Sötét mód ikon
2026 október 15
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Ez marad a magyar bankrendszerből a forintosítás után

Öt nagy kereskedelmi bank marad az országban, mivel a szektor a devizahitelek forintosítása, elszámolása és a fair bankokról szóló törvény hatására jelentős konszolidáción és koncentráción megy majd keresztül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója szerint.

EXTRA

Jó hír a gázzal hajtott autók tulajdonosainak

Az autókba beépített gáztartályokat jelenleg 3 évente kell ellenőriztetni, a jövőben ez az időszak várhatóan négy évre módosul – a nemzetgazdasági miniszter erről szóló rendeletének tervezete a kormány honlapján jelent meg.

EXTRA

Pluszokkal indított a Wal-Mart

A tengeren túl is folytatódik a gyorsjelentési szezon, a legnagyobb amerikai kiskereskedelmi áruházlánc, a Wal-Mart tette közzé negyedéves jelentéseit, ami felül tudta teljesíteni az elemzői várakozásokat. A cég papírjainak árfolyama erre pozitívan reagált, 2%-os pluszban nyit ma.

EXTRA

Rekordközelben a New York-i piacok

Emelkedéssel indítottak csütörtökön a vezető amerikai tőzsdeindexek.

EXTRA

A dohányipart is megsarcolná a Fidesz

Rendkívüli egészségügyi hozzájárulás megfizetésére kötelezné 2015-ben a dohányipari vállalkozásokat a Fidesz.

EXTRA

Felemás helyzetkép az építőiparról

Az építőipar lassulását mutatják a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai a K&H elemzője szerint, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) úgy véli, idén 18 százalékkal bővülhet a szektor teljesítménye.

EXTRA

Erre képes a világ legnagyobb árbevételű cége

Növelte kissé forgalmát a harmadik negyedévben a világ legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánca, az amerikai Wal-Mart.

EXTRA

Nagyot bukott az RTL tulajdonosa

Az év első kilenc hónapjában erősen visszaesett a Bertelsmann nyeresége, miközben az árbevétel emelkedett – közölte csütörtökön a Magyarországon is érdekelt médiavállalat.

EXTRA

Munkaerőfelvételre készülnek a cégek

A vállalkozások további javulásra számítanak a következő fél évben, amit mutat az is, hogy a kamara konjunktúra indexe az áprilisi plusz 30 pontról októberre plusz 34 pontra emelkedett – hangsúlyozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a felmérés eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.

EXTRA

Így tanítanak Matolcsyék

Pénzügyi Navigátor Füzetek néven tájékoztató füzetsorozatot ad ki az MNB a fogyasztók pénzügyi tudatosságának erősítése érdekében. A program keretében összesen 40 – szerte az országban elérhető – füzet jelenik meg, amelyből már idén 20 kiadását tervezi a jegybank. A füzetek témái a fogyasztókat érintő legfontosabb pénzügyi kérdéseket ölelik fel, közérthető kérdések és válaszok formájában – közölte a jegybank.

EXTRA

Csökkent a munkanélküliség az OECD tagállamaiban

Szeptemberben 7,2 százalékra csökkent a munkanélküliség a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban az augusztusi 7,3 százalékról.

EXTRA

Az ÉRB Bank is tisztességtelen

Másodfokon is pert vesztett az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt., mivel tisztességtelennek mondta ki általános szerződési feltételeit csütörtökön kihirdetett határozatában a Fővárosi Ítélőtábla. A bíróság helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, amely így jogerőre emelkedik.

EXTRA

Nincs megállás, esik az olaj

Az olaj árfolyamok nyár közepe óta eső trendben vannak, amin az OPEC országok ülése változtathat. Viszont egyelőre úgy tűnik, hogy nem akarnak csökkenteni a kitermelési kvótákon, ami az árfolyam további csökkenését hozhatja. A technikai képen fontos szintek törtek le.

EXTRA

Külföld felé kacsingat a magyar járműgyártó

Ha semmilyen rendkívüli esemény nem történik, az utóbbi tíz év második legjobb kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti eredményét (EBITDA) várja 2014-re a Rába Járműipari Holding Nyrt. – mondta Pintér István elnök-vezérigazgató csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

EXTRA

Tépték a magyar államkötényeket

A meghirdetettnél magasabb összegben, nagy hozamcsökkenéssel, rekordalacsony hozamon értékesített csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 3, 5 és 10 éves államkötvényeket a másodpiaci referencia hozam alatt.

EXTRA

Rábólintott a GVH az álláskereső portálok eladására

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte a Central Médiacsoport Zrt. (korábbi nevén: Sanoma Media Budapest Zrt.) által üzemeltetett www.profession.hu és a www.jobmonitor.hu weboldalak Ringier Axel Springer Media AG által történő megvásárlását.

EXTRA

Cammogósra vette a tempót az eurózóna

Az Európai Központi Bank (EKB) által megkérdezett 61 európai elemző lassabb növekedésre és kisebb inflációra számít az eurózónában, mint a korábban – derül ki az EKB csütörtökön közzétett jelentéséből.

EXTRA

Kamuzott a tőzsdecég – Meg vagyunk lepve?

A BTel lecsúszásának legfeljebb az erkölcsi aspektusa lehet meglepő. Amit a társaság a parketten produkált az a magyar kispapírok sorsa.

1 … 4 872 4 873 4 874 4 875 4 876 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.