Sötét mód ikon
2026 október 18
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Nagyobb profitért harcolnak a légitársaságok

A 2014-es év után tovább fokozódik a verseny a légi piacon 2015-ben, a társaságok pedig a 2014-es becsült 20 milliárd dollár összesített profitnál is jobb teljesítményt érhetnek el, a biztonság pedig tovább javulhat – írta elemzésében a Flightglobal légiügyi szaklap.

EXTRA

Kapható, de meg is vásárolható a magyar állampolgárság

Egy perccel szilveszter éjfél után született az első baba Makón, s utána néhány perccel a következő kettő Budapesten. Két kisfiú és egy kislány. Velük gyarapodott a nemzet.

EXTRA

Rengett a föld Nógrádban

Nógrád megye területének nagy részén érzékelhető volt a négy január 1-jei földrengés: 11 épületben keletkezett kár, a tűzoltóknak egy esetben kellett intézkedniük – közölte a Nógrád megyei katasztrófavédelem szóvivője csütörtökön.

EXTRA

Erre készülhetnek a cégek az idén – adóváltozások jönnek

Jelentősen változik a társaságok adózása 2015-ben, többek között szigorodnak az elhatárolt veszteség felhasználásának szabályai és társaságiadó-alap kedvezményt lehet igénybe venni a felsőoktatási intézmények támogatása esetén is.

EXTRA

Megint a Grexit-forgatókönyv megvalósulásával riogatnak

A görög belpolitikai válság, különösen az előre hozott választások várható eredménye miatt nőtt a kockázata annak, hogy Görögország az idén távozik az euróövezetből – vélekedtek csütörtöki előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.

EXTRA

Van már kék és sárga kukátok? Hamarosan lesz

Február-márciusra lezárulhat a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtő hálózat kiépítése fővárosban – közölte Szűcs Panni, a BVK Holding Zrt. kommunikációs és PR-igazgatója. A szelektív hulladékgyűjtés során a papírt kék, a műanyagot és a fémet sárga színű edényekben gyűjtik és elkülönítve szállítják el.

EXTRA

Flashback: ez volt 2014 október

OKtóberben a Ka-Vosznál jártunk, az 1,6%-os hitelről érdeklődtünk. Ez volt a hónap, amikor nagy tőzsdei korrekció volt a világban. Vagyis annak tűnt, nem az lett. Foglalkoztunk a magyar foci veszteségeivel, jártunk a Big Data kamionon, utánajártunk a horvát gazdaság problémáinak.

EXTRA

Technológiai fejlesztések, melyek átalakítják a hétköznapokat

Napjainkban nem kérdés, hogy a technológia elképesztő léptékben fejlődik, azonban az új találmányok és fejlesztések sok esetben szinte teljesen láthatatlanok a hétköznapi emberek számára. A MarketWatch az év végére összegyűjtött néhány olyan technológiai újítást, melyek részben eddig is alapjaiban változtatták meg a mindennapokat, vagy várhatóan a közeljövőben várható tőlük jelentős hatás egyéni és társadalmi szinteken is.

EXTRA

A válság óta nem volt erre példa az olajpiacon

Az északi-tengeri Brent olaj hordónkénti ára 48 százalékkal, az észak-amerikai WTI olaj hordónkénti ára 46 százalékkal csökkent 2014-ben. Eddig csak 2008-ban a gazdasági világválság elején volt ennél is nagyobb árcsökkenés egy éven belül.

EXTRA

További növekedésösztönzésről beszélt Varga

Varga Mihály továbbra is úgy látja, hogy tartósan alacsony olajár mellett az idén akár fél százalékponttal is magasabb lehet a növekedés a kormányzati prognózisnál, az ukrán válság azonban kockázatot jelent, így a kabinet – hacsak nem történik rendkívüli esemény – legkorábban a konvergenciaprogram benyújtásakor dönt arról, hogy változtat-e az előrejelzésen.

EXTRA

Sokat veszített fényéből az arany

Szerdán az arany spotárfolyama 2,39 dollárral, 0,20 százalékkal csökkent, unciánként 1181,98 dollár volt. Az arany ára 2014-ben 1,66 százalékkal esett vissza, és valószínűleg ez a trend folytatódik 2015-ben is.

EXTRA

Lemaradt a Volkswagen a Toyota mögött, de ez nem baj

Termelésének növekedésénél nagyobb ütemben növelte az idén foglalkoztatottainak számát a Volkswagen konszern, ezért romlott termelékenysége és nőtt a lemaradása a piacvezető Toyota mögött – idézi a dpa hírügynökség Ferdinand Dudenhöffer, a Duisburg-Essen Egyetem professzorának tanulmányát.

EXTRA

Elszabadultak az árak Oroszországban

Decemberben 2008 óta nem látott nagyságú, éves alapon számolva 11,4 százalékos infláció volt Oroszországban az orosz nemzeti statisztikai hivatal előzetes adatai szerint. Novemberben még 9,1 százalékos éves inflációt mértek.

EXTRA

Nem jöttek biztató adatok Kínából

A szolgáltató szektorban minimális gyorsulást, a feldolgozóiparban hasonló mértékű lassulást várnak Kínában.

EXTRA

Nem inni, venni kellett volna a kávét az év elején

Az Intercontinental Exchange (ICE) határidős tőzsdén egy font (45,36 dekagramm) arabica ára 1,66 dollár volt szerdán, míg 2013 decemberének végén csak 1,16 dollár volt az ár fontonként. Az árnövekedés éves szinten elréte a 43 százalékot.

EXTRA

Háziasszonyok a tőzsdén 2014-ben

Az egyik legjobb része az elemzésnek, amikor visszatekintünk pár hónapot vagy egy évet és megnézzük mit jósoltak akkor a kereskedők a jövőre. Ebben az évben a nagy kedvenc az egész éven át jellemző és tipikus medve piaci várakozás volt, de 2014 ennek ellenére egész jó év lett és tovább tartott a már öt éve aktív bika rally.

EXTRA

Miközben dől a pénz, lassan minden összeomlik

Noha az elmúlt évtizedekben olyan segélyszervezetek, mint a Microsoft alapító Bill Gates és felesége, Melinda által jegyzett Bill és Melinda Gates Alapítvány több tízmilliárd dollárt költött a halálos fertőző betegségek elleni küzdelemre, sok egészségügyi szakember erősen tiltakozik a gyakorlataik ellen. Ennek legfontosabb oka, hogy az alapítványok és segélyszervezetek általában nem egyes egészségügyi rendszerek megerősítését támogatják, hanem olyan betegségek elleni küzdelmet, melynek jól mérhető eredménye is van.

EXTRA

Ezeket a fogalmakat érdemes megtanulni

Mától hatályos a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új adósságfék-szabályozása, amelynek célja, hogy megakadályozza a háztartások túlzott eladósodását és a devizahitelezés újbóli felfutását.

1 … 4 731 4 732 4 733 4 734 4 735 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.