Sötét mód ikon
2026 október 17
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Több mint tízmilliárdot osztottak szét

Szombathely 8,7 milliárd, Sopron 700, Zalaegerszeg 800 millió, Nagykanizsa 500, Szekszárd pedig 700 millió forint támogatást kapott a kormánytól.

EXTRA

Paksról döntött a kormány

A kormány áttekinti a nukleáris létesítmények előkészítését, megvalósítását, működését érintő hatósági eljárásokra vonatkozó és az ezekhez kapcsolódó jogszabályokat, aktualizálják azokat és megteremtik a szabályok közötti összhangot.

EXTRA

Argentínát is segíti az olajáresés

Az olajárak csökkenése jövőre 16 százalékkal 5,6 milliárd dollárra csökkenti Argentína energia-külkereskedelmi deficitjét, jelentősen javítva ezáltal az ország fizetési mérlegét.

EXTRA

Flashback: ez volt 2014 augusztus

Irtó gyorsan lehet BKV-jegyet venni Paypass-al, mint a MasterCard interjúnkból kiderült augusztusban. Ekkor már tudtuk, hogy jön az Iphone 6, amiről forgattunk. És Norbival is készítettünk egy IPO-interjút, amit rengeteg rajongója megnézett nálunk. Elizabeth Holmes is ász volt.

EXTRA

Tíz műfaj, nemzetközi együttműködések – Ezt láttuk az idén

Tíz műfajra kiterjedő gazdag programkínálat, valamint a hazai és nemzetközi együttműködések fejlesztése jellemezte elsősorban a Művészetek Palotája (Müpa) idei évét – mondta Káel Csaba vezérigazgató az MTI-nek adott évértékelő interjújában.

EXTRA

Kemény lépésekről döntött a szlovén kormány

Ingatlanadó, online pénztárgépek és a hallgatói foglalkoztatás utáni kötelező járulékfizetés bevezetését is tervezi Szlovéniában 2015-ben a Miro Cerar vezette kormány.

EXTRA

Kimentik Nyíregyházát a devizaadósságból

Egymilliárd forint kormányzati támogatást kapott a nyíregyházi önkormányzat egy a tulajdonában lévő cég által kibocsátott devizakötvény összegének és kamatainak visszafizetéséhez – közölte a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármestere sajtótájékoztatón kedden a nyírségi nagyvárosban.

EXTRA

Meglett az eredménye a kamatváltoztatásnak

Csökkent a hitelköltség, erősödött a háztartások részéről bizalom és aktívabban hiteleztek a bankok – mindezek eredményeképpen 2014-ben a lakossági lakáshitelezés 60 százalékkal bővült az egy évvel korábbi időszakhoz képest. A hitelből finanszírozott lakásvásárlások aránya hosszú évek óta először 2014-ben lépte át a 20 százalékot, az év második felében pedig már 25 százalékot is elérte.

EXTRA

Hová lettek a kereskedők az állampapírpiacról?

Csekély kereslet miatt a meghirdetettnél alacsonyabb összegben értékesített hozamemelkedéssel 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.

EXTRA

Befejeződött a Velencei-tó vizének eresztése

A dinnyési zsilip lezárásával kedd délelőtt befejeződött a Velencei-tó vízeresztése – közölte a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

EXTRA

Dubainak is fájnak a nyugati szankciók

Lassult a dubai repülőtér forgalmának növekedési üteme az oroszországi gazdasági nehézségek miatt – közölte kedden a reptér üzemeltetője, a Dubai Airports.

EXTRA

Ne verd át magad az irányítás illúziójával!

Az ember hajlamos azt hinni, hogy uralkodhat a folyamatokon és befolyásolhatja azokat. Ez ugyan magabiztossá tehet és akár az önértékelésünket is javíthatja. De ez egy hazugság. Aki így építkezik, az előbb-utóbb a vesztes oldalon találja magát. Szerkesztőségi jó tanácsok.

EXTRA

Sok százezren választották az OTP SZÉP kártyát

Minden eddiginél élménydúsabb volt a SZÉP kártya 2014-es éve, soha ennyi szolgáltatást nem vett még igénybe az OTP SZÉP több mint 800 000 kártyatulajdonosa. A munkavállalók is előszeretettel választják és használják ezt a béren kívüli juttatási formát – a felmérések szerint nem utolsó sorban egyszerű kezelhetősége miatt.

EXTRA

Törvénymódosítással minden megoldható

Át lehetne vinni a magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat önkéntes kasszákba a szakértők szerint, törvénymódosítással rendezni lehetne a nemzetgazdasági tárca által felvetett aggályokat – írta kedden a Világgazdaság.

EXTRA

Szélesebb mozgásteret kapnak a bankok Kínában

Kína a jövő év elejétől enyhíti a bankok devizakereskedelmi tevékenységének felügyeletét.

EXTRA

76 százalék körül mozoghat az államadósság

A GDP-arányos államadósság – a stabilitási törvény szerint az előző év végi árfolyamon számolva – csökkent, az év végi "mérőnapon" a mutató 76 százalék körül alakul – mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke.

EXTRA

Százötvenmilliárdot nyertünk a letelepedőkön

Egy év alatt megötszöröződött a letelepedési kötvények állománya, miután idén 2213-ra emelkedett az értékesített állampapírok száma az egy évvel korábbi 430-ról – közölte a Napi Gazdaság az Államadósság Kezelő Központra (ÁKK) hivatkozva. Az újság keddi cikke szerint az államnak eddig 491,25 millió eurónyi, vagyis 154,7 milliárd forintnyi bevétele származott letelepedési államkötvényekből az értékesítés tavaly nyári kezdete óta.

EXTRA

Bealudt a forint

Gyengült kedden délelőtt a forint, az eurót tíz órakor 315,39 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kora reggeli 314,62 forint után.

1 … 4 735 4 736 4 737 4 738 4 739 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.