Ez megint nagyon fájhat a görögöknek
Az adósságcsökkentés és a megszorító intézkedések szükségességét hangsúlyozta Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök hétfőn az athéni törvényhozásban.
Az adósságcsökkentés és a megszorító intézkedések szükségességét hangsúlyozta Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök hétfőn az athéni törvényhozásban.
Egy százalékot meghaladó pluszban álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók a hétfői kereskedés vége előtt mintegy két órával, elsősorban azokra a felerősödött vélekedésekre, hogy az idén már nem emel kamatot az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed.
Nemes Jeles László nyerte el a legjobb rendezés díját a Saul fia című alkotásáért a háborús filmek fesztiválján a franciaországi Chalons-en-Champagne-ban.
A svájci óragyártó korai éveiből származó majdnem ezer Swatch-órát, köztük soha nem értékesített prototípusokat és modelleket árverez el novemberre meghirdetett genfi aukcióján a Sotheby's.
Még négy Transformers-mozifilm készül – a rajongókat a Hasbro örvendeztette meg a jó hírrel.
Novembertől Wizz Air-pilóták képzése indul Nyíregyházán – jelentették be a képzésben résztvevő cég és a város vezetői sajtótájékoztatón a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen hétfőn.
Ma van az Élőhelyek Világnapja! Ez alkalomból a WWF egy új jelentést adott ki, mely szerint több mint 200 új fajra bukkantak rá az elmúlt évek során a "sérülékeny" Kelet- Himalája térségében. A tüsszögő majom, a sétáló hal és az ékszerre hasonlító kígyó csak néhány az újonnan felfedezett biológiai kincsek közül.
A K&H Bank jövőre alapítja meg jelzálogbankját, hogy ezáltal eleget tegyen az új szabályozási követelményeknek – közölte Bába Ágnes, a pénzintézet vezérigazgató-helyettese hétfőn.
A magyar állam december végéig szeretné eladni az MKB Bank többségi tulajdoni hányadát, és a preferált tulajdonosi körben külföldi befektetők is szerepelnek – jelentette ki Balog Ádám, a pénzintézet elnök-vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek adott
nyilatkozatában.
Egy törvénymódosításnak köszönhetően a jövő évtől – első ízben a januári adatokra vonatkozóan februárban – a befektetési szolgáltatók ügyfelei az MNB elektronikus felületén anonim módon lekérdezhetik az intézményüknél vezetett értékpapír- és ügyfélszámlájuk egyenlegét. A jogszabály életbe lépéséig a jegybank a befektetők biztonsága érdekében szúrópróbaszerűen egyes ügyfeleket megkeresve is áttekinti, hogy egyeznek-e a befektetési vállalkozások által nyilvántartott és a nekik meg küldött értékpapírszámla adatok – tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Október 6-án bevezetik a Waberer's International Zrt. törzsrészvényeit a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) – derül ki a BÉT vezérigazgatójának a tőzsde honlapján hétfőn közzétett határozatából.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 2,82 százalékkal emelkedett, 1410,35 ponton zárt hétfőn, 3,06 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
Lassanként talán megnyugodnak a kedélyek a mediterrán világ fontos államaiban. Görögországban és a spanyolországi Katalóniában lezajlott az országos illetve tartományi parlamenti választás, s vasárnap Portugáliában újjáválasztották az ország törvényhozását.
Többéves tárgyalást követően hétfőn megkötötte az Egyesült Államok, Japán és további 10 térségbeli ország a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) néven ismert szabadkereskedelmi megállapodást.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 246,47 pontos, 1,19 százalékos emelkedéssel, 21 040,05 ponton zárt hétfőn.
A forint reggel óta a dollárhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest erősödött, az euróval szemben minimálisan gyengült hétfő estig a nemzetközi devizapiacokon.
A vállalkozói hitelezés fellendítéséről tárgyalt a magyarországi bankok vezetőivel Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn; a megbeszélésen elhangzott, hogy az eredményes gazdaságfejlesztéshez
célzottan, a növekedéshez legjobban hozzájáruló ágazatok hitelezését kell ösztönözni – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn.
Több mint 8 milliárd forint értékben hirdetett eredményt két közbeszerzésben a Budapesti Közlekedési Zrt., az egyik dízel, míg a másik elektromos buszok használatát kérte – az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben
jelent meg.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.