Tarolt Európában a svájci frank! Kiknek fáj a legjobban?
A svájci frankkal kapcsolatos elmúlt heti fejlemények világszerte pánikot keltettek a befektetőkben, de a lakosság széles köreiben is.
A svájci frankkal kapcsolatos elmúlt heti fejlemények világszerte pánikot keltettek a befektetőkben, de a lakosság széles köreiben is.
Alig telt el pár nap az új évből, máris újabb bankcsődről érkezett hír az Egyesült Államokból, tavaly tizennyolc bank zárt be Amerikában, egy évvel korábban 24 banknak kellett lehúznia a rolót.
Az orosz külkereskedelem többlete novemberben kisebb volt az októberinél, és elmaradt az egy évvel korábbitól.
Az olasz központi bank rontott idei gazdaságnövekedési előrejelzésén, egyben deflációval számol az év egészére.
Mintegy egyharmaddal növelte árbevételét 2014-ben az előző évihez képest a Tamási-Hús Kft., a növekedést új termékek bevezetésével, illetve a piaci bővülésével sikerült elérni – közölte az osztrák tulajdonú húsfeldolgozó cég ügyvezető igazgatója.
Jelentős, 10-15 százalékos forgalomnövekedést várnak a munkaerő-kölcsönzők 2015-re Magyarországon, a kereskedelemben 20 százalékkal is nőhet az atipikus foglalkoztatás aránya – derül ki a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ) közleményéből.
Az Egyesült Királyságban az átlagjövedelem négyszerese a magyarnak, ami sok honfitársunk számára teszi vonzóvá az angliai, londoni munkavállalást. Mindez azonban nem feltétlenül jelent könnyebb egzisztenciateremtést, legalábbis nem Londonban.
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Görögország államadós-osztályzatának kilátását a Fitch Ratings, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a jelenlegi görögországi politikai bizonytalanság miatt növekedtek a görög hitelképességet fenyegető kockázatok.
A befektetési ajánlású adósosztályzati sáv alsó szélére minősítette vissza Oroszországot pénteken a Moody's Investors Service, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a jelentős egyidejű olajár- és devizaárfolyam-sokk tovább rontja az orosz gazdaság már most is gyenge növekedési kilátásait.
Öt napi sorozatos gyengülés után emelkedtek pénteken a New York-i tőzsde irányadó indexei a kőolaj árának növekedésére, illetve arra a bejelentésre, hogy januárban – nem végleges adatok szerint – 11 éves csúcsra emelkedett az amerikai fogyasztói bizalom.
A távvezeték oszlopok felújítására és a távvezetékek optikai összeköttetésére több mint 4 milliárd forintot fordít a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. – az erről szóló két tender eredménye a pénteki Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Londoni pénzügyi elemzők szerint késhet, de nem feltétlenül marad el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris enyhítési ciklusának felújítása a svájci jegybank árfolyamvédelmi küszöbének váratlan eltörlését követő devizapiaci viharok után sem.
Az Auchan Magyarország Kft. 19 áruházat és 16 töltőállomást üzemeltet Magyarországon, bezárást nem tervez – közölte a társaság.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,01 százalékkal emelkedett, 1407,46 ponton, hétévi csúcson zárt pénteken, 2,85 százalékkal magasabban, mint múlt év végén.
Erősödött a forint estére a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon délutánhoz képest.
Nem minősül üzemzavarnak a Paksi Atomerőműben 2013-ban történt rendellenesség sem a hazai, sem a nemzetközi előírások szerint – közölte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. pénteken a sajtóban megjelent, ezzel ellentétes információkra reagálva.
A legjobb pillanatban jött a bankoknak a forintosítás, miután a svájci frank árfolyama, amelyben a deviza és devizaalapú jelzáloghitelek túlnyomó többségét felvették Magyarországon, jelentősen erősödött a forinttal szemben a svájci jegybank csütörtöki intézkedése nyomán – írta a Bloomberg pénteken.
A modern autók szolgáltatásainak a kezelése nem kis feladat. Sok száz oldalas leírást böngészhet a vezető, hogy megismerje a világítás, a multimédia, a parkolás működtetését. Ezen a helyzeten változtatnak a jövőben az érintőképernyős és a testmozgással történő irányítási rendszerek.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.