Sötét mód ikon
2026 október 16
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Hol lehet a legjobb menza az országban?

Az Országos Közétkeztetési Szakácsverseny (OKÉS) szombati döntőjén a rendezvénymenü kategóriában Kehidakustány csapata, a napi menü kategóriában pedig a Sodexo Magyarország Kft. csapata lett a legjobb.

EXTRA

A franciák győztek a mai csatában

Bár Napóleon császár személyes részvétele nélkül, de az idén is a franciák győztek a felújított austerlitzi csatában, amelyet ezúttal Európa 12 országából – köztük Magyarországról – érkezett hagyományőrzők százai vívtak meg szombaton egymás közt a dél-morvaországi Slavkov (egykoron Austerlitz) melletti történelmi csatamezőn.

EXTRA

Régi-új vezető a vasasok élén

Ismét Balogh Béla lett a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke, erről az érdekvédelmi szervezet országos kongresszusa döntött szombaton – közölte a szakszervezet.

EXTRA

Ismét a jegybankárokra figyel majd a világ

A vállalati negyedéves jelentések időszakának lecsengésével és a karácsonyi bevásárló szezon előtt átlagos mennyiségű makrogazdasági adatra, valamint az Európai Központi Bank (EKB) és a Bank of England (BoE) kamatdöntő ülésére lehet számítani jövő héten.

EXTRA

Elmaradt a robbanás a tengerentúlon

Az amerikai karácsonyi vásárlási szezon kezdetét jelentő, nagy leárazásokkal járó úgynevezett "fekete péntek" az első visszajelzések alapján kicsit csendesebb és nyugodtabb volt, mint az elmúlt években. A vásárlók kihasználták, hogy sok helyen már csütörtökön is akciók voltak, így megoszlott a tömeg.

EXTRA

Alkut kínálnak az oroszok Európának

Az ukrán válság miatt Oroszországot sújtó korlátozások eltörlésére szólította fel szombaton az Európai Uniót Alekszej Meskov orosz külügyminiszter-helyettes, azt ígérve, hogy cserébe Moszkva is hatályon kívül helyezi az ellenszankciókat.

EXTRA

Mintha UFO szállt volna az aszfaltra

Mirai a Toyota-tól. Az első szériaautó, amely üzemanyagcellával lép a piacra. Szakértők szerint ezzel a kocsival új korszakához érkezik a gyártás, egyáltalán az autózás.

EXTRA

Jövőre tovább hízhatnak a lakosság kedvencei

Az elmúlt két évben folyamatosan csökkenő hazai kamatkörnyezet hatására a megtakarításokkal rendelkezők széles köre váltott betétekről befektetési alapokra. A CIB Alapkezelő adatai szerint azok, akik határozott futamidejű alapok befektetési jegyeit veszik, a lejárat után is jó eséllyel fektetnek más, hasonló befektetési termékbe.

EXTRA

Keresni fogják Svájcban a női vezetőket

A nagy svájci cégeknek garantálniuk kell, hogy felső vezetőiknek legalább 30 százaléka nő legyen, ha Svájcban elfogadják a kormány új törvényjavaslatát – írta meg a nagy-britanniai Financial Times gazdasági napilap.

EXTRA

Magyarázza az NGM a bóvlit

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint a Fitch hitelminősítő intézet elismerte az elmúlt évek pozitív folyamatait azzal, hogy stabil kilátással erősítette meg Magyarország eddigi adósbesorolását.

EXTRA

Tovább gyűrűzik az adócsalási botrány

A héten Argentínában is adócsalás segítségével vádolták meg a nagy-britanniai HSBC nagybank egyes leánybankjait. Ezelőtt Belgiumban és Franciaországban fogalmaztak meg hasonló vádakat.

EXTRA

Újabb nagy pofont kapott a rubel

A rubel árfolyama újabb történelmi mélypontra gyengült a hétvégére az amerikai dollárral és az euróval szemben is.

EXTRA

A tőzsdén is erősítene a Masterplast

Ismertette új, 2020-ig tartó üzleti stratégiáját a Masterplast. Az elképzelések tartalmaznak meglepetéseket is, egyebek mellett a jövőben osztalékfizetés szerepelhet a tervekben, bár erre legkorábban a 2015-ös üzleti év lezárása után kerülhet sor. A hazai kispapírokban az elmúlt időkben rendre csalódott befektetők számára jó hír lehet mindemellett, hogy a társaság tőzsdei szereplésének is új lendületet adna.

EXTRA

Káosz a brit áruházakban

Sok helyen verekedésekbe torkollt a nagy-britanniai áruházláncok „fekete pénteki” kiárusítási akciója.

EXTRA

Megérkezett a tél a Tisza-tóra

Beállították a Tisza-tó téli időszakra meghatározott vízszintjét, a Kisköre-felső vízmércén mért 620 centiméteres értéket. Ha nem érkezik jelentős árhullám, ezt a szintet egészen tavaszig megtartják – közölte Horváth Béla, a tavat üzemeltető Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) műszaki igazgató-helyettese az MTI-vel.

EXTRA

Újabb kétezer ingatlan kalapács alatt

A negyedik negyedévben 2072 lakóingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre a pénzügyi intézmények az előző negyedévi 2775 után – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján közölt adatokból.

EXTRA

Megjött a Fitch ítélete Magyarországról

Megerősítette Magyarország államadós-osztályzatait pénteken a Fitch Ratings. A besorolások kilátása továbbra is stabil.

EXTRA

Ütötték az olajrészvényeket Amerikában

Vegyesen zártak péntek este a fontosabb New York-i tőzsdék. A csütörtöki hálaadás napi ünnep miatt pénteken csak rövidített kereskedés volt.

1 … 4 822 4 823 4 824 4 825 4 826 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.