányzat a főváros I. kerületének két pontján, a Lovas úton és a Várkert Bazár mélygarázsában, amelyeket szerdán adtak át.

EXTRA

Rég pörgött ennyire a hazai ingatlanpiac

A szeptemberi forgalom augusztushoz hasonlóan 11 ezer körüli szintet mutatott, valamint tovább növekedtek az ingatlanárak a piacon – áll a Duna House összefoglalójában.

1 … 3 952 3 953 3 954 3 955 3 956 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.