Sötét mód ikon
2026 október 18
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Elrugaszkodott végre az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 69,21 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 15 755,90 ponton zárt pénteken.

EXTRA

Ezt tervezi az idén a Nemzeti Eszközkezelő

A Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. 2014. december 31-ig összesen 24 263 ingatlan-felajánlást fogadott be, az ingatlanok közül 13 927-t már meg is vásárolt. Idén még 2500 szándéknyilatkozat befogadására van lehetőség – közölte a társaság.

EXTRA

Nagy bajban a lengyel devizahitelesek

Több mint félmillió lengyelt ért sokkszerűen a svájci frank árfolyamának megugrása, az ellenzék támogató intézkedéseket sürget, míg a kormány a frank gyengülésében bízik.

EXTRA

Naponta 50 boltot zárnak be Magyaroszágon

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elemzése szerint Magyarországon túltelített az élelmiszerkereskedelmi piac, emiatt naponta átlagban több mint 50 üzlet zár be.

EXTRA

Kivásárolta partnerét a Generali

A Generali CEE Holding átvette a Generalinak a kelet-közép-európai régióban tevékenykedő leányvállalatai feletti irányítást, miután megvásárolta PPF Csoportnak a Generali PPF Holding B.V.-ben lévő (GPH) maradék, 24 százalékos kisebbségi részesedését is, a vételár 1 milliárd 245,5 millió euró volt – közölte a Genarali Biztosító.

EXTRA

Végre egy jó hír a befektetőknek

Tizenegy éves csúcsra javult az Egyesült Államokban a fogyasztói bizalom januárban.

EXTRA

Eladták a Praktikert

A Praktiker Építési- és Barkácspiacok Magyarország Kft.-t is átveszi a lengyelországi Praktiker áruházlánc után a svájci székhelyű stratégiai befektető, a Papag AG – közölte a BM Praktiker International GmbH csődgondnoka pénteken.

EXTRA

Svájci példát követheti Csehország

A cseh jegybank még 2013 novemberében vezette be a svájci mintán alapuló árfolyamküszöbét, melyben a korona euróval szembeni árfolyamát 27 korona körül maximalizálta. A cseh korona piacán is megtörténhet idén az, amit tegnap Svájcban láttunk!

EXTRA

Nem bír a frankkal a forint

A svájci frank kivételével erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.

EXTRA

Orosz milliárdoshoz kerül a német energiacég

Egy orosz milliárdos tulajdonába kerül márciusban a német RWE közüzemi cég olaj- és gáztermelő vállalkozása, a DEA – jelentette be a német vállalat pénteken.

EXTRA

Kikérhetik véleményünket a vasárnapi zárvatartásról

Népszavazást kezdeményez a Liga Szakszervezetek a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ) a kötelező vasárnapi zárvatartás ellen – jelentette be Gaskó István, a Liga elnöke pénteken a szervezet elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón Budapesten.

EXTRA

Nem csak a tőke vándorolhat a németekhez

A német gazdaságnak több szempontból előnyös a svájci frank euróval szembeni árfolyamküszöbének eltörlése, a svájci jegybank (SNB) váratlan döntése "rendkívüli gazdaságélénkítő program" Németország számára a német kereskedelmi és iparkamarák szövetsége (DIHK) vezető közgazdásza szerint.

EXTRA

Erősödik a BMW itthon

A piaci átlagnál nagyobb mértékben növelte eladásait Magyarországon a müncheni székhelyű BMW, de a 2015-ös növekedési kilátások egyelőre bizonytalanok.

EXTRA

Csalódottan reagált New York a hírekre

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapír piacokon.

EXTRA

A dollár árfolyama segítette a Tata Consultancyt

A vártnál nagyobb lett, 54,44 milliárd rúpiára (887 millió dollárra) emelkedett a Magyarországon is jelen lévő indai Tata Consultancy Services (TCS) profitja a december végéig tartó harmadik pénzügyi negyedévben.

EXTRA

Beindult az árcsökkenés Amerikában

Decemberben több mint öt éve legnagyobb mértékben csökkentek a fogyasztói árak éves szinten az Egyesült Államokban elsősorban az energiaárak esésének hatására.

EXTRA

A 4000 milliárd dolláros kérdés

A 2014-ben a befektetőknek hozzá kellett szokniuk egy olyan tőkepiaci eseményhez, ami legutóbb 2012-ben fordult elő, ez pedig nem más, mint a dollár erősödése.

EXTRA

Visszaestek az amerikai bankóriás bevételei

A Goldman Sachs Group Inc. a várakozásokat meghaladó nyereséget ért el a tavalyi utolsó negyedévben, annak ellenére, hogy a profitja 10 százalékkal esett éves összevetésben.

1 … 4 687 4 688 4 689 4 690 4 691 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.