Válságot orvosolna a Greenpeace
A Greenpeace Magyarország szerint az ökológiai gazdálkodás jelenti a megoldást a világ élelmezési válságára.
A Greenpeace Magyarország szerint az ökológiai gazdálkodás jelenti a megoldást a világ élelmezési válságára.
Négy magyar termékkel, a debreceni páros kolbásszal, a fröccsel, a bajai halászlével és az alföldi kamilla virágzattal bővült a hungarikumok listája – jelentette be a földművelésügyi miniszter kedden Debrecenben.
Csökkent a háztartások dollárban számolt magánvagyona a világban az idén, de az alaptrend továbbra is pozitív a Credit Suisse svájci bankház kedden kiadott tanulmánya szerint. Magyarországon az egy felnőtt lakosra jutó vagyon 30 796 dollárt (mintegy 8,4 millió forintot) tett ki.
Az Audi brüsszeli üzemében készül majd az autógyártó cég 2018-ban bemutatandó elektromos szabadidő-terepjárója (SUV) – írja szerdai számában a belga De Morgen lap.
Új helyzet állt elő, lejárnak az első TBSZ, vagyis a Tartós Befektetési Számlák. Hogy mi a teendő velük, hogyan vigyük tovább, kell-e adóznunk a jövedelem után – Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója foglalja össze, sajtótájékoztatójuk keretében.
Az emissziós ügy csak megerősítette a kormány szándékát, hogy diverzifikálja a magyar gazdaság szerkezetét, és a járműgyártás mellett a hazai tapasztalatokkal rendelkező iparágakat erősítse – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) konferenciáján szerdán Budapesten.
A belpolitikai bizonytalanságok dacára Portugália sikeresen értékesített 10, illetve 22 éves lejáratú államkötvényeket 1,3 milliárd euró értékben, de a rövidebb futamidejű adósságpapírok kamata emelkedett.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények
FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,67 százalékkal süllyedt, 1407,62 ponton zárt szerdán, 2,86 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
Oroszország szeptember végi szíriai beavatkozása az amúgy is kényes helyzetet sokkal összetettebbé tette. Így több geopolitikai szereplő közvetlenül vagy közvetetten bekerült a szíriai konfliktusba, ahogy a világ vezető olajtermelő országai is – áll a Business Insider elemzésében.
A lakosság ugyan egyre tudatosabban vesz fel lakáshitelt, továbbra is kevesen élnek azonban az állami támogatások lehetőségével, amelyek pedig akár 5 millió forint megtakarítást is jelenthetnek – mondta Kormos Zoltán,
az OTP Bank lakáshitelek főosztályának igazgatója szerdán Budapesten, háttérbeszélgetésen.
Távozik a Volkswagen konszerntől Winfried Vahland, akit a dízelbotrányt követő vezetőcserék keretében a Skoda Auto vezérigazgatói posztjáról helyeztek át a Volkswagen konszern észak-amerikai érdekeltségének élére. A német autógyártó konszern tagadta azt a sajtóértesülést, miszerint legalább 30 vezetője lenne érintett a dízelbotrányban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 14,32 pontos, 0,07 százalékos csökkenéssel, 21 890,82 ponton zárt szerdán.
Az OMV vezérigazgatójával, Rainer Seele-vel tárgyalt Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója szerdán délután, Bécsben.
Erősödött a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon szerdán.
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) fogyasztóvédelmi ellenőrzése, a panaszkezelés, valamint a befektetési termékek ellenőrzése lesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti ellenőrzésének kiemelt célterülete 2016-ban – mondta Szebelédi Ferenc, a jegybank biztosításfelügyeleti főosztályának vezetője szerdán, A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) által rendezett konferencián Budapesten.
A hitelekből finanszírozott ingatlanpiac gyors befagyása a kínai gazdasági növekedés lassulását eredményezi. Az ingatlanbuborék kialakulása hét évvel ezelőtt kezdődött, részben a pénzügyi válság hatására, részben az urbanizáció elősegítésének céljából. A kínai államháztartás kitettsége a magánszektor felé meghaladja a GDP 140%-át. Kínában továbbá a helyi önkormányzatok adóssága is kiugróan magas; így egyre többen tartanak attól, hogy egy hirtelen visszaesés a pénzügyi válság újabb szakaszát idézheti elő.
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London, 2015.
október 14., szerda (MTI) – Kína Londonban bocsát ki először hazai
valutában, vagyis renminbiben denominált, külföldön forgalmazott
szuverén adósságot.
Budapest, 2015. október 14., szerda (MTI) – A magyar iparosság,
a családi és mikrovállalkozások fontos szerepet vállaltak a magyar
gazdaság rendszerváltás utáni talpra állításában, és a mai napig
megkerülhetetlen szereplői a foglalkoztatásnak, a termelésnek, a
szolgáltatásnak, a helyi gazdaság felépítésének – hangsúlyozta
Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke
szerdán a szövetség huszonöt éves jubileumi ünnepségén, Budapesten.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.