Sötét mód ikon
2026 október 16
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Kína lehet az orosz cégek megmentője

Leonyid Fedun, a legnagyobb magánkézben lévő orosz olajipari cég, a Lukoil társtulajdonosa az orosz olajtermelés csökkenésére számít a következő években.

EXTRA

Új időszak kezdődött ma Budapesten

Egyszerre nyílt meg pénteken Budapest három nagy adventi vására: péntektől az év utolsó napjáig a Városháza parkban, a Vörösmarty téren és a Szent István-bazilika előtt is várják a látogatókat többek között adventi témájú előadásokkal, korcsolyapályával, kézműves programokkal, fényfestéssel és gasztronómiai vásárral.

EXTRA

Ha a jég szerelmese vagy, ezt meg kell nézned!

A világ legnagyobb műjégpályája nyílik meg pénteken az orosz fővárosban a nemzetgazdasági kiállítási központ (VDNH) területén.

EXTRA

Lázár osztozik Némethnével az MKB-n

Az MKB Bank Zrt. feletti tulajdonosi jogokat a Miniszterelnökséget vezető miniszter mellett a Miniszterelnökségnek a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára gyakorolja – az egyes jogköröket felsoroló utasítás a pénteki Hivatalos Értesítőben jelent meg.

EXTRA

Összeszedte magát a forint

Kissé erősödött pénteken a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.

EXTRA

Megnyugvást hozott az este Európában

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,03 százalékkal emelkedett, 1392,82 ponton zárt pénteken, 5,81 százalékkal haladva meg tavaly év végi értéket. A hetet 0,57 százalékkal magasabban végezte, mint az előzőt, amikor 2,95 százalékkal javult.

EXTRA

Németországban vásárolt a Rosznyefty

A Rosznyefty orosz állami kőolajvállalat 16,7 százalékos részesedést tervez vásárolni a német PCK Raffinerie GmbH-ban, az erről szóló megállapodást pénteken írta alá Igor Szecsin, a Rosznyefty vezetője és Patrick Pouyanne, a részesedését eladó francia Total SA vezérigazgatója.

EXTRA

7,9 milliárddal zárta a harmadik negyedévet a K&H

A K&H bankcsoport 7,9 milliárd forintos nyereséget ért el 2014 harmadik negyedévében. Az első kilenc hónapban egyszeri céltartalékolás után 32,5 milliárd veszteséget könyvelt el, a nélküli nettó eredménye 24,8 milliárd volt. A K&H biztosító 1,9 milliárdos nettó eredményt ért el.

EXTRA

Bátrabbak a vállalatok a hitelfelvételben?

A forint hitelállomány növekedése miatt 2014 harmadik negyedévében tovább bővült a vállalati hitelállomány – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Hitelezési folyamatok című kiadványának budapesti bemutatóján.

EXTRA

Elindult a roham a tengerentúlon

Amerikaiak tízmilliói kezdték meg a karácsonyi vásárlást a szezon kezdetét jelentő "fekete pénteken", sőt már az azt megelőző hálaadás nap estéjén.

EXTRA

Szabolcsban fejleszt a repülőgép-alkatrészgyárátó

Új gyártócsarnok építésével bővíti nyírbátori repülőgép-alkatrészgyárát a német Diehl Cégcsoport, a létesítmény alapkövét pénteken helyezték el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város ipari parkjában.

EXTRA

A Molt is megcsapta a zuhanó olajár szele

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 138,12 pontos, 0,79 százalékos csökkenéssel, 17 350,09 ponton zárt pénteken.

EXTRA

Terjeszkedne a CIB anyabankja

Az Intesa Sanpaolo aktívan figyeli a piacokat, privátbankári szolgáltatásokat nyújtó szervezeteket, alapkezelőket és biztosítókat keres megvásárlásra, különösen Olaszországon kívül – nyilatkozta az olasz bankcsoport vezérigazgatója, Carlo Messina pénteken a Dow Jones hírügynökségnek.

EXTRA

Lépnie kell Olaszországnak

Olaszországnak további megszorításokat kell életbe léptetnie jövőre, hogy megfeleljen az uniós deficitelvárásoknak – javasolják uniós szakértők.

EXTRA

Az év bankja Magyarországon

A „The Financial Times” által kiadott „The Banker” nemzetközi szakmai banki és pénzügyi magazin idén immár negyedik alkalommal ítélte a K&H-nak „Az év bankja Magyarországon” elismerést.

EXTRA

Bajban az olaszok, és az eurózónát is lerontják

Nagyon magas az eurózóna munkanélküliségi rátája, amiben az olaszok 1977 óta nem látott rekord magas munkanélküli adata nagy szerepet játszik. Ráadásul 4 éve recesszióban tengődnek, az államadósságuk pedig folyamatosan csak hízik. Ezzel az EU válságból kilábalását is hátráltatja.

EXTRA

Megvan az Ab-elnöki poszt várományosa

Lenkovics Barnabás alkotmánybírót javasolja az Alkotmánybíróság következő elnökének Kövér László, az Országgyűlés elnöke – tájékoztatta Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke.

EXTRA

Erősödött a forint

Erősödött a forint árfolyama péntek délutánra a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.

1 … 4 823 4 824 4 825 4 826 4 827 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.