Elfüstölte nyereségét a Bombardier
Növekvő árbevétel mellett csökkent a nyeresége a kanadai Bombardier-nek a harmadik negyedévben és az év egészében is – olvasható a vasúti járművek és repülőgépek gyártásával foglalkozó cég honlapján csütörtökön.
Növekvő árbevétel mellett csökkent a nyeresége a kanadai Bombardier-nek a harmadik negyedévben és az év egészében is – olvasható a vasúti járművek és repülőgépek gyártásával foglalkozó cég honlapján csütörtökön.
Az idén az ukrán válság ellenére javul Kelet-Közép-Európa konjunkturális helyzete, de jövőre már csökken az euróövezet és az Európai Unió 11 új tagállamának gazdasági növekedési üteme közti különbség – áll a bécsi Wiener Institut für Internationale Wirtschaftsvergleiche (WIIW) kutatóintézet csütörtökön közzétett prognózisában.
Erősen gyengültek csütörtökön a moszkvai értéktőzsde irányadó indexei a kedvezőtlen külső tényezők hatására, köztük az olaj világpiaci árának csökkenésére, valamint a geopolitikai kockázatok növekedésére.
Erősödött a forint csütörtökön a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon.
Még nem jött el az ideje annak, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve/Fed) emelni kezdje rövid távú kamatlábait – jelentette ki William Dudley, a New York-i Fed elnöke csütörtökön Abu Dzabiban, az Egyesült Arab Emírségek központi bankjának rendezvényén.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,28 százalékkal emelkedett, 1347,15 ponton zárt csütörtökön, 2,34 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén.
A világ fejlett országinak egy része egyértelműen túl jutott a válságos esztendőkön. Ezt mutatja, hogy növekszik az igény a luxustermékekre.
Az MKB Bank Zrt. igazgatósága 250 milliárd forint keretösszegű, 2014-2015-re szóló kötvénykibocsátási programról döntött – közölte a hitelintézet csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A hét első izgalmas makroadata az amerikai friss segélykérelmekről szóló jelentés, ami a vártnál gyengébb lett. Vállalati frontos a Wal-Mart jelentése volt érdekes, valamit az, hogy a Procter & Gamble eladta Warren Buffett cégének a Duracellt elemgyártó részlegét.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,97 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 17 456,56 ponton zárt csütörtökön.
A kormány jövő hétfőn benyújtja Brüsszelben a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszak operatív programjait, az elfogadás feltétele, hogy új közbeszerzési törvény szülessen – közölte Vitályos Eszter Zsuzsanna, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Lassuló növekedéssel számol a kormány a 2015. évi költségvetéshez benyújtott 2013-2018. évi gazdasági kitekintésében, az idénre várt 3,2 százalékos GDP-bővülés után a növekedés az előrejelzési horizont végén, 2018-ban érheti el ismét a 3 százalékos szintet.
Rekordmélységbe süllyedt a dinár az euróval szemben azt követően, hogy a szerb jegybank csütörtökön a piaci várakozásokkal ellentétben 50 bázisponttal 8 százalékra csökkentette az irányadó kamatot.
Ötnapos ülést tart a jövő héten a parlament, amely várhatóan kedden elfogadja a jövő évi adótörvénycsomagot, szerdán pedig megkezdi a 2015-ös költségvetési törvényjavaslat általános vitáját 30 órás időkeretben.
Új technológiai vezetőt nevezett ki a világ legnagyobb üzleti szoftvercége. Quentin Clark a Microsoft alelnöki székéből igazolt át, ahol többek közt adatplatform és felhő területeken dolgozott – tájékoztatott az SAP közleményben.
A Brent típusú olaj ára hordónként 80 dollár alá csökkent, miután a csütörtöki adatok szerint lassult a kínai gazdaság növekedése októberben.
A Berkshire Hathaway Inc., Warren Buffett befektetési társasága megvásárolja a Duracell akkumulátor gyártó vállalatot a Procter & Gamble Co. háztartási termék forgalmazó konszerntől.
Tovább erősödött a forint csütörtökön napközben a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.