Sötét mód ikon
2026 november 03
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Áramhabzsoló mikrót találtak az ellenőrőrök

Mikrohullámú sütőket vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), a hét vizsgált termék közül egyről kiderült, hogy nem az előírásoknak megfelelően működik – közölte az NFH.

EXTRA

Nem tanult hibájából a bank, ismét megbüntették

Az MNB ma közzétett határozatában összesen 20 millió forint bírság megfizetésére és a jogsértő állapot megszüntetésére kötelezte a Commerzbank Zrt.-t a hitelintézet számviteli, fedezetértékelési, ügyletminősítési, illetve belső ellenőrzési tevékenységét érintő egyes hiányosságok miatt. A feltárt jogsértések nem hordoznak olyan rendszerkockázatot, amelyek jelentősen veszélyeztetnék a bank megbízható működését – tudtuk meg a jegybanktól.

EXTRA

Fazekas már tudja, mikor indul a licit

November közepétől indulhat a licit az állami földekért nyilvános árverésen, ami gazdabarát program, a tüntetések pedig gazdaellenesek – mondta a földművelésügyi miniszter.

EXTRA

Miskolci távhőcéget vásárol fel a PannErgy

A PannErgy leányvállalata 40 százalékos tulajdonrészt szerez a Geo-Wendung Zrt.-ben, hogy elősegítse a társaság projektjének megvalósítását – tette közzé a PannErgy hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

EXTRA

Nincs elmozdulás a tőzsdéken

Az utóbbi két kereskedési nap erőteljes emelkedése után csökkenő indexekkel indult a kereskedés kedden a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken.

EXTRA

A piaci hatásoktól szenved a Pepsi

Ma teszi közzé negyedéves számait a Pepsi, a brazil és az orosz piacokon tapasztalt kereslet-visszaesés, az erős USA dollár és a latin-amerikai devizaleértékelődések egyaránt rontották az eredményeket – Kovács Bálint, az Equilor elemzőjének összefoglalója.

EXTRA

Nem jut elég megrendeléshez a német ipar

Augusztusban a várakozásokra rácáfolva csökkentek az ipari megrendelések Németországban.

EXTRA

Egyre többen kongatják a vészharangot

Londoni pénzügyi elemzők szerint lassuló világgazdasági növekedésre utalnak a legújabb globális aktivitási mérőszámok.

EXTRA

Ma még kitarthat Európa lendülete

A hétfői globális fellendülés után további, de csekélyebb mértékű erősödés várható kedden a nyugat-európai értéktőzsdéken.

EXTRA

5500 irányába kapaszkodhat az OTP – technikai elemzés

A csökkenő trendovnalról fordult a bankpapír, a folytatásban is elmaradhat 5200 tesztelése, inkább ellenállása irányába próbálhat emelkedni az árfolyam.

EXTRA

Fontos akadály fölött a MOL – technikai elemzés

21500-at lépte át az olajvállalat árfolyama, a hét hátralévő részében a csatorna tetejének feszülhet neki, ami fölött már nagyobb tér nyílhat az emelkedés előtt.

EXTRA

Tovább ostromolja ellenállását az MTelekom – technikai elemzés

Kitartóan feszül a 390-nél tlaálható ellenállási szintnek a távközlési vállalat árfolyama, de a szignifikáns áttörés még várat magára, fontos akadályok húzódnak 400-ig a papír előtt.

EXTRA

Tartja magát a Richter 4400 fölött – technikai elemzés

Már látszik a sávozás vége a gyógyszergyártó árfolyamánál, a Bollingerek szűkülésével jövő héten már adódhatnak izgalmasabb pillanatok, érdemes figyelni a 150 pontos sáv széleit.

EXTRA

Dupla ellenállás a BUX mögött – technikai elemzés

A csökkenő trendvonalat átlépve került vissza 21000 fölé a határidős index. Ha érkezik a napokban megerősítés, akkor ez érdemi pozitív jelzésnek minősül, amivel 21500 lehet ismét megcélozható.

EXTRA

Ezt nézd meg, mielőtt lakást vásárolsz!

A legtöbb nagyvárosban az lakásvásárlás idegölő tud lenni. A felhevült ingatlanpiacon sokszor az az érzése támad az embernek, hogy ha nem írja alá rögtön a szerződést, akkor bizony lemarad. Ezért nagyon vigyázz és látatlanban semmilyen szerződést ne írj alá!

EXTRA

Nem adott okot a dicséretre a forint

A japán jenhez képest nem változott, más vezető valutákhoz képest kissé gyengült a forint kedd reggelre a nemzetközi devizapiacon.

EXTRA

Japán is kérleli a kínaiakat a csatlakozásra

Jelentősen hozzájárulna az ázsiai-csendes-óceáni térség stabilitásához, ha Kína csatlakozna a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) szabadkereskedelmi megállapodáshoz – jelentette ki Abe Sindzó japán kormányfő kedden.

EXTRA

Legyünk résen a kártyás vásárlásoknál

Közel 24 százalékkal, 161,9 millió forintra emelkedett az első negyedévben a fizetési kártyákkal végrehajtott visszaélések értéke Magyarországon, a műveletek száma ötezer közelébe nőtt – írta keddi számában a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva.

1 … 3 976 3 977 3 978 3 979 3 980 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.