Nem bírja az év végi gyűrődést a forint
Az év utolsó napján gyengült a forint, az eurót délután két órakor 315,45 forinton jegyezték a nemzetközi deviza kereskedelemben, szemben a délelőtti 314,88 és kedd esti 314,86 forintos jegyzéssel.
Az év utolsó napján gyengült a forint, az eurót délután két órakor 315,45 forinton jegyezték a nemzetközi deviza kereskedelemben, szemben a délelőtti 314,88 és kedd esti 314,86 forintos jegyzéssel.
Míg Európa továbbra is a válság utóhatásaitól szenved és az orosz-ukrán konfliktus okoz fejfájást a befektetőknek az olajár zuhanásával egyetemben, az amerikai bika továbbra is kitart, és az év végén is stabilan áll a lábán. Az amerikai részvénypiacok emelkedése 2014-ben is folytatódott, méltó ünneplést szolgáltatva ezzel a New York legendás bronzszobrának, a Charging Bullnak nevezett bikának, amely idén december 15-én ünnepelte a 25. születésnapját.
Közös vállalatot létesít helikopterek oroszországi gyártására a Russian Helicopters és az AgustaWestland.
Két hivatalt és egy nonprofit társaságot szüntet meg a kormány az év utolsó napján, ezek közül a két hivatalnak nem lesz jogutódja.
A közbeszerzések száma mintegy egynegyedével nőtt, értéke viszont kismértékben csökkent az idén a múlt évihez képest – mondta Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság alelnöke.
Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a bruttó hazai termék (GDP) 80,3 százalékát tette ki 2014 harmadik negyedévének végén, 2,6 százalékponttal alacsonyabbat az előző negyedévinél – közölte a pénzügyi számlák második becslése alapján szerdán a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az év 9-ik hónapjában kaptunk egy kis fricskát, hogy ne rakjunk ki politikai hirdetéseket, pedig sosem raktunk ki. Norbi bemutatta Agassi-t, mint nagykövetet. Találtunk egy kiskaput, hogy hogyan csinálj 1 Ft-ból céget. Bemutattuk, mivel foglalkozik a daytrader, és Oszkó Péter is.
A család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság tájékoztató kampányokat indít a jövő év első hónapjaiban azért, hogy a fiatalok és a családosok megismerjék az őket érintő kedvezménylehetőségeket, köztük a diplomás gyedet vagy az év közepén induló családi otthonteremtési kedvezményt (csok), korábbi nevén „a szocpolt”.
Alig változott a forint árfolyama szerdán az előző estihez képest.
Simicskó István sportért felelős államtitkár szerint helyes úton jár a magyar sport, amely az ország egyik sikerágazata, és amelyben jelenleg az a legfontosabb, hogy a sportolói létszám folyamatosan növekszik.
Az orosz figyelmeztetések ellenére az amerikai Westinghouse vállalattal kötött szerződést "nukleáris fűtőelemek szállításának jelentős növeléséről" az ukrán atomerőműveket üzemeltető állami vállalat – közölte kedden a Westinghouse.
A kormány 1929 forintban állapította meg a minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíjat 2015-re.
Súlyos recesszióba süllyedt Venezuela, az infláció mértéke megközelítette a 64 százalékot a központi bank helyi idő szerint kedden – idén először – közzétett adatai szerint. A kiterjedt árszabályozást végrehajtó és az üzleti szféra ellen harcot hirdető Nicolas Maduro államfő ugyanakkor az ellenzéket okolta a gazdasági gondokért.
A Facebook alapító szupersztár Mark Zuckerberg 2014-ben meg tudta tartani vezető helyét a 35 év alatti milliárdosok körében. A 34 milliárd dolláros nettó vagyonnal rendelkező Zuckerberg a Forbes listája szerint a 11. leggazdagabb amerikai, míg globálisan a 14. helyet szerezte meg. A Bankrate összegyűjtötte azon további fiatal milliárdosok listáját, akik vagy nem töltötték be a 30. életévüket, vagy alig hagyták el a 30-at.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán az európai értékpapírpiacokon.
Szerény emelkedéssel indulhat a kereskedés az év utolsó kereskedési napján az európai tőzsdéken.
Erősödött a forint keddről szerdára a nemzetközi devizakereskedelemben.
Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.